Sztárok jönnek a Nyírségbe

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2002.06.30. 21:49
Címkék
Sorsoltak az európai kupákban, és megint csak tudomásul kellett vennünk, hogy az arra jogosult magyar együttesek jelentős része – elsősorban anyagi okok miatt – nem vállalja a nemzetközi megméretést. Tavaly mind a négy férficsapatunk szerencsét próbált, ugyanakkor egyetlen magyar női klub sem nevezett, idén pedig annyiban módosult a helyzet, hogy a bajnoki negyedik Kecskeméti RC hiányzik a férfi CEV-kupa résztvevői közül, míg a hölgyeknél legalább az aranyérmes NRK-Nyíregyháza ott lesz a kibővített Bajnokok Ligája mezőnyében – a BSE, a Jászberény és a Gödöllő lemondott a kuparészvétel lehetőségéről.
Európai kupák sorsolása,
Luxembourg

A magyar csapatok beosztása. Férfiak. Élcsapatok Kupája. Csoportselejtezô (november 8–10.). 5. csoport: Kométa-Kaposvár, Petange (luxemburgi), Pafosz (ciprusi), Kamnik (szlovén). A Dunaferr SE kiemelt. Ligakör (december 3–2003. január 22.). A-csoport: Lokomotiv Harkiv (ukrán), Omniworld Almere (holland), az 5. (Kaposvár), illetve a 7. selejtezô csoport gyôztese. B-csoport: Dunaferr SE, SCC Berlin (német), az 1., illetve a 4. selejtezô csoport gyôztese. CEV-kupa. Elôselejtezô (november 2. vagy 3. és november 9. vagy 10.): Vegyész RC-Kazincbarcika–Aich-Dob (osztrák). Csoportmérkôzések (december 6–8.). 6. csoport (Szaloniki): Kazincbarcika–Aich-Dob gyôztese, Arisz Szaloniki (görög), Arcelik Istanbul (török), az ÉK 2. selejtezô csoportjának másodikja
Nôk. Bajnokok Ligája. D-csoport: NRK-Nyíregyháza, SKRA Warszawa (lengyel), Damesa Burgos (spanyol), Bergamo (olasz)

És hogy mit jelent a kibővített BL? Nos, korábban – más, kevésbé eredményes országokhoz hasonlóan – Magyarország bajnoka nem indulhatott a két éve átszervezett első számú kupasorozatban, míg az idén elhatározott bővítésnek (20 férfi-, 16 női csapat) köszönhetően felkínálta az Európai Röplabdaszövetség (CEV) a részvételi lehetőséget. A szigorú feltételek ismeretében végül az NRK-Nyíregyháza vezetősége döntött úgy, hogy él az alkalommal, míg a Dunaferr férficsapata az Élcsapatok Kupájában indul. A sorsolás folytán a szabolcsiak a D-csoportba kerültek, és kifogták az öreg földrész egyik, ha nem a legjobb együttesét, az olasz Bergamót. Mondhatnánk, nem baj, legalább világsztárok látogatnak el Magyarországra, no meg a lengyel SKRA Warszawa és a spanyol Burgos megelőzése sem tűnik lehetetlennek – feltéve, hogy nem gyengül meg a Nyíregyháza.
Új rendszert találtak ki a férfi Élcsapatok Kupájában is: rendeznek egy előselejtező kört, majd csoportselejtezők következnek, és a nyolc kvartett első helyezettjei csatlakoznak a nyolc kiemelthez. Az így kialakuló tizenhatos mezőnyt újabb négy csoportra bontják, és az első két helyen végzők jutnak a negyeddöntőbe. Érdekes, hogy a bajnok Dunaferr kiemelt, amit az elmúlt idényben nyújtott remek teljesítményével (nyolc közé kerülés) éppen az a Kaposvár tett lehetővé számára, amely most csoportselejtezőre kényszerül. A somogyiak viszonylag könnyű vetélytársakra leltek: a luxemburgi Petange, a ciprusi Pafosz és a szlovén Kamnik került az útjukba, a Dunaferrnek pedig biztosan ellenfele lesz az úgynevezett ligakör B-csoportjában a német SCC Berlin. Ha továbbjut, a Kaposvár a ligakör A-csoportjában találja magát, ahova az ukrán Lokomotiv Harkiv és a holland Omniworld Almere jutott kiemeltként.
És végül a Kazincbarcikáról. A borsodiak a CEV-kupában szerepelhetnek, és mindjárt selejtezőre is kényszerülnek: az osztrák Aich-Dobbal kell megvívniuk, továbbjutás esetén pedig a 6. csoportban, Szalonikiben játszanak a házigazda, valamint a török Arcelik Istanbul és az Élcsapatok Kupája 2. selejtező csoportjának másodikja ellen. Vagyis ha nem lesz csoportelső, másodikként az ÉK-ban érdekelt Kaposvár is csatlakozhat a CEV-kupa mezőnyéhez, és a 7. csoportban, Rigában élhetnek tovább reményei a hazaiak, valamint a fehérorosz Gomel és a Baki (azeri)–Tbiliszi (grúz) előselejtező győztese társaságában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik