Almir Filipovics is költözik

F. I.F. I.
Vágólapra másolva!
2002.06.05. 20:41
Címkék
Alakul az élvonal egyik újonca, a Siófok FC játékoskerete. Sallói István klubmenedzser legutóbb Almir Filipoviccsal egyezett meg arról, hogy a támadó a németországi és szombathelyi szereplés után visszatér Siófokra; a bosnyák labdarúgónak két esztendőre szóló megállapodást kínálnak. Igaz, Filipovicsnak érvényes szerződése van az első osztálytól elbúcsúzott Haladással, így Sallóinak a vasi klubvezetőkkel is meg kellett állapodnia.
A siófoki klubmenedzser szerint ezzel gyakorlatilag összeállt a Siófok új keretében a támadóalakulat. Filipovics mellett a ferencvárosi Fülöp Zoltán is elkötelezte magát a sárga-kékekhez, s több mint valószínű, hogy a hévízi Koplárovics Béla is Csank János irányításával dolgozik a jövőben. Korábban már aláírt az újonc együtteshez a celldömölki Csordás Csaba, a társulat ötödik csatára pedig a már több éve Siófokon játszó Szabó Csaba lehet. Ebből következik, hogy lemondtak Rob Kornél és a román Pavel Adrian Dulcea megtartásáról. Az sem valószínű, hogy Tiber Krisztián Siófokra igazolna; Sallói István ezzel kapcsolatban azt mondta, tárgyaltak a csatárral és klubjával, a Debrecennel, ám az álláspontok meglehetősen messze vannak egymástól. Sokkal közelebbi az egyezség a Haladás védőjével, Juhász Tamással. A hátvéd egyébként Filipovicshoz hasonlóan korábban szintén játszott már a siófoki együttesben. A Siófok egyébként két esztendőre szóló szerződést kötött az Errea sportszergyártó céggel. A gárda június 14-én kezdi a felkészülést, s elképzelhető, hogy tíz napra németországi edzőtáborozásra is elutazik. Megkezdték egy kétnapos nemzetközi torna szervezését is. A bajnoki rajt előtt egy héttel, július 19-én és 20-án látnának vendégül Siófokon három olyan külföldi csapatot, amelyik abban az időben éppen Magyarországon turnézik.
Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
3 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
4 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
4 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
4 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
4 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik