Vége Bodrogi nagy utazásának

– Néhány hete azt ígérte, hogy július huszonnyolcadikán ott lesz a világ legnagyobb kerékpáros versenyének mezőnyében a párizsi befutónál. Tartotta is a szavát, hiszen a magyarok közül elsőként elindult és célba is ért a Tour de France-on. Gondolom, elégedett.
– Igen is, meg nem is – válaszolta némi töprengés után Bodrogi László, aki a 3277.5 kilométeres Francia körversenyen az összetettben a 62. helyen végzett, és a viadal időfutamain egy harmadik, egy ötödik és egy tizedik helyezést ért el. – A rajt előtt egy szakaszgyőzelem megszerzésében reménykedtem, ez nem sikerült, az időfutamokon elért eredményeimmel mégis elégedett lehetek. Az összetett helyezés számomra lényegtelen, az, hogy hatvankettedik vagy nyolcvanötödik valaki, szerintem teljesen mindegy. Az már fontosabb, hogy amikor elindultunk, azt tűztem ki magam elé, hogy Párizsig legfeljebb egyórányi időhátrányba kerüljek a győztessel szemben. Ezt nem sikerült tartanom, a különbség két órán belüli lett, ez egy kicsit negatív számomra, de első indulásra ez is valami. Azzal sem voltam elégedett, ami a hegyekben történt, mert egyes szakaszokon képtelen voltam tartani a lépést a mezőnnyel.
–Kívülről úgy látszott, hogy a Pireneusok után kifejezetten jól szerepelt az Alpokban, ahol harminc helyet javított az összetettben.
– A Tour első tíz napja sík volt, ennek ellenére a csapatért végzett munka miatt fáradtan kezdtem a Pireneusokban, ahol már a második hegyi szakaszon elég komoly hátrányba kerültem. Talán nem pihentem ki magam rendesen a két szakasz között, már az első hegyek lábánál leszakadtam a mezőnyről, és csak a legutolsó bollyal értem célba. Valószínűleg az is befolyásolta a teljesítményemet, hogy a Pireneusokban nagyon meleg volt, az Alpokban már sokkal kedvezőbb körülmények vártak.
– Mindenesetre akadtak olyan hegyi szakaszok is, amelyeken kifejezetten jól szerepelt…
– Lehet, hogy kívülről úgy nézett ki, vagy az eredmény azt mutatja, de azért érdemes megnézni az etapot egészében, mert lehet, hogy más lesz a következtetése. Elképzelhető, hogy a mezőny akkor éppen visszafogottan haladt, mert elöl nem voltak támadások, nem veszélyeztette senki sem a sárga trikót. A hegyekben rengeteget számít a rutin, de még többet az erő, és nekem még erősödnöm kell ahhoz, hogy jobb eredményeket érhessek el.
– Napról napra beszámolt a történtekről a Nemzeti Sport olvasóinak, és ezek alapján úgy tűnt, mintha a körverseny első felét nehezebben élte volna át, mint a másodikat, amikor már a Pireneusokban és az Alpokban tekert a karaván.
– Az első napokban nehéz feladatom volt, hiszen a csapatom sprintereiért, a spanyol Freiréért és a belga Steelsért kellett hajtanom, őket kellett segítenem. Ezt a munkát megnehezítette, hogy a csapaton belüli összhang nem mindig volt optimális, így több teher került rám is. A Tour de France második felében már csak magamra kellett figyelnem, arra, hogy a lehető legjobban tudjam tartani magam a nehéz hegyi szakaszokon. Ebben az időszakban a csapat első két embere, a francia Martinez és az osztrák Trampusch volt, ők mindketten hegyimenők, akiket én nem nagyon tudtam volna segíteni.
– A Mapei-Quick Step mindkét sprintere korán feladta a versenyt, Steels volt az első az egész mezőnyből, aki kiállt, majd egy bukás miatt Freire is elbúcsúzott. Megérte őket támogatni?
–Freirét mindenképpen, hiszen ő szerezte a csapat egyetlen szakaszgyőzelmét, és arról sem tehetett, hogy a sérülései miatt idő előtt kellett kiszállnia. Steels látszólag jó formában és motiváltan érkezett a Tour rajtjához, aztán hamar kiderült, hogy igen komoly nehézségekkel küzd.
– Olyannyira, hogy a negyedik szakaszon, a csapatidőfutamon már az első emelkedőn leszakadt, és így alaposan lemaradt a Mapei. Ez az eredmény önt is jelentősen visszavetette az összetettben. Kívülről úgy látszott, hogy nincs igazán jól összeállítva az olasz gárda…
– Ebben nem igazán akarok állást foglalni, biztos vagyok benne, hogy a klubom vezetői úgy igyekeztek összeállítani a csapatot, hogy az a szakaszgyőzelmekért harcban lehessen. Azzal azonban nem vitatkozom, hogy a Mapei-Quick Step ennél erősebb együttest is össze tudott volna állítani a Francia körversenyre.

Magyarok a Tour de France-on

–Korábban is voltak a Tourhoz fogható versenyei?
–Ilyen hosszú még sohasem, a leghosszabb még két évvel ezelőtt a tíznapos Békeverseny volt. Indultam a Tour de l’Aveniren is, amely ugyancsak tíznapos volt, emellett az egyhetes Német körverseny volt talán a legnehezebb. Ilyen sok és ilyen kemény hegyi szakasz azonban természetesen egyiken sem volt.
–Miben volt más a Tour de France, mint a többi verseny?
–Jóval hosszabb és kimerítőbb, mint a többi, de a rendezést illetően versenyzői szemmel más szokatlan dolgot nem tapasztaltam. Persze a körítés jóval nagyobb tömegeket megmozgat, a résztvevők és közreműködők számára ez ugyanúgy igaz, mint a nézők tömegeire. Olykor-olykor már kifejezetten zavaró volt, hogy olyan sokan vannak az utak mentén. Néha olyan közel ment el a mezőny a nézők mellett, hogy az már félelmetes volt, a hegyekben pedig sokszor előfordult, hogy beálltak az út közepére, és nem álltak félre akkor sem, amikor odaértünk…
– Hogyan lehet elviselni, amikor a legnehezebb hegyi szakaszon néhány centiről ordítanak a fülébe a szurkolók, amikor hátba verik, vagy éppen nyakon öntik vízzel?
–Szerencsére nem nagyon öntenek le, inkább kis üveges vizeket próbálnak adni, ezeket vagy elfogadja az ember, vagy nem. Az, hogy ordítanak, szurkolnak, tényleg segít valamennyire elviselni a kínokat, és bizony néha libabőrös lettem tőle. Az ütögetés már zavaróbb, de az is előfordul, hogy tolják felfelé az embert. Ez persze szabálytalan, büntetés jár érte.
– Megbüntetik? De hát mit tehet az ellen, ha valaki elkezdi tolni felfelé?
–Nem tudom, de a lényeg az, hogy szabálytalan. Engem is toltak egyszer-kétszer, éppen csak néhány méteren, és ezeket is bizonyára látták a versenybírók.
– A televízió képernyőjén keresztül jó néhány magyar zászlót lehetett látni, találkozott magyar szurkolókkal?
–Persze, a zászlókat én is láttam, sokszor hallottam magyar buzdítást jobbról-balról a szakaszok közben, egy-két alkalommal a rajt előtt oda is jöttek hozzám a magyar szurkolók, mit mondjak, elég furcsa volt. Magyarok a Tour de France-on…
–Itthon is nagyon sokan szorítottak önért. Mikor láthatják a legközelebb Magyarországon?
– Legközelebb télen utazok haza.
– Nem is tervezi, hogy elugrik néhány napra?
– Nem.
– Miért nem? Még mindig van önben tüske?
– Nem, tüske, az nincs, de igazából sohasem volt honvágyam, nagyon jól érzem magam Franciaországban, a nyugodt vidéki városkákban, mint például itt, Besancon környékén, ahol most is eltöltök néhány napot.

Kétségek a Rumsas-ügyben

–Hozott meglepetést a verseny?
– Az összetett végeredményét tekintve nem nagyon. Armstrongról tudtuk, hogy ő a nagy esélyes, már tévén keresztül is lehetett látni, hogy nagyon erős, de testközelből ez még jobban kiütközött. Félelmetes, hogy mennyivel erősebb volt mindenkinél, és milyen könnyedén kézben tartotta a versenyt…
– Sokak szerint még vissza is fogta magát.
– Támadhatott volna minden szakaszon, de ezzel igen sokat kockáztatott volna, hiszen sok olyan kerékpáros volt a mezőnyben, aki az utolsó napokban akart nagyot alakítani, és egy fáradtabb Armstrong nem biztos, hogy tudta volna tartani őket. Nem mondom, hogy egyébként az összetettben nagyon meg tudták volna szorítani… Szerintem nagyon okosan, takarékosan versenyzett, éppen annyit adott ki magából, amennyi kellett.
– A riválisok nem is kényszerítették többre?
– Nem nagyon. Beloki igyekezett, de úgy éreztem, hogy csak a dobogós helyért, nem a győzelemért harcolt. Egyszer-kétszer megpróbált ugyan támadni a hegyekben, de ezek a kísérletek sem voltak túlságosan komolyak, éppen csak megugrott egy picit, és ezt Armstrong minden esetben azonnal megkontrázta. Botero már a verseny előtt elmondta, hogy az időfutamokban jobb lesz, a hegyekben viszont gyengébb a tavalyinál, és ezt igazolta is, a Mont Ventoux-n például nagy hátrányba került. Persze két szakaszt is megnyert…
– És az összetettben harmadik helyen végzett Rumsas? Bizonyára hallott róla, hogy a francia vámosok letartóztatták a feleségét, mert doppingszereket találtak az autójában…
– Persze, hallottam. És így most érthetően erős kételyeim vannak Rumsas szereplésével kapcsolatban.
– Elképzelhető, hogy utólag kizárják a versenyből.
– Erről én is olvastam, de csak akkor zárják ki, ha a rendőrségen beismerő vallomást tesz, vagy valamelyik doppingvizsgálata pozitív eredményt hoz. A Tour de France utolsó néhány napját leszámítva már nyilvánosságra hozták a doppingeredményeket, és egyik sem volt pozitív.
– Ha kizárnák, akkor az utolsó előtti szakaszon a harmadik helyről eggyel előrelépne, közvetlenül Armstrong mögé.
– Képzelheti, milyen dühítő erre még gondolni is. Sohasem lehet ugyanolyan érzés egy versenyen elérni egy jó helyezést, vagy úgy, hogy az előttem végzett versenyzőt utólag kizárják. Mindenképpen rossz ez az egész, ráadásul nagyon sok a megválaszolatlan kérdés.
– A litván versenyző a Tour rajtja előtt csak a kétszázhuszonkettedik volt a világranglistán. Meglepte, hogy ilyen jól szerepelt?
– A hegyekben annyira nem is, de az időfutamokon nagyon, hiszen eddig nem tartozott a legjobb időfutammenők közé. Persze a történtek fényében most könnyű bármit is mondani, majd a vizsgálatok után eldől minden.
–Sokat zaklatták a versenyzőket a Tour során a doppingellenőrzésekkel?
– Engem nem zavartak sokszor, csak egy szakasz után kellett doppingvizsgálatra mennem, és kétszer volt vérvizsgálat a csapatomnál. Egyébként rengeteg ellenőrzés volt, jóval több a megszokottnál.
–Nem tartott attól, hogy lesznek doppingbotrányok a három hét során?
– Nem különösebben, hiszen ezen a versenyen, nem mondom, hogy tisztább a helyzet, de sokkal jobban kontrollálják. A rendezők sok erőfeszítést tesznek azért, hogy ne legyenek nagy problémák, ezért például csak olyan csapatokat hívnak meg, amelyek úgymond tisztának mondhatók. Emlékezhet a Saeco esetére, az olasz csapatból Simoni megbukott a Giro d’Italia során, de már előtte is volt komoly ügye a Saecónak, ezért nem hívták meg őket.

Armstrong még várhat

– Milyen visszajelzéseket kapott az edzőitől?
–A csapatnál főleg az utolsó egyéni időfutamon elért eredményemhez gratuláltak, nagyon örültek a harmadik helynek. Összességében nem is dicsérték, de nem is bírálták a szereplésem.
– A Mapei-Quick Stepből ön érte el a második legjobb összetett eredményt. Ez azért csak jelent valamit.
–Martinez előzött meg, ő elsősorban a hegyekben tudott jól szerepelni, és mivel a Tour de France a hegyekben dől el, kisebb időhátrányba került, mint én. Nekem kevesebb lehetőségem volt a javításra, a sík szakaszokon csak olyan versenyzők tudtak megszökni, akiknek jelentős hátrányuk volt, nekem az első héten nem volt nagy hátrányom, így nem nagyon engedtek el. Másrészt akkor még a csapatmunkából is ki kellett vennem a részem. Mindenesetre egy év múlva jóval tapasztaltabban állhatok majd rajthoz. Persze az még nem jelenti majd, hogy sikerül is jobb eredményeket elérnem, hiszen ehhez fejben és fizikailag is nagyon jó állapotban kell lennem.
– Kész tényként kezelhetjük, hogy jövőre is a Quick Step csapatánál marad?
– Ez még nem kész tény. Az biztos, hogy még egy évre szerződésem van a Worldcycling nevű szervezettel, amelyik a Mapei-Quick Step sorsára ügyel. Valószínűleg ezt a csapatot viszi tovább a Quick Step főszponzorként.
– A US Postal érdeklődése nem befolyásolta a tervezgetésben?
– Ez az egész csak akkor volt érdekes, amikor még nem tudtuk, hogy mi lesz a csapat sorsa. A Mapei bejelentette, hogy kiszáll a profikerékpársportból, a menedzserem pedig lépett, és hamarosan szólt nekem, hogy több csapat is érdeklődik, ezek közül a legnagyobb Armstrong klubja volt. Ez azonban most már nem fontos, esetleg jövő ilyenkor lehet újra téma.
– Akkor maradjunk kétezer-kettőnél. Milyen feladatai lesznek még ebben az évben?
– A legfontosabb versenyem az októberi egyéni időfutam-világbajnokság lesz Belgiumban. Úgy érzem, nekem kedvező lesz a pálya, szinte teljesen sík tereppel, ha addig azon a környéken járok, mindenképpen kipróbálom. A világbajnokság előtt csak két verseny biztos, ezen a hétvégén a hamburgi Világkupán indulok, aztán a Dán körversenyen, a többiről majd a csapatfőnökök döntenek.
– Elképzelhető, hogy a három nagy körverseny közé tartozó Vueltán is rajthoz áll?
–Száz százalék, hogy nem. Egyrészt a Spanyol körverseny nem szerepelt a programomban, másrészt néhány héttel a Tour de France után eszemben sincs még egy háromhetesen elindulni…