Hibák vannak, de csalás nincs

– Óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy ott lehettem a világbajnokságon – kezdte beszélgetésünket Székely Ferenc. – Már az is boldoggá tett, hogy két mérkőzést is kaptam az első körben, a másik kettőt már amolyan ráadásnak, jutalomnak tekintettem. Most mégis be kell vallanom, maradtam volna, de miután a nyolcaddöntőt követően hetvenkettőről harminchatra csökkentették a keretet, és Európából csak hét játékvezető és hét partjelző maradhatott, csomagolnom kellett. – A szakemberek, a kommentátorok szerint ez a világbajnokság leginkább a játékvezetésről szól. Egyetért-e ezzel a megállapítással? Kíváncsi lennék arra is, milyen szempontokat tűzött a FIFA illetékes bizottsága a játékvezetők és asszisztenseik elé a vébét megelőzően.
– Gusztustalannak, sőt felháborítónak tartom azokat a véleményeket, amelyek játékvezetői csalásokat emlegetnek. Állítom, a világ legjobb bírói voltak, vannak kint a világbajnokságon, olyanok, akik rengeteget tettek azért, hogy ott lehessenek. Meggyőződésem, egytől egyig mind becsületes emberek, és az ezredét sem kapják annak a pénznek, amelyet a világbajnokságon részt vevő játékosok keresnek. Elismerem, történtek hibák, de vizsgáljuk meg, a több ezer ítélet közül hány volt olyan, amelynél hibázott a játékvezető! Véleményem szerint az ítéleteknek úgy nagyjából az egy százaléka volt rossz. El kell ismerni, a játékvezetők legnagyobb ellensége a technika, hiszen míg a mérkőzést, a bíró mozgását több kamera figyeli, addig a játékvezetőnek, a partjelzőnek a másodperc törtrésze alatt kell döntenie. Nyilván nem mondok újat azzal, hogy hibák voltak, vannak és lesznek is. Gondoljunk csak az 1966-os Anglia–Németország döntőre! Még ma sem tudjuk, hogy a labda a gólvonalra vagy a mögé pattant a lécről. Vagy emlékezzünk csak azokra a játékvezetői hibákra, amelyek a magyar csapatot sújtották 1978-ban Argentínában, a házigazdák elleni mérkőzésen! Vagy 1982-ben, a francia–német mérkőzés eseményeire, amikor Schumacher kapus letaglózta Battistont, mégsem volt semmiféle retorzió. Sorolhatnám a hibákat, de fölösleges, hiszen ezek a hibák, bármennyire fájók is az érintettek számára, a játékhoz tartoznak. Nem védem a mundér becsületét, de állítom: szó sincs csalásokról, játékvezetői részrehajlásról. Csak a tudatlanok, a hozzá nem értők harsogják a sületlenségeket, ráadásul zömében olyanok, akik legjobb esetben is csak nézőként, és nem résztvevőként voltak jelen a labdarúgás legnagyobb eseményein. A FIFA egyébként három fontos dologra hívta fel a figyelmünket. Meg kellett "fosztanunk” a játékosokat ékszereiktől, meg kellett tiltanunk a balesetveszélyes nyakláncok, karkötők viseletét, csupán a karikagyűrűk maradhattak a helyükön. Ennél is fontosabb volt a játékvezetők, a nézők, az ellenfelek megtévesztésére tett kísérletek megtorlása…
– …és ebből adódott a legtöbb kalamajka. A Dél-Korea–Olaszország meccsen például hiba volt kiállítani Tottit.
–Nehéz helyzetben vannak a játékvezetők, hiszen nem mindegy, milyen szögből látják az eseményeket. Tottival kapcsolatosan Moreno bíró úgy vélte, az olasz be akarja csapni őt a tizenhatoson belüli esésével. A bíró védelmében mondom, Totti az eset után azonnal megfogta a labdát, pedig szó sem volt szabálytalanságról. Én ugyan jeleztem, hogy mehet tovább a játék, ám a bíró nem figyelt rám, nem igényelte a segítségemet.
– De ha ön nem látott szabálytalanságot és műesést sem, akkor miért nem hívta ki és tájékoztatta a játékvezetőt?
– Mert a mérkőzés előtt megbeszéltük, kinek mi lesz a feladata, és mert Moreno biztos volt a dolgában, nem volt szüksége rám. Ettől kezdve nekem csak akkor kellett volna közbeavatkoznom, vagy magamhoz kérni a bírót, ha a sárga lap után elfelejtette volna felmutatni a pirosat. Hozzáteszem, az olaszok nem a kiállítás miatt estek ki, hanem azért, mert nem rúgták be a helyzeteiket.
– És mi történt a Dél-Korea–Portugália mérkőzésen? Mi csak annyit láttunk, hogy miután a bíró felmutatta a piros lapott Joao Pintónak, eltorzult az arca.
