Szívroham a kispadon – negyven éve hunyt el Lóránt Gyula

Haláláról a sportnapilap június elsejei számának második oldalán a „Népsport jelenti” rovatból értesülhettek az olvasók: „Meghalt Lóránt Gyula. Az aranycsapat egykori 37-szeres válogatott középhátvédje. Lóránt Gyula vasárnap délután Szalonikiben, csapatának, a PAOK Szalonikinek az Olümpiakosz elleni mérkőzésén nem sokkal azután, hogy csapata megszerezte a találkozó sorsát eldöntő egyetlen gólt, tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében elhunyt. 58 éves volt. A szomorú hírt Salamon József, a PAOK Szaloniki játékosa közölte szerkesztőségünkkel.”

Így, kis kezdőbetűvel írták az Aranycsapatot, azt is gyaníthatnánk, hogy direkt, mert Lóránt Gyula akkori szóhasználattal élve disszidált: 1963. decemberében útlevelet kapott, elutazott az NSZK-ba, ahonnan már sohasem tért vissza. Akárcsak Puskás Ferenc, jött volna haza az öregfiúk június 6-i nosztalgiamérkőzésére. Így ő az egyetlen az Aranycsapatból, aki külföldre távozása óta nem lépett magyar földre.

A védő testvére, Lóránt Imre elmondta: „Gyula félt, mert tartalékos tisztként disszidált, s ezért három évre elítélték, de Sebes megígérte neki, nem lesz bántódása, nyugodtan visszautazhat Görögországba. De a sors útjai kiszámíthatatlanok.”

Ne hallgassuk el, az 1981. június 6-i magyar–angol vb-selejtező előtt a Népstadionban Budapest–Vidék öregfiúk-mérkőzést rendeztek, amely előtt az öltözőben Sebes Gusztáv, a legendás Aranycsapat edzője arra kérte a játékosokat, egyperces tiszteletadással emlékezzenek elhunyt társaikra. Bozsik József, Palotás Péter, Zakariás József, Kocsis Sándor neve mellett már Lórié is elhangzott.

Kőszegen Lipovics Gyula néven anyakönyvezték, apja rendőraltiszt volt, katolikus iskolában, majd a kőszegi bencés gimnáziumban tanult. Nem középhátvédként kezdte a karrierjét, Szombathelyről igazolt a legendás Nagyváradi AC együtteséhez, s 1943-ban jobbösszekötőként mutatkozott be a Szolnok ellen. Élete első élvonalbeli gólját a Gamma 2:1-es legyőzése során szerezte, a Fradi ellen 1944. május 21-én talált be (5:1), ő szerezte az ötödik gólt. Az utolsó fordulóban a jobb szélen játszott a BSZKRT ellen, a 9:2-es sikerhez öt (!) góllal járult hozzá. A NAC második világháború előtti utolsó meccsén (1944. szeptember 17.) a Debrecen elleni 2:0-s siker során bizonyította, hogy a középhátvéd az igazi posztja. Az úgynevezett Hadi bajnokságban már néhány egykori nagyváradi csapattársával a Vasasban folytatta, innen lett válogatott 1948. október 24-én Románia ellen (5:1). Bulgária ellen is ő volt a jobb-bekk, mondhatnánk, sínen volt. Csakhogy 1949-ben disszidálási kísérlet – amelynek főszervezője volt – miatt letartóztatták, két hónapot a kistarcsai internálótáborban is lehúzott. A hazai élvonal olyan illusztris futballistáival kapcsolták le, mint Henni Géza, Mészáros József, Kéri Károly, Grosics Gyula, Egresi Béla, Czibor Zoltán.

Lóránt Gyula – no meg Grosics Gyula és Czibor Zoltán – válogatottbeli sorsa megpecsételődni látszott, ám a válogatott szövetségi kapitányaként a csehszlovákok elleni 5:2-es vereséggel bemutatkozó Sebes Gusztáv a csapatépítés során őt szánta a középhátvéd posztra, mondván, „...nagy teherbírású, kemény játékosra volt szükségem.”

Örömök és csalódások című önéletrajzi könyvében az Aranycsapat szövetségi kapitánya leírta, hogy elment Kádár János belügyminiszterhez, s azzal érvelt, hogy „...ha megvalósíthatnám elgondolásomat, annak nagyobb nevelő hatása lenne játékosainkra, mint amit a táborban elérhetnek”. Kádár megkérdezte: „Nem fél, hogy Bécsben a mérkőzés előtt otthagyja magát?”

És Lóri nem hagyta ott. Mi több, megköszönte a kapitánynak a több mint gesztust. Noha a Bécsben 4:3-ra megnyert osztrák–magyaron jól játszott, csak a Bp. Honvéd futballistájaként lett állandó helye a válogatottban. Puskás Ferenc járt közben, hogy a Vasasból – Lóri és csapattársai finoman fogalmazva nem voltak jóban – Kispestre kerüljön. Öcsi meggyőzte Farkas Mihály honvédelmi minisztert, hogy a kiöregedő Patyi Mihály helyett keménysége, határozottsága miatt Lóránt Gyula kell a védelem tengelyébe.

Tény, Puskás közbenjárására is került szabadlábra, a külföldi túrákon egy szobában laktak. Puskás és Bozsik klikkjébe tartozott, Öcsiért pedig mindent megtett a pályán, és azon kívül is

Buzánszky Jenő így emlékezett: „Ezerkilencszázötvenkettő májusában két meccset játszottunk Moszkvában, s a kemény oroszok játékát látva Sebes Gusztáv végleg Lóránt Gyula mellett döntött.”

Puskás és Lóránt viszonyáról megoszlanak a vélemények. Lóri testvére, Imre cáfolta, hogy ne lettek volna jóban. Puskás nagy magánzónak tartotta Lórántot. A mentalitása, a csapathoz és a meccsekhez való hozzáállása is különleges egyéniségről árulkodott, amire a visszaemlékezések szerint az 1953-as, 3:0-s magyar győzelemmel végződő római olasz–magyaron is volt példa. Az ellenfél középcsatára, Carlo Galli ugyanis jól játszott, mire Puskás Ferenc hangja hallatszott: „Lóóóri! Meddig villog még a center?!”

Nem villogott többet...

Buzánszky Jenő említette egykor: „Csak a győzelmet tudta elfogadni. Tiszteletet parancsolt, gyakran előfordult, hogy a kivonuláskor addig sertepertélt az ellenfél kilences számú játékosa körül, míg rálépett a lábára, hogy az lássa, ki az úr. De egyáltalán nem játszott durván.”

Az 1955-ös Dánia–Magyarország (0:6) találkozó után nem volt többször válogatott, ez a korával (harminckét esztendős volt) is magyarázható, más kérdés, hogy a Sebes Gusztávot követő Bukovi Márton a másfél évvel idősebb Börzsey Jánost (MTK) játszatta a poszton... Az 1956-os forradalom nem sodorta nyugatra, nehezen szokta meg a civil életet, végül 1962-ben a Bp. Honvéd edzője lett, ám hamar megfagyott körülötte a levegő, mivel a kinevezéséhez kezét gratulációra nyújtó Tichy Lajosnak azt mondta: „Majd ha én nyújtok kezet, akkor üdvözölhetsz.”

Nem sokkal később megbukott Kispesten, aztán 1963 decemberében családját hátrahagyva elutazott az NSZK-ba, elvégezte a kölni edzőképzőt (Fritz Walter protezsálta be). Erős kezű tréner volt, de összeférhetetlen embernek tartották, ráadásul a német sztárokkal nem találta meg a hangot. Az FC Kölnnél Wolfgang Overathtal került összetűzésbe, az Eintrachtnál, s később a Bayernnél edzőtársa, Csernai Pál szerint remekül motiválta játékosait, Frankfurtban a világbajnok Jürgen Grabowski szinte rajongott érte, igaz, ő sem tudta megakadályozni, hogy Achaz von Thümen klubelnök – aki nem vette jó néven, hogy Lóránt Gyula 450 ezer márkás végkielégítéssel szinte bebetonozta magát – ne egyezzen meg a Bayern első emberével, Wilhelm Neudeckerrel: Dettmar Cramer Frankfurtba, Lóri Münchenbe került, és ott Paul Breitnert fafejűnek nevezte, Sepp Maiert azzal ugratta, bátor ember, hogy a ronda, vékony lábaival mégis rövid nadrágban játszik...

Halálával kapcsolatban az ellenfél, az Olympiakosz edzője, Kazimierz Górski azt mondta: „Lóránt katonamódra, a csatatéren halt meg.”

Lóránt Gyulát a németországi Endingenben kísérték utolsó útjára, azonban özvegye, engedve Lóri szülővárosa többszöri kérésének, hazahozatta hamvait, 2011. május 13-án Kőszegen helyezték örök nyugalomra.

THURY GÁBOR

LÓRÁNT GYULAELŐTT RUMMENIGGE ÉS BREITNER IS MEGHAJOL

Kilencvennyolc évvel ezelőtt született, élete teljében, 58 éves korában: Lóránt Gyula a görög “el Clasicón”, vagyis a PAOK–Olympiakosz rangadón a kispadon kapott szívrohamot.

Aki ismerte, szerette vagy szeretve gyűlölte, mert nála nem volt pardon, lazítás, lógás vagy munkakerülés, már ami az edzéseket és a meccseket illette. Minden más környezetben a humor, a móka az ugratás lengte körül és adott zamatot örök bizonyításban szenvedő életének. Önagában az a tény, hogy Puskás, Bozsik, Kocsis és a többiek Lóriba vetett hite megingathatatlan volt és ha valakire, akkor rá mindig számíthattak, mindennél többet mond el róla. 37 válogatottság, olimpiai aranyérem, Európa-kupa-győzelem, világbajnoki ezüst, szerepelt az Évszázad mérkőzésén és annak visszavágóján is. Edzőként Németország vezető klubcsapatainál tette le névjegyét, de Görögországban is sokan istenítik. A PAOK az irányítása mellett 1975-ben az UEFA-kupában 1–0-ra legyőzte a Johan Cruyff-fal és Johan Neeskensszel felálló Barcelonát.

A PAOK 1976-ban bajnokságot nyert csapatának még élő kiválóságait kérdeztük egykori edzőjükről. Arra voltunk kíváncsiak, milyen emlékeket őriznek róla korábbi játékosai, milyen edző, milyen személyiség volt.

Kirjakosz Aposztolidisz:
(1975–76-os szezonban játszott Lóránt Gyula edzősége alatt, összesen 239 alkalommal öltötte magára a PAOK szerelését eleinte védő, majd csatár szerepkörben)

„Lóránt Gyulának megvolt az a képessége, hogy előre látta, mi történik majd a pályán. A korát jóval megelőzte, és ez különösen igaz Görögországra. Kiváltképp a taktikai kérdésekben járt mindenki előtt és ez kellett ahhoz, hogy az 1975–1976-os csapatunk megnyerte a bajnokságot. Az a fajta edző volt, akit mindennél jobban érdekelt az eredmény, mint maga a show. Ez segített számomra is az önbizalmam növelésében, mivel a saját stílusomban is inkább az eredményességre törekedtem.”

