Davide Lanzafame, a Bp. Honvéd olasz támadója a múlt héten a Digi Sport Sport 24 című műsorában beszélt arról, hogy ha hívnák, szívesen játszana a magyar válogatottban. Szó mi szó, Lanzafame képességei alapján olyan futballista, akivel erősödne Georges Leekens csapata: kreatív, kiváló rúgótechnikájú, tapasztalt és az NB I-ből kiemelkedő játékosról van szó. George F. Hemingway, a kispestiek tulajdonosa erre reagálva arról beszélt, hogy nem tartaná jó ötletnek a honosítást, mert a magyar futball „megváltója” nem egy 30 éves olasz játékos – inkább olyan fiatalokat kell nevelnie a kluboknak, akik az ő szintjére felérnek néhány éven belül.

Az elméleti vita mellett érdemes megnézni egy gyakorlati pontot is: egyáltalán a FIFA szabályozása szerint lehet-e magyar válogatott Davide Lanzafame vagy a bosnyák Asmir Suljic? A válasz nem egyértelmű, sőt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ugyanolyan eseteket is másként bírált el. Ha szó szerint értelmezzük a szabályokat, a válasz minden bizonnyal nemleges.

MIT MOND A FIFA?

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség honosítási illetve beválogathatósági szempontjai a jobbak közé tartoznak a sportvilágban: a FIFA vérségi köteléket vagy hosszú helyben lakást vár el azoktól, akik új válogatott színeit szeretnék magukra ölteni. Ez közel sem minden sportban van így, gondoljunk csak mondjuk a katari kézilabdacsapatra, a hagyományosan honosított többségű azeri tornászválogatottra, a kosárlabda-válogatottakban mindenféle kötelék nélkül felbukkanó véletlenszerű amerikai honosítottakra, és így tovább. A FIFA szabályai hagyományosan megengedőbbek voltak, ám a szervezet az asztalra csapott akkor, amikor néhány válogatott – mint Katar és Togo – tömegével kezdett honosítani olyan futballistákat, akiknek az égvilágon semmi közük nem volt a fogadó országhoz.

„Ha nem állítjuk meg ezt a bohózatot, ha nem állítjuk meg a brazil inváziót európai, afrikai, ázsiai válogatottakba, akkor a 2014-es vagy 2018-as világbajnokságon lesz tizenhat csapatunk tele brazil honosítottal” – fakadt ki Sepp Blatter, a FIFA volt elnöke 2007-ben. A szövetség a nemzeti csapatok integritását szem előtt tartva lépett, és megszigorította szabályozását, melyek a FIFA statútumaiban olvashatók.

Ami azt illeti, Blatter félelmei részben beigazolódtak, ugyanis immár világtrend a kettős állampolgár vagy vérségi kötelékkel rendelkező játékosok felkutatása és „átcsábítása”: a 2014-es, brazíliai világbajnokságon a 736 nevezett játékos több mint 10 százaléka, 78 futballista nem abban az országban született, mint amelynek a színeiben játszott. Az algériai keret kétharmada nem Algériában született játékosokból állt – és hasonlót figyelhetünk majd meg a 2018-as tornán, Marokkó esetében. Ezeknek a játékosoknak ugyanakkor egyértelmű vérségi kötelékei vannak – Lanzafame esetében ez biztosan nem áll fenn.

A FIFA-alapszabály III. függelékének pontjai szabályozzák a játékosok beválogathatóságát. Az alapelv: ha egy játékos már hivatalos mérkőzésen képviselte egy adott ország színeit, akkor nem játszhat máshol. No de vannak kivételek! A dokumentum magyarul és angolul sem könnyen értelmezhető olvasmány, eredeti szövegét itt olvashatják el. Még szakemberek is hajlamosak eltérő értelmezést adni a szövegről.

A FIFA alapszabály magyar nyelvű kivonatában a következő alapelvek szerepelnek (5. pont):

„1. Az állandó állampolgársággal rendelkező személyek, mely nem függ egy bizonyos országon belüli lakóhelytől, jogosultak azon ország szövetségének válogatott csapatában játszani.

2. Az alábbi 8. szakaszban meghatározott feltételek kivételével egy szövetségnél bármilyen kategóriájú vagy típusú hivatalos versenyen* rendezett mérkőzésen már korábban (teljesen vagy részben) részt vett játékos nem játszhat nemzetközi mérkőzést egy másik szövetség válogatott csapatában.

*: Hivatalos verseny = FIFA vagy egy konföderáció által rendezett verseny válogatott csapatok számára.”

