Mindenképpen szép lesz a búcsú

Marc Wilmots mindent elkövetett azért, hogy emlékezetessé tegye a belga válogatottól való búcsúját, és most már minden kétséget kizáróan fáradozásai eredménnyel jártak. A "vörös ördögök” csapatkapitánya eddig alakulata mindhárom mérkőzésén gólt szerzett, semmi kétség, pillanatnyilag ő van a legjobb formában az immár nyolcaddöntős együttesből.
Pedig annyit mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy viszszaesett a gólgyártásban. Serdülőként ugyanis 120-szor köszönt be egy idényben, édesapja ekkor döntött úgy, hogy futballistát farag a fiából. Kivásárolta őt szülőhelye, a Jodoigne gárdájától, és elvitte a St. Truidenhez. Még nem lépett be hivatalosan a felnőttkorba, amikor már rendszeresen szóhoz jutott új klubjában, mi több, ő lett a másodosztály újonca, valamint az év utánpótlás-játékosa.
Senkit sem lepett meg, amikor 1988-ban újra klubot váltott, és a KEK-győztes KV Mechelen alkalmazottja lett. 1991-ben pedig jött a nagy álom, a Standard Liege. Már válogatott, mi több, világbajnokságot megjárt futballistaként költözött a Sclessinbe, de a reméltnél sokkal kevesebb sikert ért el a "vörösöknél”: az ott eltöltött öt idénye alatt csak egy Belga Kupa-győzelem jött össze neki.
Standard-szurkolóként fel sem vetődött benne, hogy elfogadja az ősi rivális Anderlecht ajánlatát, de látta, hogy a Standarddal nem tud továbblépni, így nem csupán csapatot, hanem országot is cserélt. Elszegődött a német Schalkéhoz, minden bizonnyal ez volt élete egyik legjobb döntése. A gelsenkirchenieknél igazi vezér lett, a szurkolókkal gyorsan elfogadtatta magát, és most úgy véli, a "királykékeknél” fejezi majd be az aktív játékot. Jellemző, mekkora kedvenc a Ruhr-vidéki együttesnél, hogy amikor Rudi Assauer menedzser eladta őt 2000 nyarán a Bordeaux-nak, kisebb tüntetés volt Gelsenkirchenben. A Wilmots visszavételét követelő megmozdulások később állandósultak, a támadó középpályás sem érezte magát túl jól Franciaországban, így a 2001–2002-es évad előtt jött a kézenfekvő lépés: visszavásárolta őt a Schalke.
És hogy miért szeretik őt ennyire Gelsenkirchenben? Elég csak megnézni az első ottani szezonját. Többek között neki volt köszönhető, hogy a gárda megnyerte az UEFA-kupát, a tizenkét meccsből tizenegyen játszott, öt gólt szerzett, ebből az utolsót az Internazionale elleni finálé első összecsapásán.
Persze a válogatottban is szerzett fontos gólokat. Az 1990-es és az 1994-es vb még nem róla szólt – csak utóbbin játszott, de a szaúdiak elleni csata után rengeteg kritikát kapott, így átmenetileg a válogatottságot is lemondta –, de az 1998-as tornán már benne tisztelhettük a legjobb "vörös ördögöt”. Mindhárom meccsen játszott a csoportkör után búcsúzó csapatban, két góljával ő volt a gárda mesterlövésze. Akárcsak a 2002-es világbajnokság selejtezőin, amikor is nyolcszor köszönt be.
Az utolsó gólja hozta meg végérvényesen a belgák számára a vb-kvalifikációt. A Csehország elleni pótselejtezőn csereként lépett pályára, majd értékesített egy tizenegyest és megkezdhette a felkészülést karrierje negyedik, egyben utolsó vb-jére.
Azonban nem mindenki szeretné, ha Wilmots búcsúja szép lenne. A belga újságok egy része a Tunézia elleni döntetlent követően Robert Waseige szövetségi kapitány mellett őt is kikezdte, arról cikkeztek, hogy a belga keret huszonkét emberből áll. Wilmots a huszonharmadik, a csapattársai által kiközösített, Waseige-hez feltétlenül hű ember.
Nem tudni, mi a pontos igazság, mindenesetre tény: az oroszoknak lőtt gólja után mindenki az ő nyakában lógott.