Szenved, hogy újra futballozhasson

Az biztos, hogy Medgyesi László, az Újpest védője soha nem felejti el 2002. április 20-át. A lila-fehérek azon a szombat délutánon a Debrecen vendégeként léptek pályára, Medgyesi azonban alig több, mint negyedórát töltött a gyepen, a 16. percben, egy ártatlan szituációban érkezett meg mögé a hazaiak játékosa, Bajzát Péter, és akkor megtörtént a baj. A megmozdulás –amelyet ne becsúszásnak, inkább berepülésnek nevezzünk –eredménye: Medgyesinek elszakadt a térdizma és a térdszalagja, valamint a térdízülettartó tok; Bajzát augusztus végéig szóló eltiltást kapott.–Hogy van?–Erre most mit mondjak? –kérdez vissza fanyarul Medgyesi László. – Két hete hajlik a térdem… Miután először kijöttem a kórházból, abban bíztam, hogy egy ideig nem kell visszamennem. Aztán lekerült a gipsz, de csak nem akart működni az ízület, így vissza kellett mennem, hogy meghajlítsák. A lábamat sínbe tették, és egy gép mozgatta… Hát, az ellenségemnek sem kívánom azt a fájdalmat. Mindenesetre azóta tudok menni, de még mindig sajog a lábam.–És milyen állapotban van a lelke?–Ebben a tekintetben egyre jobb a helyzet. Amíg nem voltam itthon, nehezen viseltem a megpróbáltatásokat, de most, hogy a családommal lehetek, sokkal könnyebb minden. Az a két és fél hét, amit kórházban töltöttem egész egyszerűen borzalmas volt a számomra. Így, "szabadon” az igazi.–A többiek most kezdték el a felkészülést az őszre. Ön mivel tölti az idejét?–Reggeltől estig gyógytornára járok. Lelkes vagyok, mert muszáj gyógyulnom. Egyelőre még nem tudom kiegyenesíteni a lábam, de már javulgat. –Mivel biztatják az orvosok, mikor térhet vissza legkorábban?–Azt mondták, hogy egy év múlva talán elkezdhetek edzeni, de addig semmi.–Ez nagyon szomorúan hangzik. Több futballista mesélte ilyen helyzetben, hogy cserbenhagyta őt a klubja.–Nos, én ezzel kapcsolatban csak a legjobbakat mondhatom. Az Újpest vezetői nagyon rendesek velem, mindenben segítenek. Szóltak, hogy bármiben a rendelkezésemre állnak, csak jelezzem, és ők egyből intézik. Tényleg sokat köszönhetek az Újpestnek.–Ha már a klubnál tartunk, akkor beszéljünk egy kicsit a gazdasági ügyekről. Nem akarok a zsebében turkálni, de árulja el: miből él egy sérült labdarúgó?–Na látja, ebben a tekintetben is nagyon rendesek velem Újpesten. Kapom az alapfizetésem és szerencsére nekem normális biztosításom volt, így azután is járt pénz. Persze, ez nem annyi, mintha játszanék, de úgy gondolom, hogy még mindig jobb a helyzetem, mint egy-két szerencsétlenebb társamnak.– Az a hír járja, hogy ha nem sérül meg, akkor most már Svédországban légióskodhatna, hiszen elvitte volna az egyik ottani élvonalbeli csapat.–Igen, ez igaz. Úgy volt, hogy mehetek a svédekhez, de még a csapat nevét sem tudom. Azt viszont nekem is jelezték, hogy figyelnek, és nem is tettem rossz benyomást a menedzserekre.–Annak idején azt mondta, hogy polgári peres útra tereli az ügyet. Hogy áll ezzel?–Az ügyvédem intéz mindent. Ô már több levelet is írt a debrecenieknek, akik nem méltattak válaszra sem. A szakember tovább végzi a dolgát, én nem engedek.–És mi jut eszébe, ha hallja, olvassa Bajzát Péter nevét?–Ezt talán ne is mondja nekem. Ô is elismerte, hogy szándékosan rúgott belém, nem akart ilyen sérülést okozni, de nem volt véletlen a mozdulat. Nem is akarok vele foglalkozni, nagy erkölcsi kárt okozott nekem. Nem játszhattam a Magyar Kupa döntőjében, nem léphetek pályára az UEFA-kupa-találkozókon sem, és főként ezért vagyok Bajzát Péterre mérges.–Mihez kezdene majd akkor, ha az orvosok esetleg azt mondják, ennyi volt, nem léphet többet pályára?–Mindenre felkészültem, de azt még nem tudom mihez kezdenék ebben az esetben. Egyelőre csak az foglalkoztat, hogy meggyógyuljak, töröm a fejem azon, hogy mit hozhat a jövő, de egyelőre nem akarok komolyabban belegondolni abba: mi lesz akkor, ha vissza kell vonulnom…