A 6. pontban szabályozzák a kettős állampolgársággal kapcsolatos eseteket, vérségi és helyben lakási követelményeket. A 7. pont az új állampolgárság megszerzésével foglalkozik, míg a 8. pont az 5. pont alapszabályai alól felmentést adó kivételekkel és a váltás procedúrájával.

Egy játékos pályafutása során egy alkalommal kérheti, hogy új szövetség égisze alatt játszhasson (kivétel ez alól az lehet, ha új ország jön létre). Akkor adhat be írásos kérelmet a FIFA-hoz, ha már rendelkezik a fogadó szövetség állampolgárságával, de van két feltétel.

Idézzük a 8. 1. szabály pontjait.

„a) Nem játszott még mérkőzést (végig vagy részben) hivatalos versenyen jelenlegi szövetsége „A” válogatott csapatában, és amikor először végig vagy részben részt vett jelenlegi szövetsége színeiben egy nemzetközi mérkőzésen egy hivatalos versenyen, már rendelkezett annak a válogatott csapatnak az állampolgárságával, amelyben játszani kíván. [kiemelés tőlünk – a szerk.]

b) Nem megengedett számára, hogy új szövetségében játsszon egy olyan versenyen, melyen már játszott korábbi szövetsége színeiben.”

A szabály angol szövege értelmezhető úgy, hogy az a) pont kiemelt része nem csak A-válogatottságra vonatkozik, hanem bármilyen (akár korosztályos) hivatalos, nemzetek közötti mérkőzésre.

Davide Lanzafamének semmiféle vérségi kötődése nincs Magyarországhoz – sem szülei, sem nagyszülei között tudtunkkal nincs magyar születésű. A játékos torinói születésű, tehát azzal sem tudna jogot szerezni, hogy Magyarország területén látta meg a napvilágot. 2016 óta él folyamatosan Magyarországon, tehát még a helyben élési szabály „kitöltéséhez” is várni kellene.

Lanzafame nem volt soha olasz A-válogatott. Volt viszont olasz U21-es válogatott, 2008-ban Pierluigi Casiraghi szövetségi edző beválogatta az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőre. Ekkor Lanzafame még a kispadon ült, ám a következő kvalifikációs mérkőzésen, Görögország ellen már pályára lépett (néhány név abból az olasz csapatból: Claudio Marchisio, Pablo Osvaldo, Sebastian Giovinco, Mario Balotelli, Andrea Ranocchia, Antonio Candreva).

Ezzel a mérkőzéssel Lanzafame szerepelt az olasz szövetség színeiben „nemzetközi mérkőzésen hivatalos versenyen”, ahogy a szabályzat fogalmaz. Mégpedig ekkor Lanzafaménak még nem volt magyar állampolgársága! Ha szigorúan értelmezzük a FIFA szabályzatát, ez akadályozza meg Lanzafamét (vagy a hasonló cipőben járó Asmir Suljicot) abban, hogy magyar válogatott legyen valaha.

Mutatunk két ellenpéldát: egy ilyen szereplés nem jelentene gondot Otigba Kennethnek vagy ifj. Dárdai Pálnak. Otigba nigériai apától és magyar anyától származik, vérségi alapon mindkét ország nemzeti csapatába behívható, mindkét állampolgársággal rendelkezik – tehát hiába játszott az utánpótlás-válogatottakban tétmeccseket Magyarország mezében, még lehet nigériai A-válogatott (mert már volt nigériai állampolgársága akkor, amikor játszott a magyar U-csapatokban).

Dárdai Palkó magyar szülőktől Berlinben született, vérségi köteléke magyar, míg születési helye feljogosítja a német válogatottbeli szereplésre is. Kettős állampolgár, ezért hiába játszott már a német utánpótlás-válogatottban, a jövőben lehetne a magyar nemzeti csapat tagja (amikor játszott a német U-válogatottban, volt magyar állampolgársága). Csak az zárná ki a magyar válogatott meghívóját, ha tétmérkőzésen bemutatkozna a német A-válogatottban.

TRÜKKÖS JIMMY ÉS FERNANDO

A helyzetet viszont bonyolítja, hogy van két gyakorlati példa, melynek elbírálása teljesen ellentétes volt. Két játékos példáját kell felhoznunk: az egyik a Galatasaray (az eset idejében az FC Porto) brazil középpályásáé, Fernandóé, a másik a kolumbiai védőé, Jimmy Bermúdezé.

Jimmy Bermúdez Kolumbiában született, játékoskarrierje alatt kolumbiai, ecuadori és mexikói csapatok profija volt. 2013-ban megkereste a honosításairól hírhedt Egyenlítői-Guinea válogatottja, és (állítólag mérkőzésenként 3000 euróért) Bermúdez bőszen bólogatott, igen, hogyne, minden álma, hogy magára húzza Egyenlítői-Guinea mezét. A játékos maga is elmondta: az égvilágon semmilyen vérségi köteléke nincs az afrikai országgal, amely állampolgárságot és játéklehetőséget ajánlott számára a válogatottjában. Bermúdez hat alkalommal játszott Egyenlítői-Guinea válogatottjában, kétszer be is talált – egyszer a spanyol csapat elleni felkészülési mérkőzésen, egyszer a Sierra Leone elleni vb-selejtezőn.

A FIFA vagy afrikai kontinentális szervezete, a CAF semmilyen szankciót nem alkalmazott, holott Bermúdez 2007-ben játszott U20-as válogatott tétmeccseket a Dél-Amerikai Bajnokságon Kolumbia színeiben, és ekkor még nyilvánvalóan nem volt egyenlítői-guineai állampolgársága. Egyenlítői-Guinea egyébként – ezt nehéz másképp megfogalmazni – világelső pofátlan honosításban, 2012-ben egy Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn például két mérkőzés között honosított kilenc (!) brazilt. Így is kiesett…

A CAF valamilyen okból sokáig mindent rendben talált, ám amikor Mauritánia feljelentette Egyenlítői-Guineát azért, mert bevetette ellene a kameruni U20-as válogatottban már szerepelt Thierry Fidjeu-t, akkor az afrikai szövetség vizsgálat után kizáró határozatot hozott. A CAF megállapította, Fidjeu már játszott tétmeccset Kamerun U20-as csapatában, nem volt akkor egyenlítői-guineai állampolgársága, így nem szerepelhetett volna honosított játékosként a fogadó ország csapatában.

Sokkal közelebbi a brazil Fernando Reges példája, amelyet az UEFA és a FIFA bírált el, és ezért inkább ez lehet precedensértékű döntés. A korábban a Portóban és a Manchester Cityben profiskodó, jelenleg a Galatasarayban játszó középpályásnak nem volt vérségi köteléke Portugáliával, ám számtalan honfitársához hasonlóan a délnyugat-európai országban kezdte meg európai karrierjét. Ekkor már brazil U20-as válogatott volt, tétmeccsen is játszott a „kis kanárik” között. 2013 decemberében, hat és fél év helyben élés után megkapta a portugál állampolgárságot.

A portugálok meghívták a válogatottba, és Fernando 2014 márciusában hivatalos, írásos kérelmet adott be a FIFA-hoz. A nemzetközi szövetség elutasította az országváltást, arra hivatkozva, hogy az alapszabály 8.1 pontja ezt megakadályozza: Fernando akkor játszott a brazil U20-as válogatottban tétmérkőzést, amikor még nem volt portugál állampolgársága, tehát nem szerepelhet a portugál felnőtt nemzeti csapatban.

„A FIFA indoklásában kiemelte: a játékos még nem rendelkezett portugál állampolgársággal akkor, amikor Brazília színeiben U20-as vb-selejtezőt játszott, méghozzá ez előfeltétele kellene, hogy legyen a váltásnak” – írta a Portugál Labdarúgó-szövetség.

Alighanem ez az eset felelne meg a legjobban egy elméleti Lanzafame-országváltásnak – és pont ezért nem is jöhetne létre. Már ha egy másik FIFA-bizottság nem dönt másként…

A magyar válogatott szempontjából érdekes lehet, hogy a szabály szigorú alkalmazása problémákat okozhat azoknak a felvidéki magyar játékosoknak, akik már voltak tétmérkőzésen szlovák U-válogatottak, ám felnőttként magyar színekben szerepelnének. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis egy szlovák állampolgár felvehet ugyan más (pl. magyar) állampolgárságot, ám azzal lemond a szlovákról – tehát a FIFA követelményei szerinti kettős állampolgárság nem jöhet létre.

Tegyük hozzá: a közelmúltban nem volt precedens arra, hogy olyan játékos mutatkozzon be a magyar nemzeti csapatban, aki más ország színeiben szerepelt már akár felnőtt, akár utánpótlás-válogatottként. A felvidéki Priskin Tamás, a Zentán szerb-magyar családba született Nikolics Nemanja és a szintén vajdasági Kerekes Zsombor, a marosvásárhelyi Csizmadia Csaba, az ungvári születésű Koman Vladimir és Sándor György közül senki sem volt más ország válogatottja. „Klasszikus” honosítottjaink, Miriuta László, Bosnjak Predrag, Paulo Vinícius vagy Leandro de Almeida nem voltak a fellelhető statisztikák szerint korosztályos válogatottak szülőországukban – tehát országváltásuk nem okozott, nem okozhatott problémát.