Király, a Hertha bohóca nem tréfált, a futballisten ráfizetett

Király Gábor tehát kivédte a világbajnokságra készülő osztrákok legendája, „Toni Polster futballisten” büntetőjét (az első felvételen jól látszik a hősüket éltető bécsi szurkolók drapériája), nézzük meg máris, hogyan:

ÖSSZEFOGLALÓ 1. (KIRÁLY VÉDÉSE 0:19-TŐL)

ÖSSZEFOGLALÓ KNÉZY JENŐ KOMMENTÁRJÁVAL, DE A 11-ES NÉLKÜL

UGYE, MONDANOM SEM KELL

„Király, a Hertha »bohóca« nem tréfált – olvasható a Nemzeti Sport meccsről szóló értékelésében. – Polster tizenegyesét, még ha kissé flegmán végezte is el a csatár, védte, és kell-e ennél jobb bemutatkozás címeres mezben? A parádés premiert aztán elhomályosította a két osztrák gól, bár ezeket nem lehetett csak Király nyakába varrni. A második félidőben inkább a koncentrációs és az irányítókészségére volt nagy szükség, hiszen az osztrákok ekkor kevesebbszer veszélyeztették a kapuját.”

„Az első labdaérintésem volt a tizenegyes hárítása – ezt már maga a tréfára amúgy szinte mindig kapható berlini »bohóc« nyilatkozta lapunknak a mérkőzés után. – Addig talán egyszer-kétszer sétáltam ki a labdáért az alapvonalon túlra. Képzeljétek el, milyen érzés volt úgy bemutatkozni a válogatottban, hogy rögtön egy tizenegyest kivédeni… Ugye mondanom sem kell, hogy milyen boldog voltam, amikor ez sikerült. Igaz, hogy ezután gyorsan kaptunk két gólt, de felálltunk a padlóról, és azt hiszem, valóban dicsőséges győzelmet arattunk. A jó osztrák csapat ellen a döntetlen sem lett volna szégyen, de a győzelemnél biztatóbb rajtot el sem lehet képzelni a válogatott számára.”

A MECCS UTÁNI, RENDKÍVÜL MEGHATÓ ELSŐ NYILATKOZAT

NEM KIS SZÓ EZ

„Ez tényleg új válogatott! – lelkesedett címlapján a Nemzeti Sport a meccs másnapján, beljebb pedig ez volt olvasható: – Innen el lehet indulni, s ez a mostani gárda lehet akár egy váz… Nem kis szó: ez a csapat tán maga mellé állította az oly sokszor csalódott közönséget, s a két gyászos emlékű vb-pótselejtező után sokaknak visszaadta az önbecsülését.”

A fiatalabbak kedvéért: a bécsit megelőző két mérkőzésen a mieink – még 1997 őszén, Csank János irányításával – idehaza 7–1-re, majd idegenben 5–0-ra kikaptak Jugoszláviától az 1998-as vb-részvételért vívott pótselejtezőn.

Bicskei Bertalant a bécsi mérkőzés előtt két héttel nevezték ki szövetségi kapitánnyá, és ő valóban bátor építkezésbe fogott: Király mellett további négy újoncot jelölt a kezdő tizenegybe – Fehér Csabának, Hrutka Jánosnak, Mátyus Jánosnak és Korsós Attilának is ez volt az első fellépése a nagyválogatottban.

Király 101 válogatott mérkőzéssel már magyar rekorder (egyelőre holtversenyben Bozsik Józseffel), Fehér 41, Mátyus 34, Hrutka 24, Korsós 11 meccsen játszott.

PORTUGÁLIA EGYEDÜL ALIGHA

Érdekesség, hogy a bécsi mérkőzés egyben amolyan „kezdőrúgása” volt a magyar–osztrák Eb-rendezési pályázatnak: a két fél együttműködési megállapodást írt alá a 2004-es rendezésről, és a hangulat mind a helyszínen, mind a sajtóban bizakodó volt.

A Nemzeti Sport említést tett a két riválisról, és beszámolójában rögzítette, ami akkor még egyértelműnek tűnt: „Portugália egyedül aligha vállalkozik a rendezésre”.

Aztán 1999 októberében mégis Portugália pályázatát választotta az UEFA a magyar–osztrák és a spanyol versenytárssal szemben…

AKIT MÁR LEÍRT A SZAKMA, A KÖZÖNSÉG IS

Ne hagyjuk említés nélkül, hogy hat évvel korábban, 1992-ben is győzött ezen a napon a magyar válogatott Ausztria ellen (2–1). Egybeesés, hogy akkor is új szövetségi kapitányt avattunk: Jenei Imre, a bukaresti Steaua korábbi BEK-győztes sikerkovácsa, a román válogatott volt kapitánya ült le a kispadra.

„A fiúk is bizonyítani akartak, akárcsak én, és ezért volt a kelleténél görcsösebb a játékunk – idézte lapunk Jenei értékelését. – Külön öröm számomra, hogy sikerült bebizonyítanom, hogy egy olyan játékos, akit már leírt a szakma, a közönség is, a mezőny legjobbjának bizonyult. Détári Lajosról van szó, aki csapatkapitányhoz méltón küzdött, irányított, és szellemesen játszott.”

A mérkőzésen látottaktól amúgy nem elájuló Nemzeti Sport egyetértett Jeneivel:

„Détári volt talán a magyar válogatott egyetlen olyan tagja, aki nemcsak ígérte, hanem a gyakorlatban be is mutatta, hogy új fejezetet kezd pályafutásában. Annyi súlyos kritika után most el kell mondani róla, hogy a magyar válogatott egyetlen »európai formátumú« játékosa volt. Játszott és játszatott, kezdeményezett és másokat is mozgásra, játékra ösztönzött. Hogy volt néhány rossz átadása, az elsősorban annak tudható be, hogy labdaszerzése pillanatában a társai a szélrózsa minden irányában kezdtek rohanni. Fejes gólja olyan volt, mint 1986-ban a brazilok ellen…”

NÉZZÜK AZT A DÉTÁRI-FEJEST – ÉS A MECCS TÖBBI GÓLJÁT