Volt egyszer egy csapat - Mexikó ’86 (1. rész)

NAGY ANTAL: – Ezt az egész tésztakérdést akkoriban fújták fel, mert Magyarországon még nem terjedt el, hogy a futballisták táplálkozása is befolyásolhatja a teljesítményt. Az edzőtáborban ettünk tésztát, többet, mint általában, de ettünk mást is. Én a vb után szerződtem a Nancyhoz, amelynél Arsene Wenger keze alatt dolgoztam. Ezt csupán azért mondom, mert ott is kaptunk tésztát bőven, az eredményt mégsem fogták erre. Ez gyermeteg dolog.

Azt pedig tanúsítom, hogy nem doppingoltunk! Hogy valamit becsempésztek az italunkba vagy az ételünkbe, ilyet állítani nem lehet. Jó, azóta tisztában vagyunk vele, hogy az egyébként jó kondícióban lévő szervezetben lágy drogokkal átmenetileg levertséget lehet okozni, tehát fizikailag teljesen szét lehet zuhanni úgy, hogy se előtte, se utána olyasmit ne tapasztaljon az ember, de ezt nem lehet bizonyítani. Káprázott a szemünk, olyan volt, mintha nem a pályán, hanem forró hómezőn lettünk volna, minden foszforeszkált. Garaba és Bognár is kérdezgette, mit érzek, de én sem tudtam mást mondani – mert hasonló levertséget éreztem. De Dajka is ezt mondta, pedig ő később, a második félidőben állt be. Utólag könnyű lenne azt mondani, hogy titkosszolgálati módszerrel harcképtelenné tettek minket, hangsúlyozom, ez bizonyíthatatlan. De azt roppant furcsának tartom, hogy mindenki egyszerre került holtpontra. Mert ha dopping lett volna vagy rossz táplálkozás, az is másként hat egyénileg mindenkire, de nem egyszerre, s egy időben.

ESTERHÁZY MÁRTON: – Magam utólag hallottam, hogy mi a vérdoppinggal éltünk. Hát erre azt mondom, persze! Alvás közben észrevétlenül levették a vért, majd visszaadták oxigénnel feldúsítva, s mindezt szintén észrevétlenül. Na ne! Ráadásul én mindig megkérdeztem az itthoni összetartásoknál, hogy milyen vitaminokat kapok, mert az AEK Athénnál többször is kijelöltek doppingvizsgálatra. Sohasem volt probléma, egyébként itthon Mohácsi doktor adta kapszulában a vitaminokat, isten nyugosztalja. Nincs tudomásom, hogy bármit kaptunk volna.

A tésztáról meg annyit, hogy jó néhányan már a versenysúlyunkon mentünk az edzőtáborba, és ott még fogytunk majd’ öt kilót a meló és az étrend miatt. Önmagamhoz képest csont és bőr voltam. Ezzel szemben – mint Mexikóban vagy később megtudtam – a többi csapatnál némi felesleggel érkeztek a játékosok, amelyet azért még könnyen le lehetett adni. De a média hatására a közvéleményben az alakult ki, mi vagyunk a »tésztás fiúk«. Liptai Claudia az egyik műsorban ezzel fogadott, majdnem epeömlést kaptam, de mit tehettem volna. Ilyen világ van, ezért a média is felelős. Nem azt mondják rólunk, hogy megvertük a brazilokat vagy kint voltunk a vébén, hanem, hogy itt vannak a »tésztás fiúk«.

NAGY ANTAL: – Sokan azt mondják, nem kellett volna Ausztriában edzőtáborozni a vb előtt, mert ezzel tulajdonképpen egy második alapozást kaptunk. Nem tudom, nem vagyok edző. Mivel Mezey Györgyöt jó szakembernek tartottam, nem kérdőjeleztem meg, miért utazunk Lienzbe. Az más kérdés, hogy utólag én is azt mondom, magaslaton, fagypont körüli hőmérsékleten nem lehet a magaslati hőségre felkészülni. Ausztriában rengeteget edzettünk, sok futás szerepelt a programban. Mexikóban délben tartottuk az edzést. Amikor minden csapat délután edzett, mi délben a tűző napon. De most is megkérdezem: ha olyan rossz volt a csapat állapota, miért szárnyaltunk néhány nappal a szovjetek elleni meccs előtt egy helyi csapat ellen. Kirobbanó erőben voltunk, Mezeynek úgy kellett visszafognia minket. Mitől zuhantunk össze? Mindannyian, egyszerre, egy időben? Hallottam azt a verziót, hogy ott kaptunk rosszul időzítve doppingot, de ez is marhaság, mert az kiderült volna. Amikor a vébé után Nancyba szerződtem, az orvosi vizsgálaton kiváló erőben voltam, megjegyezték, valamit nagyon elszúrhattak a doppinggal. Én pedig megesküszöm, hogy nem doppingoltunk.

Ami a Nyilasi-kérdést illeti, nem Tibivel kellett volna a bolondját járatni, hanem a szövetség és az Austria Wien vezetőinek megegyezniük. Ehelyett az él az emberekben, hogy Nyílt Mezey parancsolta le a buszról. Más kérdés, hogy mi úgy tudtuk, bármelyik pillanatban megérkezhet az edzőtáborba, de szerintem akkor azzal már beletörődött a sorsába, hogy kijelentette, ő a keretben senki helyét sem akarja elvenni.

ESTERHÁZY MÁRTON: – Úgy kezdődött az összetartás, hogy az MTK-pályán gyülekeztünk, s a felmérésen gyalázatos mutatókat produkáltunk. Ennek pedig az volt az oka, hogy a bajnokság után mindenki kiengedett, mert tudta, hogy egy-két nap múlva bevonul az edzőtáborba. Ezernyolcszáz méter magasan, a nulla fokhoz közeli hőmérsékleten edzeni nem jelent felkészülést a tűző napon, magaslaton jelentkező körülményekre. Akkor ezt nem kérdőjeleztem meg, szó nélkül teljesítettem, amit mondtak. De azért mondanék valamit, ami akkor is bántott: nem kezeltek minket felnőttként. Engem Görögországban az edzőm megkérdezett, szerintem mitől lehetnénk még hatékonyabbak csatártársammal, Mavrosszal, s számított a véleményem. Itthon a komcsitempó ment. Meg mellé a csendőrpertu. Semmiről sem kérdezték meg a véleményünket. Azért harmincévesen az ember ismeri a szervezetét, éreztem, nem stimmel, hogy Lienzben amikor lementünk az edzésre néhány száz métert, akkor a fejem fájt, visszafelé meg hányingerem volt. A magaslattal magyarázták.

Emlékszem, a lienzi edzőtáborban az ébredés után az volt az első kérdésem, hogy Nyíl megjött-e már? Mert rendben van, hogy más az érdeke a válogatottnak és az Austriának, de ezt nem lehetett volna sportdiplomáciával megoldani? Egyébként ha nem jött volna rendbe a sérülése, akkor is kivittem volna Mexikóba. Ráadásul őt legalább partnerként kezelték a vezetők. Mondom: Mezeyben behunyt szemmel bíztam, mert jó formába hozott, de hogy semmiben sem hallgatták meg a véleményem, az képtelenség. A mexikói szállásunk luxusbörtön volt, hermetikusan elzárva mindentől. Ha mentünk valahová, azt csak közösen, egyenmelegítőben. Ugyanakkor jöttek a hírek, hogy Platiniék ihatnak vörös bort. Mi meg mondtuk a séfnek, ha nem szerez sört, belenyomjuk a fejét a forró levesbe.

NAGY ANTAL: – A 0–6 sokkolt bennünket. De ha utána – és a Kanada elleni győzelmet követően – a vezetők felmérik a helyzetet, a franciáktól egy kisebb különbségű vereség is elég lett volna a továbbjutáshoz. Én a vébé előtt magabiztos voltam, még a dobogós helyezést is reálisnak tartottam. Innen nézve a 0–6 nagy kudarc, de azon a vébén több nagy különbségű eredmény született, s egyik válogatott sem pusztult bele a vereségbe. Mi, igen.

Nem a 0–6-tal van a baj elsősorban, hanem, hogy szétzavarták a csapatot. Mert ezerkilencszáznyolcvannyolcban újra jött Mezey György, de az északírek elleni mérkőzés után a bundabotrány miatt, ahogyan Gyuri fogalmazott, a rendőrség állította össze a csapatot. A tartós válságot innentől számítom, mert azóta nem jutottunk ki semmilyen jelentős eseményre.

ESTERHÁZY MÁRTON: – Magyarországon a tragédiák mindig mélyebb nyomot hagynak, mint a sikerek. Mi nemcsak a huszonöt évvel ezelőtt történtekre térünk vissza, még mindig a berni vb-döntőn kesergünk. Irapuato után nem tudtunk lábra állni, pedig lett volna lehetőségünk még Mexikóban is. Az utolsó csoportmeccsen, a franciákon látszott, nem akarnak kikapni, s főleg nem megsérülni. Ilyenkor szokott békés iksz születni. Elkeserít, hogy a 0–6 megbélyegez mint „tésztást”, s elsikkad, hogy ez a válogatott végigverte Európát. Ez tipikusan magyar dolog, mi nem a pozitívumot tartjuk meg, hanem a negatívumot toljuk az előtérbe.

NAGY ANTAL: – A mi generációnkat úgy engedték külföldre játszani, hogy visszatérve majd meghatározó szerepet játsszunk a magyar futballban. Ehhez képest minden konzerválódott abban a tekintetben, hogy becsapták ránk az ajtót, én legalábbis így érzem. S ezen a rendszerváltozás sem segített, sőt bizonyos szempontból rontott, mert semmi sem lett a helyére téve. Úgy jöttem vissza, hogy nem akartam edző lenni, de Kispesten teszek valamit a klubért, Esterházyval, Sallai Sanyival. A belga Louis De Vries volt a befektető, és igazgatót keresett, a másik jelölt az általam egyébként tisztelt Komora Imre volt. Én letettem egy részletes tervet, ha kellett franciául válaszoltam a kérdésekre, Imre annyit mondott, őt Kispesten mindenki ismeri. A szavazás előtt De Vries oda is jött, hogy szerinte én leszek a vezető, de azt mondtam, várjuk ki a végét. A rossz előérzetem beigazolódott: egy szavazatot kaptam. Az MLSZ-ben sem kapkodtak utánam, hogy nem hívtak, az szinte természetes, de nem is fogadtak. Megérett bennem, hogy nem kell nekem ez a sártaposás. Fel szokták tenni a kérdést, hogy vezető pénzügyi tanácsadóként javaslom-e futballklubok támogatását. Ilyenkor mindig visszakérdezek. Mit? Kit? Hol? Az is gyakran elhangzik, összejövünk-e, és beszélünk-e ezekről a dolgokról? Beszélünk, persze, csak inkább a brazilok elleni győzelemről. Mert ki az a hülye, aki két sör után a 0–6-ot emlegeti?!

ESTERHÁZY MÁRTON: – Nem akartam edző lenni. Úgy hozta az élet, hogy a reklámszakmában helyezkedtem el, a sportmarketing közel sodort a válogatotthoz, plusz a sportközvetítésekkel foglalkozó Sportfive magyarországi vezetője vagyok. Ragadics Ferenc barátom felkérésére a futsalosoknál dolgozom, az MLSZ futsalbizottságának elnöke vagyok. Nem mondom, hogy korábban Kispesten nem vállaltam volna valamilyen feladatot, de a »Te tegyél le x milliót, én majd csinálok csapatot« stílus vagy hogy az legyen a feladatom, hogy a lyukakat tömködjem, az nem nekem való.

NAGY ANTAL: – Mezey György nálam azóta is az első számú edző. Az, hogy később kivel, hol, miért ütközött, az nem rám tartozik. Elismerem őt, nem véletlen, hogy a Videoton vele nyert bajnokságot. Ért a futballhoz. Időnként szoktunk beszélni, fel is hívom, mert még nem gratuláltam neki a bajnoki aranyhoz.

ESTERHÁZY MÁRTON: – Azért ha én vagyok a kapitány, a csapattal leültem volna megbeszélni a kudarc okait. De velünk, játékosokkal ’86 óta senki sem ült le erről beszélgetni. Sem Mezey György, se senki. A franciák elleni meccs előtt majd’ leestem a székről, amikor taktikai értekezleten hallottam, hogy a kapitány Disztl Péterrel kezdte a franciák elleni összeállítást. Egyébként később már megkérdeztem tőle, hogy a franciák ellen miért nem Szendrei védett, ő erre azt válaszolta, nála Disztl Péter volt az első számú kapus, s úgy gondolta, hogy a harmadik meccsre kiheverte a sokkot.

A cikk folytatása következik.