– A portugál sztár feszült idegállapotban futballozott, és durván beleszállt ellenfelébe. Jogos volt a kiállítás, ami viszont tovább bőszítette Pintót, és ő pillanatokon belül ököllel megütötte Sánchez játékvezetőt. Voltak nyomai az ütésnek, látlelet is készült róluk… Jellemző Pinto lelkiállapotára, hogy a mérkőzés után elnézést kért az öltözőben, és könyörgött, ne jelentsük fel, de lehetetlenség lett volna szemet hunyni a durva incidens felett.
– Mi volt a harmadik fontos dolog, amire felhívták a játékvezetők figyelmét?
– A lesek megítélése, ami bizony sok gondot okozott a társaknak. Rettentően gyors lett a játék, iszonyúan sok eseménnyel, és az új labda is sokkal gyorsabb a régieknél. Éppen ezért, ha a partjelző a rúgás pillanatában nem összpontosított kellőképpen, vagy nem volt centire pontosan a kapus előtti utolsó védővel egy vonalban, bizony nehezen tudta megítélni, hogy lesen volt-e a csatár, vagy sem. Ebből adódtak gondok, de elenyészően kevés. Ezekre a hibákra oktalanság lenne ráfogni valamely csapat sikerét vagy kiesését.
– Ha már ennyire fejlett a technika, miért nem állítja a FIFA a videót a játékvezetők szolgálatába úgy, mint a jégkorongban?
– Azért, mert a labdarúgás elveszítené a varázsát. Nem lenne az az önfeledt játék, mint ami most. Még egyszer nyomatékosítanám: hibát követnek el azok, akik támadják a bírókat, akik csalással vádolják a kollégákat. Rendkívül nehéz világbajnokság az ázsiai, nagyon jó mérkőzésekkel, nagyon jó csapatokkal, rendkívül jól felkészült játékosokkal és rendkívül fejlett technikával. Az utóbbi egyébiránt nyilván segítségére lesz a FIFA-nak a hibák elemzésében, a játékvezetők még gondosabb kiválasztásában, a bírók és partjelzők még precízebb felkészítésében.
– A mérkőzések után a FIFA részéről érte-e bírálat a játékvezetőket? Volt-e valamiféle nyomás, megszabták-e, milyen stílusban vezessék a találkozókat?
– Tudtunk a szakemberek, a szurkolók, no meg a sajtó kritikáiról is, ám a FIFA soha, egyetlenegy megbeszélésen sem marasztalt el bennünket, sőt nyugtatta, biztatta a társaságot, és kérte, ne figyeljünk a sajtóban megjelentekre. Ne törődjünk semmi mással, csak azzal, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk. Állítom, minden kollégám ennek szellemében működött, és működik tovább a világbajnokságon.
– Sokan azt is hibának tartják, hogy olyan országokból is vannak bírók Japánban, amelyekben nincs magas színvonalú labdarúgás. Mi a véleménye erről?
– Az, hogy a FIFA demokratikus szervezet, demokratikus úton hozza döntéseit, a játékvezetők kiválasztása is demokratikusan történt. Több mint kétszáz tagországa van a FIFA-nak, és ha az illetékesek úgy döntöttek, Maliból, Ugandából, Trinidadból, vagy, teszem azt, Magyarországról is legyen játékvezető a világbajnokságon, akkor azt el kell fogadni. Természetesen mindenkinek jogában áll bírálni a nemzetközi szövetség döntését, ám nem szerencsés, ha ezt olyanok teszik, akik nem ismerik a FIFA felépítését, munkáját, vagy nem ismerik a labdarúgás szabályait.
– Sokat beszéltünk mások hibáiról, ne vegye bántásnak, de a Szenegál–Dánia mérkőzésen, természetesen a technika jóvoltából, láthattuk, ön is tévedett, amikor Tomasson gólja előtt kezezést látott. Így utólag elismeri-e, hogy tévedett?
– Elismertem a mérkőzést követően is, persze csak miután láttam a felvételeket. Ám abból a szögből, ahol álltam, úgy tűnt, kézzel ért a labdához a dán csatár. Nem mentség, hogy a lelátón ülők, a mögöttem elhelyezett kamerák is kezezést mutattak. Egy kamera mégis felfedte az igazságot, mégpedig az, amelyiket a kapu mögé telepítettek. Tudom, Tomasson vállára pattant a labda, és bizony hibáztam.
– Mit gondol, négy év múlva ott lesz a következő világbajnokságon?
– Sok minden történhet négy év alatt, de nem az számít, lesz-e magyar bíró Németországban vagy sem, sokkal fontosabb, hogy a magyar válogatott képviselje hazánkat a világ legjobb csapatai között!