Ez aztán már valami, Amerika!

A becslések szerint majd’ hatszázezer amerikai állampolgár él és virul Mexikóban, közülük sokan helybéli feleséggel vagy férjjel büszkélkedhetnek. Na már most, el lehet képzelni, hogy egy Egyesült Államok–Mexikó találkozó milyen érzelmeket vált ki a családtagokból. Hiszen ez a párosítás presztízscsata a javából, lám, Rafael Márquez, az aztékok védője kijelentette, számukra ez több mint foci, míg odaátról a középpályán fel-alá szaladgáló DaMarcus Beasley azt üzente, nyerni fognak, már csak azért is, mert a tequilát és a buritost ugyan szeretik, de a mexikóiakat nem…
Persze, nem mindenütt veszik enynyire komolyan a dolgot. A hazáját 28 esztendeje a kedvese kedvéért elhagyó, azóta Mexikóvárosban élő Diane Hamelberg de Hernández az egyik internetes fórumnak nyilatkozva elárulta, természetesen honfitársaiért szorít a nyolcaddöntő alatt, de ha netán Bruce Arena csapata kerülne ki győztesen a párharcból, ő lesz az első, aki megvigasztalja férjét, illetve közös gyermeküket, Alfredót… "A biztonság kedvéért én a hálószobában leszek majd a kilencven perc alatt, hagyom a fiúkat, hadd nézzék kettesben a meccset. A reakcióikból úgyis kiderül majd, miként alakul az eredmény…” – jegyezte meg mosolyogva az asszonyság, hozzátéve, hogy amerikai siker esetén, biztos, ami biztos alapon, hétfőn nem látogat be a fanatikus mexikói szurkolókkal zsúfolt munkahelyére…
Bezzeg Vicente Fox a hivatalában nézte végig a rangadót. Nevezett úrban Mexikó elnökét, a válogatott egyik legnagyobb rajongóját tisztelhetjük. A csoportmérkőzések során bevált kabaláihoz ezúttal is ragaszkodott, feszült rajta a csapattól ajándékba kapott, s eleddig szerencsét hozó 13-as nemzeti dressz, míg jobbján felesége foglalt helyet (hogy egy esetleges mexikói gól esetén a mez vagy Foxné kapott volna hamarább csókot, az nem publikus…). Gyanítható, a találkozó 2., illetve 8. percében mindketten a fejüket fogták. Előbb azért, mert Cuauhtémoc Blanco lövését követően az amerikai elhárítás megtestesítője, Brad Friedel mentett, utóbb pedig azért, mert egy okos – és eredményes – kombináció végén Brian McBride vezetéshez juttatta a "jenkiket”.
Fertályóra elteltével egyenlíthetett volna Javier Aguirre társulata, csakhogy Ramón Morales két szép csel után csúnyán mellé durrantott. Nem meglepő, a folytatás mexikói fölényt hozott, habár komoly helyzetekben ez nem mutatkozott meg. Mindössze egy említésre méltó Blanco-lövés akadt, csakhogy a felettébb magabiztosnak tűnő Friedel újfent a helyén volt. Ekkor még csak a fejét fogta a mexikói támadó, nem sokkal később meg a lábát, miután Eddie Pope akkorát rúgott bele, hogy az még a lelátón ülőknek is fájt (hiába no, egyszer hopp, másszor kopp…).
Előny itt, csere ott: a 28. percben már változtatott Aguierre, Moralesnek köszönte meg az addigi részvételt, és a helyére Luis Hernándezt küldte pályára. Gyorsan kiderült, a négy évvel ezelőtti tornán brillírozó Hernández sem a régi, nemhogy lendületet adott volna csapatának, mackós mozgásával inkább lassította a játékot. Jellemző, a legmelegebb szituáció akkor alakult ki az amerikai kapu előtt, amikor Friedel a lehető legrosszabb helyre, a gólvonaltól nyolc méterre álló Blanco elé paskolta a labdát. Ne legyünk igazságtalanok: egy másodperc múlva már járt a taps az Egyesült Államok első számú hálóőrének, lévén nagy bravúrral védte Blanco léc alá tartó, bivalyerős löketét. Azt se hallgassuk el, hogy a második oldalon Oscar Pérez is felvette a kesztyűt: ő a 37. percben hatástalanította Josh Wolff próbálkozását.
A második felvonás forgatókönyve kísértetiesen hasonlított az elsőéhez: Mexikó támadgatott, az Egyesült Államok meg védekezett. Ami a konkrét lehetőségeket illeti: a 48. minutumban a szokottnál szürkébben játszó Blanco puskázott el egy 17 méteres szabadrúgást, aztán jöttek Braulio Luna percei, aki az 52.-ben a felső lécet találta telibe, az 58.-ban pedig ígéretes szögből tekert mellé. Ja, az 55.-ben O’Brien a saját tizenhatosán belül kezezett, de a játékvezető továbbot intett…
És akkor itt kanyarodjunk vissza a forgatókönyvhöz: amíg a mexikói helyzetecskék kimaradtak, addig az amerikaiak nem hibáztak. Ennek eredményeképpen a 66. percben duplájára nőtt az Arena-gárda fórja. Történt, hogy Eddie Lewis vezetéknevéhez méltón száguldott el a bal oldalon, hajszálpontosan ívelt középre, ahol érkezett Landon Donovan, és mintha mi sem lenne egyszerűbb, négy méterről Pérez kapujába bólintott.
Fájdalom, a hátralevő játékidő már nem a futballról szólt. A "vagy a labda, vagy a baba, de inkább a baba” mottót képviselő mexikóiak ritka aprításba kezdtek, akit értek, azt ütötték-vágták. Rossz volt nézni, ahogy az ellenfélből egy csapásra ellenséggé lett amerikai labdarúgókra vadásztak, valakinek a vádliját taposták szét, másnak a térdkalácsát próbálták szétzúzni, megint másnak a veséjét akarták lerúgni. Mindezt Melo Pereira sporttárs sem nézte jó szemmel, és a 88. percben leparancsolta a gyepről a teljesen "bekattant” Márquezt.
Hála istennek, a sikerükkel nem kis bravúrt elérő győztesek megúszták nagyobb sérülés nélkül az ámokfutást, így a lefújást követően boldogan koccinthattak Cobi Jones 32., valamint McBride 30. születésnapjára.
De hogy a magát szabadságoló Diane Hamelberg de Hernández is pezsgőzött-e, és ha igen, akkor urával vagy csak egyedül, arról már nincsenek információink…