Nem fogta meg Amerika

Női öttusázóink és edzőik bizonyára kedvenc városaik között fogják emlegetni San Franciscót. A mesés kaliforniai településen – egészen pontosan a Palo Alto-i Stanford Egyetem sportlétesítményeiben – a szakág legjobb eredményét érték el a lányok: Simóka Bea, valamint a Simóka, Vörös Zsuzsanna és Füri Csilla összetételű csapat világbajnok lett, Vörös egyéniben ezüstérmet szerzett, és a dobogó harmadik fokára állhatott a váltóverseny eredményhirdetésekor Máthé Vivien, Simóka és Vörös. A három évvel ezelőtti, margitszigeti vb győztesének, Vörös Zsuzsannának tehát minden éremből jutott egy-egy.
– Pályafutása során másodszor lett vb-második. Van különbség a két ezüstérem között? – kérdeztük a magyar női öttusázás első világbajnokát.
– Igen, van. Négy éve Mexikóban még nagy meglepetésnek számított a második helyezésem. Felnőtt világversenyen az volt első érmem, előtte a legjobb eredményem egy Eb-nyolcadik hely volt. Mostanra azonban már várják tőlem a jó szereplést, az érmet. Bevallom, a nagy elvárás néha nyomasztja is az embert. Most a nagy futásommal tudtam megszerezni az ezüstérmet, és ha négy éve is ilyen jól futok, lehet, hogy megnyerem a versenyt, mert nagyon szoros volt a mezőny. Persze, ezen utólag nem érdemes gondolkodni…

– Napokkal a világbajnokság után hogyan emlékszik az ezüstéremig vezető útra?
– A száznyolcvankét körös lövészet remek kezdés volt, bár kicsit meglepődtem, hogy a huszonnegyedik helyezett is csak alig száz ponttal maradt el mögöttem. A vívásomra a legjobb jelző a hullámzó. Nyolcszáz pont fölött zártam, ami nem rossz, de többet vártam, kilencszáz fölött akartam végezni. Sajnos, nem tudtam megismételni a selejtezőbeli teljesítményemet, és ez egy kicsit elszomorított. A medencében elért 2:20.22 pedig kimondottan gyenge idő tőlem, három másodperccel jobbat vártam. A lovaglást így a negyedik helyen kezdhettem.
– Nem voltak önben rossz érzések? Az utóbbi időben hadilábon állt ezzel a számmal, többször is a dobogóról csúszott le miatta.
– De, izgultam, kicsit tartottam is tőle. Az egy hónapja rendezett Európa-bajnokságon is a második helyről estem vissza… Szóval, nem tudtam, hogy fog sikerülni. Annak örültem, hogy én lovagoltam először a lóval, még nem rontotta el előttem senki. Bizakodva kezdtem melegíteni, és rögtön megtaláltuk az összhangot a lóval. Hibátlan pályát teljesítettem, és a végén kiderült, hogy én nyertem a lovaglást. Ez nagyon boldoggá tett, mert legutóbb két-három éve fordult elő, hogy megnyertem a számot, noha azóta is sikerült hibátlanul lovagolnom.
– A záró futás sokak emlékében örökre megmarad, olyan változatos, izgalmas volt. Az meg szinte hihetetlen, ahogy a mezőny legjobb futójának, a brit Harlandnak a támadását visszaverte.
– A harmadik helyen indulhattam, bár ezt csak a rajt előtt negyedórával tudtam meg, mert addig nem tudtuk, hogy is áll a verseny, nem volt lista… Beának majdnem egy perc előnye volt, őt követte Muratova, majd én. Muratova az Eb-n tíz másodperccel megvert, azaz ő is éremért futott. A tizenharmadik helyen rajtolt Harland, és mögöttem volt a szintén jó futó Foghetti is. Igaz, az olasz csak akkor lett volna veszélyes rám, ha rosszul futok, de jó formában éreztem magam. Úgy gondoltam, a harmadik-ötödik hely valamelyikén végezhetek. Az első ezer méteren már hoztam Muratován, és éreztem, hogy befogható. Amikor befejeztem az első kört, akkor indult Füri Csilla, akinek sokat köszönhetek, húzott maga után. Nem volt ez megbeszélve, de nem is lehetett megbeszélni, hiszen nem lehetett kiszámolni, hogy ő akkor indul majd, amikor én az első körrel végzek. Csilla olyan iramban kezdte az első körét, hogy láttam, én azt nem bírom, hiszen akkor a lábamban ezer méter már benne volt. Csilla lassított, megtaláltuk a megfelelő iramot, elhagytuk Muratovát. Közben hátulról felzárkózott Harland, próbáltam taktikázni, szorosan Csilla mellé zárkóztam, hogy ne menjen el mellettünk olyan könnyen, mégis elment. Eszembe villant, hogy ez az utolsó szám, most már akár "meg is halhatok” a pályán, és sikerült váltanom. Arra gondoltam, már előfordult, hogy lehajráztam egy angolt, no és edzéseken is készültünk az ilyen helyzetekre, és ez erőt adott. Megdolgoztam az ezüstéremért, elégedett vagyok.
– Hogy emlékszik majd vissza erre a világbajnokságra?
– Boldogan, mosolygósan.
– Meglepett, hogy ön volt az egyedüli versenyző, aki nem maradt Amerikában, holott a többiek az egyhetes szabadságukat ott töltik.
– Siettem, hogy mielőbb együtt legyek a családommal, a barátommal. Már többször jártam Amerikában, a San Antonió-i Világkupán, és bevallom, annyira nem fogott meg Amerika, hogy meghosszabbítsam az ottlétet. Többet jelent az itthonlét. No és készülni akartam az augusztus tizediki Világkupa-döntőre.
– Nem is pihen?
– Igazi pihenőm egyelőre nem lesz, majd csak augusztus közepétől. Az átállási nehézségek miatt ezen a héten még visszafogottabban edzek – bár a hazaérkezés utáni reggel például már úsztam és futottam is –, de a jövő héten már teljes értékű munkát végzek. A világbajnokság megmutatta, min kell még finomítani a Világkupa-döntőig.