A hajrában potyogtak a gólok, Anglia simán nyert Finnországban

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.10.13. 19:56
Trent Alexander-Arnold szép szabadrúgásgóllal tette biztossá az angolok finnek elleni sikerét (Fotó: Getty Images)
Megérdemelten nyert 3–1-re Helsinkiben Finnország ellen az angol labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája B-ligájának 2. csoportjában, így a „háromoroszlánosok” valamelyest kozmetikázni tudtak a görögök elleni csütörtöki vereség után.

A görögöktől elszenvedett váratlan vereség után Anglia Helsinkiben, Finnország ellen próbált javítani a 2. csoportban, de Lee Carsley szövetségi kapitány sérülés miatt nem számíthatott Bukayo Sakára, valamint a keretbe utólag meghívott Curtis Jones sem állt rendelkezésére, ugyanis a Liverpool középpályása gyermeke születése miatt hagyta ki a mérkőzést.

A találkozót valamivel jobban kezdték a hazaiak, a vezetést mégis a „háromoroszlánosok” szerezték meg, amikor a 17. percben Jack Grealish kapott remek kiugratást Angel Gomestől, majd okosan gurított el a Leverkusent erősítő kapus, Lukas Hradecky mellett (VIDEÓ ITT).

Az angolok az előny megszerzése után vették át igazán a mérkőzés irányítását, s egyre többször vették célba a finn kaput (elsősorban Declan Rice), ugyanakkor a hazaiak gyors átmenetekből többször is veszélyeztettek. A játék képe a második félidőben sem változott meg, mindkét csapatnak akadtak helyzetei, majd az utolsó negyedóra előtt Trent Alexander-Arnold tűpontos szabadrúgásgóllal megduplázta a különbséget, eldöntve a három pont sorsát (VIDEÓ ITT).

A második gól után felszabadultan játszottak az angolok, s Ollie Watkins bal oldali cselsorozata után tökéletesen tálalt középre, Declan Rice elé, aki közelről tovább növelte a különbséget (VIDEÓ ITT).

Erre egy válaszuk volt a finneknek, akik három perccel később Arttu Hoskonen szöglet utáni fejesével szépítettek (VIDEÓ ITT), s akik így 3–1-re kaptak ki Angliától.

NEMZETEK LIGÁJA
4. FORDULÓ
B-LIGA, 2. CSOPORT
Finnország–Anglia 1–3 (Hoskonen 87., ill. Grealish 17., Alexander-Arnold 74., Rice 84.)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 
1. Görögország337–1+6 
2. Anglia4318–3+5 
3. Írország3122–5–3 
4. Finnország442–10–8 

C-LIGA
4. CSOPORT
Örményország–Észak-Macedónia 0–2

D-LIGA
1. CSOPORT
Liechtenstein–Gibraltár 0–0
2. CSOPORT
Málta–Moldova 1–0

KORÁBBAN
3. CSOPORT
Kazahsztán–Szlovénia 0–1

KÉSŐBB
20.45: Görögország–Írország, Pireusz (Tv: Spíler1)
3. CSOPORT
20.45: Ausztria–Norvégia, Bécs (Tv: Spíler2)
C-LIGA
4. CSOPORT
20.45: Feröer–Lettország, Tórshavn

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik