A lila mezben kötelező harcolni

–Fantasztikus dolgok történtek az elmúlt két évben Újpesten –mondja a csatár. –A franciaországi pályák és a Megyeri úti stadion között már semmi különbség sincs. A vezetők itt keményen dolgoznak, hogy a csapat profikörülmények között készülhessen, s azt gondolom, ilyen háttérrel könnyű lesz eredményesnek lenni.– Hogyan értékeli az elmúlt két esztendőt?
–Sikeres időszak volt. Ezt annak ellenére állíthatom, hogy volt két hoszszabb sérülésem. Ki tudja, mi lett volna, ha ezek nem jönnek közbe… Annak idején abban a reményben mentem ki, hogy feljutunk a csapattal az élvonalba. Az első évben azonban nagyon fiatal volt a gárda, nyerhető meccseket veszítettünk el, így hiába hoztuk a rangadókat. A második nekifutásra viszont már nem rajtunk, labdarúgókon, hanem a vezetőkön múlt a siker elmaradása. Anyagi problémák adódtak az egyesületnél, és az elnök közölte, ne nagyon erőltessük a feljutást, mert úgysem lesz rá pénz. Pedig ekkor még reális közelségben volt hozzánk az első osztályt érő negyedik hely. Mindent összegezve azt kívánom minden magyar játékosnak, hogy ilyen jó legyen a sorsa légiósként.
–Amikor egy magyar labdarúgó viszszatér külföldről, sokan úgy vélik, ez viszszalépés a karrierjében.
–Én ezt egészen másként fogom meg. Minden sportolónak, de mondhatjuk azt is, minden embernek fontos a szeretet. Én tisztában vagyok azzal, hogy engem Újpesten nagyon kedvelnek a drukkerek. Ez az, ami odakint nagyon hiányzott. Egész másképp tapsolnak az embernek a Megyeri úton, itt megállítanak az utcán, és ez sokat jelent, rengeteg pluszt ad. Két év alatt minden tekintetben fejlődtem, és ha kaptam volna egy komoly ajánlatot külföldről, akkor nem jövök haza. Mégsem csalódtam, hogy így alakult a sorsom; már februárban megkerestek az újpestiek, és éreztették velem, hogy szükség van rám. Nekem pedig erre a csapatra volt szükségem, azaz egymásra találtunk.
–Említette, hogy fejlődött az elmúlt időszakban. Pontosan miben?
–Jobb lett az erőnlétem, hogy csak egy alapvető dolgot említsek. Ezenkívül tényleg mindenben javultam, de ezzel nemcsak én vagyok így, hanem mindenki, aki megfordult egy komoly külföldi bajnokságban.
–Hároméves szerződést írt alá Újpestre. Ez azt jelenti, hogy a lila-fehérektől vonul nyugdíjba, vagy ha adódik egy jó lehetőség, akkor megint távozik?
–Minden előfordulhat. Amikor lejár a szerződésem, még csak harmincegy éves leszek, tehát akár hosszabbíthatok is. Persze az is benne van a pakliban, hogy jól megy a játék, és jön egy kedvező ajánlat. Akkor majd komolyan elgondolkodom, hogy mi lenne az ésszerű megoldás, de egyelőre foglalkozzunk csak az Újpesttel. Itt a vezetők hosszú távra terveznek minden játékossal. Nem volt értelme rövidebb időre megállapodást kötni, ebben is találkoztak az elképzeléseink.
–Ha végignézzük az érkezők listáját, kijelenthetjük, hogy alaposan megerősödött a gárda, tehát alighanem nagy célokra törnek.
–Egyelőre hivatalosan nem mondta ki senki, hogy mit kell elérnünk a bajnokságban. Az biztos, hogy jól erősítettünk, és merész terveket szőhetünk. Természetesen vannak a klubnak és a játékosoknak is célja, nekem is van egyéni motivációm. Korábban négy évet töltöttem már Újpesten, és az utolsó, balul sikerült szezont leszámítva mindig nyertünk valamit, még akkor is, amikor pénz nélkül kellett futballoznunk. Most újra itt vagyok, és nyerni akarok. Tudom, hogy sokat várnak tőlem, de ez nem tesz görcsössé, sőt doppingol is.
–Tavasszal az Újpest borzalmas játékkal kikapott a Ferencvárostól az Üllői úton. Akkor a szurkolók azt kérték számon a labdarúgóktól, hogy nem volt közöttük egy igazi vezéregyéniség. Önt többek közt azért szerződtették, hogy betöltse ezt a szerepet. Érzi a szerepkör súlyát?
–Tisztában vagyok a velem szemben támasztott igényekkel, de ez egyáltalán nem zavar. Tudom, azt szeretnék, hogy én legyek a vezér, s ha kell, akkor az is leszek.
–Rengeteg új labdarúgó érkezett a Megyeri útra ezen a nyáron. Mi lehet a siker titka?
–Az első lépés az, hogy igazi csapattá váljunk. Olyanná, mint amilyen az 1996 és 1999 közötti Újpest volt. Az az együttes az etalon, azt kell megközelítenünk. Fontos szerep vár ebben a tekintetben kettőnkre Tamási Zoltánnal. Mi maradtunk hírmondónak a már említett időszakból, nekünk kell átplántálnunk a fiatalokba azt a szellemiséget, amit az akkori együttes képviselt.
–Ha már említi ezt a szellemiséget; miért tűnik úgy évről évre, hogy az Újpest játékosai bátortalanul futnak ki a Ferencváros elleni találkozókon a pályára?
–Minden újpesti futballistának tudnia kell, hogy a Fradi elleni találkozó különleges esemény. Ez nem egy szimpla bajnoki, Magyarországon ez a legfontosabb meccs. Nem mindenki érzi még át azt, hogy erre több ezer szurkoló is készül, és ezeknek a lila drukkereknek nagyon sokat jelent, ha legyőzzük a Fradit. De mondok ennél egy sokkal egyszerűbb dolgot is. Nem minden labdarúgónak adatik meg, hogy lila-fehér mezben fusson ki a pályára. Aki ilyen szerencsés, becsülje meg magát, és küzdjön. Minden meccsen, nem csak akkor, ha az FTC az ellenfél. Amikor Újpestre kerültem, egyből tudtam, hogy jó helyre jöttem. Az első edzőmeccsünkön kétezer ember volt kint. Korábban az MTK-ban, a BVSC-ben és a Pécsben sem tudtam maradandót alkotni. Ez a közeg viszont nagyon sokat segített. A Megyeri úton egyszerűen nem lehet rosszul, lélektelenül futballozni. Volt olyan alkalom, hogy veszítettünk, de a saját táborunk megtapsolt minket, ennél sokkal több nem kell egy sportolónak. Remélem persze, hogy ebben a bajnokságban inkább győztes meccsek után tapsol majd a táborunk. Én még játszottam csaknem telt hát előtt a Megyeri úton, szeretnék idén is zsúfolt lelátó előtt futballozni, mert ez azt jelentené, hogy megint sikeresek vagyunk.