Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Vörösmarty Mihály "Gondolatok a könyvtárban" című versének zárósora tökéletesen illik a Magyarország-Finnország (1-0) Eb-selejtező mérkőzésre.

Jó mulatság - a mérkőzést lehetett élvezni. Sok helyzettel ugyan nem kápráztatták el a csapatok a nagyérdeműt, ám ha visszagondolunk a márciusi találkozóra, ahol Pintér Attila szövetségi kapitány irányításával mindössze Rudolf Gergely vezetőgóljáig tartottuk a lépést, akkor látható, micsoda hatalmas különbséget jelent akár egyetlen ember. Mert amíg Pintér Attilát csupa negatív hullám vette körül, folyton elégedetlenkedett, még a szája is lefelé görbült, addig Dárdai Pál maga a megtestesült önbizalom. Tudja, mire képes a csapata, nem kezd már a mérkőzés előtt napokkal mentségeket keresni, mondván "ezek a finnek már több éve együtt játszanak...." Dárdai Pál pozitív energiát hozott magával, és láthatjuk, néha már ennyi is elég. Nullából hét pont, ami kis szerencsével lehetne kettővel több is (amennyiben Nemanja Nikolics Romániában jó megoldást választ az utolsó percekben), de még véletlenül se elégedetlenkedjünk, mert állítom Gera Zoltán tízből kilenc alkalommal biztosan nem fejelne kapuba a finn védők gyűrűjében. Most azonban megtette, amivel ismét bebizonyította, hogy miért ő az kétezres évek (véleményem szerint) legjobb magyar futballistája. Néhány rossz passza ellenére is élményszámba ment nézni a játékát, és ha nem szól közbe sérülés, nagy segítség lehet ő még a további mérkőzéseken.

Férfimunka - ne szépítsük, ezt kibrusztoltuk. A védelem néhány hibától eltekintve sokkal stabilabbnak tűnt, mint más szövetségi kapitányok alatt, és Juhász Roland kiválásától sem zuhant össze. Forró Gyula mentése, Király Gábor bravúrja, és a többiek folyamatos gürizése ezúttal meghozta az eredményt, Finnország nem tudott betalálni. Így kell ezt csinálni, a tudást néha szívvel és akarattal pótolva, nem megtörve, végig koncentrálva. Látható, a kitartó munkának mindig megvan az eredménye, elég volt egy villanás ahhoz, hogy a nagyon döntetlenre álló meccsből győzelmet csiholjunk.

Ismét visszatérnék kicsit Dárdai Pálhoz. Miért? Mert tökéletesen látszik, milyen fontos a szövetségi kapitány személye. És nem abban az értelemben, hogy megtanítsa a futballistákat futballozni, mert az összetartások néhány napja alatt az képtelenség. Én Pintér Attila bukását is nagyrészt ennek tudom be. Egy válogatott edzőtábora ne a tolódásokról szóljon, ne új struktúrák és alapok lerakásáról. Egy válogatott edzőtáborában legyen jó hangulat, legyen alapos felkészítés az ellenfélből, néhány taktikai variáció, ami azon az adott meccsen működhet, és egy szövetségi kapitány, akiben a játékosok feltétel nélkül hisznek, akinek elfogadják, amit mond, aki képes felpörgetni, motiválni a társaságot. Manapság bőven elég, ha egy kapitány a játékosok beválogatásán kívül ennyit tud, de ezt tudja jól. Dárdai Pál márpedig mindebben profi, és az eredmény látható.

Hogyan tovább? Az oroszok elleni felkészülési mérkőzés után minden bizonnyal elkezdődik Dárdai Pál puhítása, hogy maradjon. Én azt mondom, hallgasson az eszére. A beugrás sikerült, jelenleg ő a magyar futball legnépszerűbb "terméke", ám neki hosszabb távon kell gondolkoznia. Építenie kell a karrierjét, és nem csak válogatott-, de klubszinten is. Ha most feláll, a közvélemény szemében sikeres emberként marad meg, aki előtt mindig nyitva az ajtó a visszatéréshez. Persze van az a helyzet, amikor a szív felülírja az ész döntését....