Szülinapos a Népstadion egyik legemlékezetesebb gólja

Vágólapra másolva!
2016.05.17. 14:29
1987-ben ezen a napon, május 17-én tekerte be Détári Lajos azt a bizonyos gólt a lengyelek kapujába. A labdarúgó-válogatottunk nyári Eb-szereplése alkalmából indított sorozatunk mai epizódja erről a különleges, „szülinapos” találatról szól – nézzük! Amint az a bővebb összefoglalóból kiderül, az 5–3-ra megnyert Eb-selejtezőn nem ez volt az egyetlen csettintésre méltó gól. Détári Lajos amúgy mind az öt magyar találatban benne volt.

JOOOOOOOÓ, HOHÓ, MEKKORA GÓL! A MÁSODIK DÉTÁRI-GÓL! JOOOOOOOÓ, HOHÓ, MEKKORA GÓL! A MÁSODIK DÉTÁRI-GÓL!

A MECCS ÖSSZES GÓLJA, DÉTÁRI BOMBÁJA 3.00-TÓL

Kommentátor: id. Knézy Jenő

DÉTÁRIVAL A LENGYELEK ELLEN NEM LESZ BAJ

Aki a mérkőzés előtti nap edzéséről szóló tudósítást olvasta, netán ott volt a helyszínen, akár számíthatott is arra, hogy valami különlegeset lát Détári Lajostól a Népstadionban. Mert mi is történt ezen az esős edzésnapon?

„Különösen Détári játéka tetszett a szemlélődőknek – jelentette a Népsport a Fehér úti KSI-pályán megtartott tréningről, a kerettagok egymás közötti edzőmeccséről. – Mondják is, hogy Döme él, Döme villog, hogy szép volt Döme, és már meg is születik a gyors diagnózis: Détárival a lengyelek ellen nem lesz baj. S mindezt igazolandó, a középpályás irgalmatlanul bevág egy tizenegyest, majd Boda beadásából olyan gólt lő, hogy ha mondjuk ezt a vébén teszi, akkor mindenki évekig erről beszél.”

Nos, a lengyelek ellen, ha nem is irgalmatlanul, hanem inkább higgadtan, de értékesített egy tizenegyest, adott három gólpasszt, és lőtt egy olyan gólt, amiről – többek között ez a cikk a bizonyíték – évtizedek múlva is érdemes beszélni…

TÚSZEJTÉSSEL KEZDŐDÖTT

Az 1986-os irapuatói 0–6 árnyékában utat kereső mieink az addigi négy Eb-selejtezőjükből hármat elveszítettek, és mivel a hozzánk hasonlóan új csapatot építgető lengyelek is elszórtak már pontokat, ez afféle ki-ki meccs volt az 5. csoportban. S bár nagy volt a tét, a mieink felajánlották a halasztás lehetőségét az ellenfélnek, amely jókora késéssel érkezett Budapestre.

Történt ugyanis, hogy a lengyelek indulása napján terrortámadás bénította meg a varsói repteret: egy „feltehetően őrült fiatalember” túszokat ejtett. A hosszú órákig tartó dráma során a túszejtőn kívül csak egyvalaki sérült meg (egyikük sem életveszélyesen), a rend helyreállt, és a késve befutó lengyel delegáció végül megköszönte, de nem élt a sportszerű felajánlással.

Ezt a meccset a négy újoncot (Gáspár, Kékesi, Rostás, Szalai) avató magyarok, a szeptemberi visszavágót a lengyelek nyerték meg (2–3), és egyik csapat sem jutott ki a nyugat-németországi Európa-bajnokságra. Ami már csak azért sem csoda, mert nem akárkit kellett volna megelőzni ehhez: a végül aranyérmes Hollandiát.

EB-SELEJTEZŐ
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 5–3 (1–1)
1987. május 17., Budapest,
Népstadion, 15 000 néző
MAGYARORSZÁG: Gáspár József – Farkas Tibor, Híres Gábor, Szalai Attila – Rostás Sándor (Kékesi Rezső, 46.), Garaba Imre, Détári Lajos, Péter Zoltán (Preszeller Tamás, 68.) – Kiprich József, Vincze István, Szekeres József. Szövetségi kapitány: Verebes József
Gólszerző: Vincze I. (39.), Détári (62., 76. – az elsőt 11-esből), Péter (66.), Preszeller (83.), ill. Marciniak (27.), W. Smolarek (52.), Wójcicki (80.)

MESTERI LÖVÉSE NYOMÁN

A nemzeti csapatban 13 gólig jutó Détári Lajos 61 válogatott mérkőzése közül ez volt az egyetlen, amelyiken egynél többször talált a kapuba.

Az első gólját ugyebár büntetőből szerezte (azzal lett 2–2 az állás), majd elérkezett a 76. percbeli bal oldali, a többség számára beadást ígérő szabadrúgás, amelynek elvégzését a Népsport így örökítette meg:

„Az első próbálkozásnál a kéttagú sorfalról lepattant a labda, ám (Adolf) Prokop játékvezető, nagyon helyesen – miután a sorfal nem állt kilenc méterre a labdától – újra elvégeztette a szabadrúgást. És Détári – csakúgy, mint az előbb – jobbal egyből kapura csavarta a labdát. Mesteri lövése nyomán a magasan szálló labda a jobb kapufánál helyezkedő Wandzik fölött a bal felső sarokba vágódott.”

