A július eleji Európa-bajnokság után a magyar küldöttség egyik tagja, a női párbajtőrcsapatban ismét aranyérmet nyert Király Hajnalka Moszkvából nem Budapestre, hanem Rennes-be utazott. A Honvéd-LNX versenyzője ugyanis már két éve ebben a Párizstól 350 km-re nyugatra fekvő városban él ám három hete ismét Magyarországra érkezett és együtt készül társaival a lisszaboni világbajnokságra.
Király Hajnalka ugyan Franciaországban él, de természetesen itthon készül a vb-re (Fotó: Farkas József)
Király Hajnalka ugyan Franciaországban él, de természetesen itthon készül a vb-re (Fotó: Farkas József)
– Az Eb után én nem Magyarországon ünnepeltem az újabb aranyérmet, hanem francia klubtársaim, a Garnison Rennes versenyzői köszöntöttek egy kisebb ünnepségen. Persze, az ünneplés nem volt teljesen felszabadult, hiszen előttem van az idény legfontosabb versenye, az augusztusi világbajnokság – mondja a háromszoros csapatvilágbajnok vívónő. – Az Eb után mindenki egy hét pihenőt kapott. Ön hol és mivel töltötte ezt az időt? – Nem utaztam sehova, nem nyaraltam, hanem otthon edzettem, futottam, bicajoztam, iskoláztam. Vagyis inkább kondicionáló edzéseket végeztem, de még mindig van mit javítanom a kondimon. Persze, a víváshoz szükséges erőnlétet csak vívással tudom megszerezni. – Gondolom, erre a közös edzőtáborozás alatt bőven van lehetősége. – Igen, az első hét, amit Budapesten töltöttünk, végig vívásból állt. Nagyon élveztem azt a hetet, szinte lebegtem attól a tudattól, hogy ismét itthon vagyok, újból világbajnokságra készülhetek a régi társakkal. Legutóbb a kétezres Európa-bajnokság előtt voltunk hosszabb ideig együtt. Egyébként kalandosan indult a magyarországi edzőtáborozásom, a repülőtérről egyenesen a Nemzeti Sportcsarnokba vezetett az utam. – Nocsak, ennyire hiányzott a vívás? – Nem erről van szó. Délután háromkor kellett volna landolnom a Ferihegyen, közben pedig fél négykor szállt föl a gépem, és fél hétkor estem be a terembe, amikor a lányok már vívtak. Az utazás fáradalmai miatt akkor a vívás alól felmentést kaptam, helyette a Margitszigeten futottam, de másnaptól már én is bekapcsolódtam a munkába. A hétvégét pedig Veszprémben, a szüleimnél töltöttem, amire az utóbbi időben nem sok lehetőség adódott. Nagyon jó volt! A mamámmal nagymosást rendeztünk, mint régen, és közben beszélgettünk. Volt miről mesélnem. Összefutottam egykori edzőimmel, Imreh Lászlóval és Tiszttartó Tiborral, úgyhogy egy kis "szakmaizás” is belefért a hétvégébe. – A következő, balatonaligai hétre mindenki szép emlékként gondol vissza. – Én is, mert nagyon jó hangulatú edzőtábor volt, összehozta a csapatot, kiszakított minket a monoton edzésekből. Igaz, a különböző kínzások, a hasizom-erősítő gyakorlatok vagy a fekvőtámaszok nem estek túl jól, de hasznosak voltak. Bár világcsúcsot nem javítottam fekvőtámaszban, azért magamhoz képest fejlődtem, a hét végén többet csináltam, mint az elején. Most pedig újra kedvenc edzőtáboromban, Tatán lehetek. Mivel francia edzőm nem tudott elkísérni, most Kulcsár Győző foglalkozik velem. Tata szinte semmit sem változott, bár modernebb lett, de a vívóterem és a hangulat olyan, mint régen. Ebben a gyönyörű környezetben még a felkészülés is könnyebb.