Boczkó, a Honvéd Európa-bajnok századosa

– Milyen érzés Európa-bajnokként újra hazai földön lenni? Túl van már a hazai ünnepléssorozat első hullámain?

– Tényleg csak az elején vagyok túl. Mi nem hétfőn, hanem már vasárnap hazaérkeztünk, és máris az egyik televíziós csatorna műsorába hívtak. Hiába voltam hullafáradt, örömmel tettem eleget a kérésnek. Utána pedig Veréb Krisztián barátom, az olimpiai bronzérmes kajakos hívott meg vacsorára. Élveztem a finomságokat, amiket elém tett, szolid ünnepséget is tartottunk, aztán hétfő délelőtt Budapesten elintéztem néhány hivatalos ügyet, majd siettem haza Tapolcára. Még csak pár órája vagyok itthon, de nagyon sok ember állított meg az utcán, gratulálnak, kérdezősködnek. Érzem, hogy szeretnek. Egyelőre csak a barátaimnak tartottam élménybeszámolót, de rengeteg helyre hívtak már meg, Keszthelyen is várnak, a Tapolca rádióban is mesélnem kell majd Moszkváról… Szóval, ez a hét, amit pihenésre kaptunk, elég sem lesz arra, hogy mindenkivel találkozzak, mindenkinek meséljek.

– Figyeltem, alig ért véget Moszkvában az aranyéremért vívott asszója, máris megcsörrent a telefonja, hívás hívást követett, és akkor az "elektromos levelekről” nem is szóltam. Hány SMS-t kapott?

– Hatvan fölött jártam, amíg számoltam. Érdekes, még két nappal a győzelmem után is jöttek a gratulációk. Az elsők között hívott a szakosztály-igazgatóm, Móna István, valamint Kunszt Gábor, az egyesület elnöke, aki elmondta, hogy az én aranyérmem a Honvéd századik Európa-bajnoki aranya. Ezt nagyon nagy dolognak tartom. Különösen most, hogy egymást érik a világversenyek, amelyeken a klub remek versenyzői, barátaim indulnak. Például a szegedi Európa-bajnokságon a kajakosok és kenusok, akiket, remélem, egyszer-kétszer meg tudok majd nézni. Vagy az egyik legjobb barátom, az öttusázó Balogh Gábor is Európa-bajnokság után, vébé előtt áll. Szóval jó érzés ilyen társakkal egy egyesületben lenni. Itt jegyzem meg, hogy a rengeteg SMS-re képtelen voltam válaszolni, ezért ezúton köszönöm meg mindenkinek a gratulációt és azt, hogy bíztak bennem.


Korai volt az ébresztő

– Vissza tudja idézni a verseny előtti órákat? Például tudott aludni? Sokakat megzavart, hogy a fehér éjszakák miatt ilyenkor még este tizenegykor is világos van Moszkvában.

– A verseny előtt jól aludtam, de bevallom, a korai kelés nem esett jól. Reggel hatkor ébredtünk, amikor Magyarországon még csak hajnali négy volt. Igaz, hogy két óra nem nagy idő, de most azért számított. No és a megérkezésünk sem volt sima, a reptéren három órát várakoztunk, mert elkeveredtek a csomagjaink. Szóval ilyen előzmények után vágtam neki a versenynek. Ennek ellenére már a bemelegítéskor jól ment a vívás, aztán a csoportmérkőzéseken alig tudtak megszúrni, mindössze hat találatot kaptam. Ilyen eredménnyel egyes kiemelt lettem a táblán, és éltem a lehetőséggel, bejutottam a négy közé.

– A legyőzöttek között volt olyan, akit korábban nem tudott megverni?

– Olyan nem volt, de Kolobkovval még sosem vívtam tizenöt tusig tartó asszót. Eddig csak csapatmérkőzésen találkoztunk, a BEK-en, amikor megvertük a CSZKA csapatát.

– Most a legfontosabb asszóban, a döntőben kerültek össze. Tartott Kolobkovtól?

– Persze. A világ legjobbja, olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Ráadásul ő kétszeresen is otthon volt, nemcsak az orosz közönség segítette, hanem a CSZKA vívójaként úgy ismeri a CSZKA csarnokát, ahol a versenyek zajlottak, mint a tenyerét. Egyébként meg minden mérkőzéshez úgy álltam oda, hogy hozni kell. Mindössze két megingásom volt a nap során, az egyik a negyeddöntőben a román Nyisztor ellen, aki 10:8-ra vezetett ellenem. Ekkor már bennem volt az egész napos vívás, a fáradtság, és nagyon össze kellett szednem magam, hogy fordítsak. Ebben a helyzetben négy egylámpás tust adtam, és fordítottam. A másik megingást az aranyérmes asszó hozta, Kolobkov 9:6-ra elhúzott, ám sikerült talpra állnom. Ezt azért is nagy tettnek tartom, mert mint mondtam, ő többszörösen otthon volt a teremben.


Nem látta a lámpákat


– A hosszabbításban az első találatát nem adták meg. Ez megzavarta?