Az egyéni értékelés sem fukarkodott Döme dicséretével: „Détári volt a legjobb emberünk. Ő mozgatta csapatjátékunkat, rengeteget futott, elszakadt őrzőjétől, összeszedte a labdákat, remekül osztogatta ezeket, néhány átadása élményszámba ment, s remek egyéni teljesítmény volt a második gólja.”

GONDOLTAM, MEGPRÓBÁLOM

„Második gólomat annak köszönhettem, hogy a játékvezető visszarendelte a szabadrúgást – mondta lapunknak közvetlenül a mérkőzés után a Honvéd középpályása. – Először ugyanis a rövid sarkot céloztam meg, ezért a kapus az ismétléskor oda helyezkedett. Gondoltam, megpróbálom most a másik sarokba rúgni a labdát. Sikerült. Szerintem egy játékos pályafutása során csak egyszer tud ilyen gólt szerezni.”

Akkoriban már szinte biztos volt, hogy a 24 éves Détári hamarosan elhagyja a Bp. Honvédot, és külföldre szerződik; a lengyelek elleni meccs napjaiban a Monaco, valamint a Werder Bremen érdeklődéséről írt a hazai sajtó.

Ma már tudjuk, az Eintracht Frankfurt vitte el az időközben a világválogatottba is meghívott Dömét, aki nagyjából egy évvel a lengyelek legyőzése után egy olyan góllal döntötte el a Bochum elleni Német Kupa-döntőt, amelyik szintén része a magyar futballörökségnek. A Bochum kapujában a Ferencváros jelenlegi másodedzője, Ralf Zumdick állt.

HEJ, DE NAGY GÓL, LAJOS!

Kommentátor: Gulyás László

SZABAD KEZET ADOTT

De hogyan emlékezett szerzője a lengyelek elleni gólra jó negyedszázaddal a meccs után? A kollégánkkal, Pietsch Tiborral közösen írt, 2013-ban megjelent önéletrajzi kötetből (Détári – az utolsó magyar világsztár) idézünk:

„Verebes József (szövetségi kapitány) szabad kezet adott nekem a pályán. Csak biztatott, csak dicsért. Jó észrevételei voltak. A Lengyelország elleni selejtező előtt például arra kért, hogy az összes szögletet és szabadrúgást tekerjem kapura. Így született karrierem egyik legemlékezetesebb gólja. A 76. percben szabadrúgáshoz jutottunk a bal oldalon, az alapvonal közelében. Az első kísérletet – nem kis szerencsémre – visszafújta a bíró. Akkor ugyanis a rövid sarkot vettem célba, de a labda levágódott a sorfalról. Másodjára a hosszú felsőt választottam. Wandzik, a lengyelek kapusa nem erre számított, a filmkockákon látszik is, hogy amikor nekifutok, hiába áll addig is a rövid kapufánál, még kettőt előrelép. Vesztére. A labda átszáll felette, és a pipában koppan. Micsoda hangja volt!”

AZ 5–3-AS GYŐZELEM UTÁN MECCS '53-BÓL

Ugyanezen a napon, május 17-én, de a lengyelek ellen 5–3-ra megnyert Eb-selejtezőhöz képest harmincnégy évvel korábban, 1953-ban a magyar válogatott 3:0-s győzelmet aratott Olaszország felett Rómában. Győzelmünk három szempontból is történelminek nevezhető: 1) ezzel a meccsel avatták fel a felújított, kibővített Olimpiai Stadiont; 2) a mieink 28 év után először nyertek ismét Itáliában; 3) sikerünk sorsdöntő volt az Európa-kupa elnyerése szempontjából.

Merthogy a találkozót az Ek 1948-ban induló és csak 1953 decemberében véget érő, ötödik kiírásának keretein belül rendezték meg. A háromgólos diadal után – amely a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti (Palotás, 46.), Puskás, Czibor összetételű együttes nevéhez fűződött – a mieink megvárták a csehszlovákok firenzei bukását (az volt a sorozat záró meccse), és történetük során először Ek-elsőséget ünnepelhettek.

Bozsik József, a római győzelem egyik fő letéteményese 1976-ban így emlékezett a Labdarúgás hasábjain:

„A mérkőzés előtt az volt a taktikai utasítás, hogy … ez alkalommal én lássak el védekező szerepet, és Zakariás segítse a támadásokat. Tizenöt perc után azonban kiderült, hogy támadásaink valahogy akadoznak () Úgy éreztem a pályán, ez így nem mehet tovább. Magamtól ismét a támadó szerepkörre álltam át, s a gépezet beindult. () Az olaszok még azzal is saját csapdájukba estek, hogy kora délutánra tették a meccset, amikor a tűző napon 30 Celsius-fok felett mutatott a hőmérő. Ezt is mi bírtuk jobban, hiszen általában nálunk volt a labda, és az olaszok futkostak utána.”

AZ 1953-AS OLASZ–MAGYAR (0:3) MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik