Nevető második, síró harmadik

Ha nem is a japán vagy a dél-koreai illetékesek feje fájhat emiatt, de a világbajnokság egyik legnagyobb botránya fűződik az előző körben rendezett, a házigazdák egygólos sikerét hozó Japán–Oroszország mérkőzéshez. A Moszkvából érkezett hírek és képek rémisztőek voltak: aki vagy ami japán volt, azt ütötték-verték a feldühödött huligánok (több, az orosz fővárosban tanuló diákon, illetve egy, távol-keleti specialitásokat kínáló éttermen álltak bosszút), később pedig a helyi rendőrség tagjaival is felvették a harcot. Az összecsapások szomorú végeredménye: két halott, rengeteg sérült, bezúzott kirakatok, felgyújtott gépjárművek. Az egyetlen pozitívum: többtucatnyi vandál csuklóján kattant a bilincs.
Na már most, ha én belga lennék, és a sors jóvoltából Moszkvában ébrednék fel reggelente, két dolgot tehettem volna a Belgium–Oroszország összecsapás előtt. Egy: rövid távú szerződést kötök a legjobb őrző-védő céggel. Kettő: összepakolok, és hazarepülök. Fájdalom, akadtak olyan belgák Oroszországban, akiknek egyik variáció sem jött be, ők – vállalva a hazaárulással járó következményeket – bizonyára azért fohászkodtak, a "vörös ördögök” nehogy legyőzzék ellenfelüket…
Erre fel mi történt a 7. percben? Vezetéshez jutott Belgium… Tegyük hozzá, nem is akármilyen találattal. Az orosz kaputól 23 méterre jutott szabadrúgáshoz Robert Waseige együttese, a letett labda mögött az idáig két gólt jegyző csapatkapitány, Marc Wilmots, valamint Johan Walem toporgott. Végül az utóbbi vállalta el, és a következő másodpercben kiderült, jobb vállalkozásba nem is foghatott volna: ballal gyönyörűen csavart Ruszlan Nyigmatullin kapujának bal felső sarkába.
Meglehet, ez volt az a pillanat, amikor a belga újságírók mindent megbocsátottak a válogatottnak. Addig ugyanis nem győzték bírálni a gárdát, mondván, ilyen kritikán aluli teljesítménnyel nem is érdemli meg a továbbjutást. Sőt! Az egyik zsurnaliszta egészen odáig ment, hogy még a sorsdöntő összecsapás előtt felszólította a szerinte leginkább egy zsörtölődő öregúrhoz hasonlítő Waseige kapitányt: azonnal mondjon le. A szakvezető persze nem mondott le, a vita vége meg az lett, hogy a kerethez tartozó futballisták némasági fogadalmat tettek.
Beszélt helyettük a játékuk: a 9. percben Mbo Mpenza, a 12.-ben Glen De Boeck került nagy helyzetbe, és a belgák előnye csak azért nem nőtt, mert az előbbi Nyigmatullinba püfölte a labdát, az utóbbi pedig fölébólintott. Egy híján húsz perc telt el, amikor feljegyezhettük az első komoly orosz támadást, amelynek végén Alekszej Szmertyin jobblábas lökete süvített mellé. Legközelebb Dmitrij Alenyicsev kapott tapsot, amikor is öt csellel játszotta magát tisztára a bal oldalon. A kétségkívül elismerést érdemlő produkció záró akkordjaként középre emelt, ahol a Dacia expresszhez hasonlóan menetrendszerűen érkező Andrej Szolomatyin került ígéretes helyzetbe, ám a CSZKA Moszkva középpályása, ha nem is sokkal, de fölébombázott.
Jó a bíró, jó a meccs – állapíthattuk meg a folytatásban, egyfelől azért, mert Kim Milton Nielsen sporttárs az idáig megszokott színvonalhoz képest sokkal jobban dirigált, másrészt azért, mert valóban élvezetes meccset hoztak össze a pályán lévők, hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakult ki (vész)helyzet. Hogy csak a legnagyobbakat említsük: a 27. percben Wilmots lövésébe Jurij Kovtun vetődött bele az utolsó pillanatban, a labda így Mpenza elé került, aki rögvest tüzelt is, csakhogy egy berepülő pilótát idéző módon hirtelen feltűnt Kovtun, és újfent kisegítette Nyigmatullint. Odaát a 34. percben csereként beküldött Dmitrij Szicsev lökete okozott riadalmat, de nem akkorát, hogy Geert De Vlieger ne tudott volna hárítani.
A 43. percben más miatt kaptuk fel a fejünket: Oleg Romancev immár másodízben változtatott csapata összetételén, a lábát fájlaló Jurij Nyikiforov sántikált le a gyepről, hogy átadja helyét Dmitrij Szennyikovnak. Egy minitummal később megint a labdáé volt a főszerep, a kaputól öt méterre álldogáló, tehát kedvező pozícióban lévő Gert Verheyen akkorát rúgott bele, hogy szegény majd kirepült a sizuokai stadionból…
A második félidő maga volt a tömör gyönyör. Kezdődött azzal, hogy Wilmots csavart fölé, folytatódott azzal, hogy 52 perc elteltével Romancev kedvence, Vlagyimir Beszcsasztnih egalizált, majd azzal, hogy Walem öt méterről sem találta el a kaput. És ez még semmi! Beindultak az oroszok! Pont félóra volt hátra, amikor Beszcsasztnih a mennybe mehetett volna (és vihette volna magával Romancevet is…), ha hat méterről, középről nem fejel mellé, aztán a 74. percben úgy sakkozták ki a rivális védelmet, ahogy azt gyerekkorukban Garri Kaszparovtól és Anatolij Karpovtól tanulták, csakhogy a matt Jegor Tyitov a kelleténél két centivel hosszabbra sikeredett passza miatt elmaradt.
Négy perccel később hiányzott csak igazán az a két centi… A 78.-ban tudniillik Walem szögletét Wesley Sonck stukkolta a hálóba; őrzője, Dmitrij Hohlov szépen lemaradt róla, miközben – rossz szokásához híven – Nyigmatullin dermedten szemlélte az eseményeket. Az oroszok kapusa a 82. percben is kitartott azon álláspontja mellett, hogy ő ezen a napon nem vetődik el, ezt kihasználva Wilmots tekert a bal alsó sarokba. A végén ugyan Szicsev csökkentette együttese hátrányát, a hátralevő percekben semmissé tenni már nem sikerült azt. Azaz: a nevető belgák csoportmásodikként továbbléptek, míg a síró oroszok harmadikként kiestek.
Romancev kálváriája a lefújást követően sem ért véget: a találkozó után sebtiben összetrombitált elnökségi ülés ugyanis azzal fejeződött be, hogy "megköszönték” az eddigi kapitány munkáját. Az elöljárók így értékelték a szerintük értékelhetetlent.