Mladen Furtula:
(Lóránt Gyula mindkét regnálása alatt a PAOK kapusa volt, összesen 216 alkalommal védte a csapat kapuját.)
„Rengeteg emléket őrzök Gyuláról, csodálatos egyéniség volt mind a pályán és azon kívül egyaránt. Soha nem felejtem el a poénjait, állandóan ugratott bennünket. A halála előtti estén, az Olympiakosz elleni meccset megelőzően Kateriniben voltunk. Mivel szerettem a kutyákat megígérte, hogy amikor meglátogatja a Németországban élő lányát, hoz nekem egy kiképzett kutyát. Az is tisztán előttem van, hogy már nem érezte jól magát egész héten... Edzői felfogásban jóval meghaladta korát. A mérkőzések alatt fegyelmet tartott, de egyben improvizációt várt is tőlünk. Azt kérte a védőktől, hogy legyenek képesek támadókká válni, és ugyanezt várta el a csatároktól is, hogy a védekezésből vegyék ki a részüket. Mint magánembert is nagyon kedveltem, végtelenül tisztességes és realista volt. Ő hozott a PAOK-ba. Akkoriban még nem voltak kapusedzők így, Lóránt velünk kapusokkal is foglalkozott. Nagy tapasztalattal rendelkezett, minden pillanatban tanulni lehetett tőle.”

Jorgosz Kudasz:
(A görög labdarúgás élő legendája, teljes pályafutását a PAOK-ban töltötte . Több, mint 20 évet játszott, 504 mérkőzésen 143 gólt szerzett, támadó középpályásként, küzdőszelleme miatt a szurkolók a Nagy Sándor becenévvel illették, az 1975–76-os bajnokcsapat tagja.)
„Sajátos jellem volt, nem mindennapi karakter. Nem volt jó véleménye a görög focistákról, akik szerinte „lógosabbak”, nem anémetekhez hasonló szorgalom jellemzi őket. Emlékszem, egyik alkalommal enyhe fájdalomról panaszkodtam és nem hitt nekem, folyton azt hajtogatta, hogy „nem igaz”, és csak edzek tovább. Amikor viszont kiderült, hogy tényleg baj van, még aznap éjjel Németországba küldött, hogy megoperálják a meniszkuszomat. Azt a napot sem fogom elfelejteni, amikor itt hagyott bennünket örökre. Hazai pályán játszottunk az Olympiakosz ellen, öt-hat méterrel az ellenfél kapujától lőttem rá a labdát, aztán, mint mindig, az utasításokért a kispad felé vettem az irányt. De ezúttal azt jelezték felém, hogy csak folytassam a játékot. Nyilvánvaló volt a padnál a kapkodás.Hajthatatlan és rendíthetetlen ember volt: egész héten nem volt jól, mindannyian tanácsoltuk neki, hogy menjen orvoshoz, de nem volt hajlandó.

A pályán mindig Bayern Münchent akart belőlünk faragni. A Bayern-játékosok mentalitását és professzionalizmusát próbálta belénk sulykolni. A németországi elismertségét mutatja, hogy amikor Münchenben barátságos mérkőzést játszottunk, két férfi érkezett a hotelünkben, tisztelettudóan meghajolt Lóránt Gyula előtt, aztán átölelték. Karl-Heinz Rummenigge és Paul Breitner volt a két német látogató.”

Filotasz Pelliosz:
(12 évet töltött a PAOK-nál, 1972 és 1984 között, 221 alkalommal szerepelt az első csapatban védőként, négy gólt szerzett, a PAOK öregfiúk szövetségének elnöke.)
„Az egyik legszebb pillanat volt, amikor megnyertük a bajnokságot. Nagyon szigorú edző volt, de hihetetlen humorérzékkel megáldva. Eredménycentrikus volt. Kizárólag az érdekelte, hogy minél jobban teljesítsen és jobb eredményt érjen el a csapat. Nem érdekelte a körítés, a show. Ha egyenletesen jó teljesítményt nyújtottál, akkor kivívtad Lóránt Gyula elismerését. Számomra a legnagyobb jutalom az volt, hogy mindig a kezdő csapatba nevezett, harminc mérkőzésből mind a harmincszor pályára léphettem."

RUSZANOV ANDRÁS