– Igen. A mérkőzés vezetőjével utána többször is beszéltem, és azt mondta, hogy ő abban a pillanatban képtelen volt dönteni, bizonytalan volt, ezért kért segítséget a versenybírói testülettől. Ôk viszont érvénytelenítették a találatomat. Ebben nyilván közrejátszott, hogy Kolobkov volt az ellenfelem… Próbáltam nem foglalkozni az esettel, és sikerült is. A győztes találatom érdekes volt. Éreztem, hogy tust adtam, de azt hittem, együttes találat volt. Hiába néztem hátra, nem láttam a lámpákat. Csak abból tudtam meg, hogy nyertem, hogy a magyar tábor rohanni kezdett felém. Akkor tört ki belőlem az a felszabadult üvöltés, ami aztán a Nemzeti Sport címlapja lett. Jó kép, benne van minden.

– Korábban szerepelt már címlapon?

– Igen, amikor először lettem Európa-bajnok, kilencvenhétben. De akkor csak kis fotót ért a győzelmem, most viszont az egész oldal én vagyok. A saját sikerem mellett óriási fegyverténynek tartom, hogy a négyes döntőbe három magyar is bejutott. Erre senki más nem volt képes egyetlen fegyvernemben sem.

Jól fogy a Boczkó-póló

– Hogyan ünnepelték meg a társakkal a sikert?
– Bementünk a Vörös térre, megnéztük a látnivalókat. Szinte hihetetlen, hogy jóformán már az egész világot bejártuk, de Moszkvába most jutottunk el először. Engem most már szép emlékek fűznek majd a városhoz… de tényleg tetszik is, gyönyörű hely, érdekesen ötvözi a szocialista múltat és a kapitalizmus elemeit. Érdekes, a győzelem után nem tudtam aludni, már háromnegyed ötkor felébredtem, kimentem a fürdőszobába, és gondolkodtam. Sok minden járt a fejemben, az idáig vezető út, a nehézségek, no és azok, akik végig bíztak bennem.

– Nem akarok ünneprontó lenni, de ugye azt elismeri, hogy aztán a csapatversenyen jóval a várakozás alatt szerepeltek.

– Úgy álltunk neki a versenynek, hogy mindenképp érmet kell szereznünk, és ebben természetesen az arany is benne volt. A remek egyéni szereplés után egyes kiemeltek voltunk a táblán, de balszerencsénkre a későbbi győztes franciákon kívül minden jelentős csapat a mi águnkon volt. A csehek ellen még álmosan vívtam, de azért nem ment rosszul, ez is elég volt a sikerhez. Az ukránok ellen pihentem, de az volt a taktika, hogy ha valaki kicsit meginog, vagy valami miatt cserét kér, én jövök majd. Géza nem nagyon érzi a páston az ukránokat, most viszont az első két asszóban jól vívott ellenük. Aztán Gorbacsuk következett, a mumusa, akitől négy tussal kikapott. Utólag kiderült, ez sorsdöntő asszó volt. Igaz, hogy az utolsó asszóban Iván 42:40-re vezetett, de aztán hiányoztak az elhullajtott találatok, balszerencsés tussal kaptunk ki. Az alsó ágon, az ötödiktől a nyolcadik helyért vívott mérkőzéseken leeresztettünk… Lehet, hogy eltaktikáztuk a csapatversenyt, de akkor nem tudatosult bennünk, hogy cserélni kellene. Ez csak utólag derült ki. Sajnos így alakult.

– Említette, hogy hazatért Tapolcára, ahol egykor elkezdődött a pályafutása. Meséljen a kezdetekről!

– Tízéves koromban kezdtem vívni, akkoriban édesapám volt a Tapolcai Bauxit elnöke, és egyszer kivitt egy vívóversenyre. Megtetszett, elkezdtem edzésre járni, kezdetben párhuzamosan csináltam a focival, aztán ahogy jöttek az eredmények, a vívás maradt. Pontosabban a foci is, de az csak hobbiszinten. A barátaimmal alakítottunk egy kispályás csapatot, abban játszom, és nagypályán is igazolt játékos vagyok.

– A vívás és a foci mellett mivel tölti az idejét?

– A februárra halasztott államvizsgám van hátra a Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémián. Igyekszem megalapozni, a vívástól anyagilag függetleníteni a jövőmet. Édesapámmal még kilencvenhatban sportboltot nyitottunk Tapolcán, aztán két és fél éve profilt váltottunk, most Vodafone-üzletet működtetünk. De egyelőre a vívás a legfontosabb. Hogy meddig csinálom? Az függ a jövőtől és az eredményektől. A kilencvenhetes Európa-bajnoki győzelmem után anyagilag igen kedvező ajánlatot kaptam külföldről, de én nem akarom elhagyni Magyarországot, itt akarok sikereket elérni. Tapolcán és a Balaton északi partján rengeteg barátom van, év közben ha van egy szabad hétvégém, máris megyek haza. Moszkvába is küldték az SMS-eket, hogy nagyon várnak haza. Meg azt is üzenték, hogy a pólóárusoknál Oliver Kahn meze, illetve az ő képével ellátott póló mellett a legjobban az a póló fogy, amin az én fotóm van. Persze ez csak vicc volt, de kifejezte azt a szeretetet, amit a hazaérkezésem óta lépten-nyomon érzek.