Forró faházban is hideg fejjel

Volt egyszer egy Kovács Katalin, aki réges-régen azt énekelte a nagyérdeműnek, hogy: "Nem leszek sohasem a játékszered”. Tapsolta is őt a nép, lett belőle nagy-nagy kedvenc. Most is van egy Kovács Katalin, csinos, szemrevaló ifjú hölgy, aki ritkán énekel, viszont annál többet cipeli magával kedvenc játékszerét. Ez a bizonyos játékszer az ő esetében nem Barbie baba, plüssmackó vagy manikűrkészlet, hanem egy lapát. Derék, kemény s erős lapát. Az ifjú hölgy történetesen az MTK kajakozója. Hobbija a piknikezés (tábortűz, szalonnasütés, odafönt ragyognak a csillagok…), az olvasás és a fényképezés. De most nem piknikre készül, olvasni, fényképezni sincs ideje, hiszen május óta gyakorlatilag mást sem csinál, mint lapátol, lapátol és lapátol. Most éppen Szolnokon spricceli a vizet, hogy aztán jövő csütörtökön már Szegeden szálljon hajóba a zajos, hangos, lelkes magyar szurkolótábor előtt. Kovács Katalin három számban áll rajthoz, egyéniben 500 és 1000 méteren, míg négyesben Bótával, Szabóval, Viskivel együtt 500 méteren. Két edzés között a péntek délutáni forróságban kértünk tőle rövid helyzetelemzést.
– Tulajdonképpen irigyelhetném is, amiért ebben az irdatlan melegben gyakorlatilag egész nap vízen van, de valahogy az egyszerű ember nem így képzeli a nyári vizesprogramokat.
– Ne is mondja, ez a hőség teljesen kikészít. De nemcsak a vízen, edzés közben, hanem az edzőtáborban is. Gyakorlatilag május óta a lányokkal egy faházban élünk, amely hangulatos: ha a kedvesemmel lennék itt, bizonyára élvezném minden pillanatát, de így mégsem az igazi. Azért nehogy azt higgye, hogy panaszkodom bármiért is, alig várom az Európa-bajnokság rajtját.
– Azt elhiszem. Egyrészt akkor túl lesz az Eb-felkészülésen, másrészt hazai közönség előtt győzni tényleg felejthetetlen élmény.
– Ha nem haragszik, kijavítanám: az igaz, hogy az Eb-n túl leszek, de hat hét múlva kezdődik a vb, úgyhogy itt nagy pihengetésről, bulizásról, lazításról szó sincs. Ami pedig a győzelmet illeti, nem szeretek, és nem is akarok jósolgatni.
– Csak nem azt akarja mondani, hogy lelkizős alkat?
– Lelkizős vagyok, de ez csak a magánéletemre vonatkozik, ha beülök a hajóba, ott nincs idő ábrándozni, de gondolom, ezzel tisztában van.
– Azért gyanítom, igencsak megviselné a lelkivilágát, ha nem nyerné meg egyéniben az ötszáz métert, csakúgy mint 2001-ben.
– Persze hogy győzni akarok, de így lesznek ezzel a vetélytársaim is. Maradjunk annyiban, tökéletes fizikai állapotban és remek hangulatban várom a rajtot, a többit majd meglátjuk.
– Nem akarom itt feszegetni a sydneyi olimpián történteket, úgyhogy csak annyit áruljon el, hogy lehet-e annyira fontos az Eb, mint, mondjuk, egy olimpia?
– Számomra nincs különbség verseny és verseny között, fizikálisan ugyanúgy készülök minden egyes rajtra, bár az olimpia mégiscsak különleges élmény. De hangsúlyozom, én most is minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.
– Gondolom, népes szurkolótábor buzdítja majd Szegeden. Ott lesz a kedvese, a családja, a rokonság, a rajongók és még ki tudja, hányan.
– Valóban felejthetetlen élmény itthon versenyezni, emlékszem, 1998-ban is sok ezer ember buzdított minket a zuhogó esőben. Ráadásul már van egy úgynevezett B-közép, amelynek a tagjai mindenhová elkísérnek minket, fiúk, lányok vegyesen, zászlókkal, kolompokkal, és zúg a hajrá, magyarok.
– Mikor pihent utoljára? Már úgy értem, nem félórát vagy egy fél délutánt.
– Azért hét végenként igyekszem kikapcsolódni, az edzőtáborból szombattól hétfőig kapunk kimenőt, akkor aztán irány a Balaton, a barátokkal, egy kis lubickolás, majd pakolok, s megyek vissza a kajakomhoz és az edzőtársaimhoz. Így van ez rendjén, ez az életem, amin a világért sem változtatnék.