Deschamps szokja Monacót

Furcsa dolog esett meg néhány hete Monacóban. A sportolók európai adóparadicsomában, ahol a pénz és az aggodalom egymást taszító fogalmaknak számítanak, nem érkeztek célba a futballisták egyes júniusi járandóságai. Ez már a végső romlás lenne? – meredtek egymásra az ilyesmihez nem szokott játékosok. Felocsúdni sem volt idejük, amikor mindenki döbbenetére, ám szerződése alapján egyáltalán nem meglepő módon, egyszer csak betoppant Marco Simone. Az olasz légiós akkorát veszekedett Didier Deschamps edzővel az elmúlt idényben, hogy kényszerkölcsönbe száműzték a Milanhoz – ezért csodálkoztak sokan, hogy visszatért, noha szó sincs edzőváltásról a II. Lajos-stadionban. A francia bajnokság rajtjához közeledve Monacóba érkeztünk, sorozatunk negyedik részében a szép múltú, és a sivár jelene ellenére szép jövőben reménykedő hercegségbeli csapat köreiben szimatolunk.

Manapság nincs reménytelenebb vállalkozás, mint helyezésben és pontszámban alakot öltő "idénytervet” kicsikarni a monacói vezetőktől. Játsszunk szépen! – tárja szét a karját például Jean-Louis Campora, a 61 esztendős klubelnök. Feledtessük az elmúlt idény ballépéseit, nyerjük vissza az önbizalmunkat és a játékkedvünket – mondogatják a játékosok. Hozzuk ide Paolo Maldinit! – hajtogatja a magáét a hercegi család több futballszerető prominense.
Na még csak az kellene, tovább erőltetni az olasz vonalat – mondhatnák azok, akik éppen az itáliai sztárok körüli felhajtásban keresik a legutóbbi kudarcok okait. Tagadhatatlan, Didier Deschamps első edzői évét alaposan megkeserítették a viták, amelyeket az Olaszországból érkező játékosaival vívott. Dédé sikeres volt az Alpok túloldalán, trófeákkal alaposan felszerelkezve hagyta ott öt év után a Juventust, kézenfekvő volt, hogy edzőként is olasz forrásból merítsen muníciót. Egyelőre nehéz megítélni, hogy Deschamps gyakorlatlansága vagy a játékosok tiszteletlensége okozta-e, de tény: a mester azokkal veszett össze, akikre építeni akart, azaz az olasz Simonéval és Panuccival, valamint a német, de a futballtudását szintén Olaszországban elmélyítő Oliver Bierhoff-fal szakításig fajuló nézeteltérésbe keveredett.
Az igazsághoz feltétlenül hozzátartozik, hogy Monacóban már Deschamps érkezése előtt elromlott valami. A 2000 nyarán még bajnoki címnek örülő csapat egy év alatt tíz helyett csúszott vissza, így aztán Claude Puel edzőnek szépen a markába nyomták a munkakönyvét. Jöjjön Deschamps! – hallatszott a hercegi lakosztályok irányából anélkül, hogy bárki is tudta volna, milyen edző a játékosként világ- és Európa-bajnok, méltán példaképnek tekintett volt középpályás. Ha most kellene véleményt formálni, bizony nehéz lenne elkerülni a tiszteletlenség vádját…
Deschamps játékospályafutása utolsó két évét a Chelsea-ben és a Valenciában töltötte, és bizony egyre többször szorult a kispadra, amit nehezen viselt. És milyen a sors: nem volt elég, hogy első edzői évében a figyelem középpontjában, a vállán súlyos teherrel kellett dolgoznia, megtapasztalhatta a másik oldalról is, milyen morcos tud lenni egy (sőt, több…) sztár, ha a kispadra ültetik. Ha ő ülteti őket a kispadra. Egy szó mint száz, Deschamps-ra hamar rásütötték, hogy nem képes hatékonyan kommunikálni a játékosaival, mi több, a taktika meghatározásakor sokszor bizonytalankodik. Megint nem lennénk igazságosak, ha nem tennénk hozzá: kulcsjátékosok dőltek ki hosszú időre súlyos sérülés miatt, például az apró játékmester, Ludovic Giuly mindössze tizenegy mérkőzésen léphetett pályára lábtörése miatt.
Valószínűleg a monacói vezetők is úgy vélték, a sors kamatostul behajtotta a tanulópénzt a kiváló játékosból lett edzőn, és ennél már csak jobb jöhet. Persze, csak ha kívülről rásegítünk egy kicsit – gondolhatták hozzá. Deschamps olasz segítőjének, Narciso Pezzottinak megköszönték az együttműködést, így ismét két vérbeli monacói, Jean Petit és Jean-Luc Ettori jelenti a kapcsot edző és játékosai között. "Mi nem visszük be Didier-t az erdőbe – magyarázta Petit. – Tavaly túlságosan is sokszor került a frontvonalba, túlságosan is sok ütést kapott. Azt hiszem, most kezdi csak igazán felmérni, milyen hatalmas munkát kell végeznie egy edzőnek. Mindazonáltal minden képessége megvan ahhoz, hogy jó edző legyen. Már tavalyhoz képest is sokat változott, látom rajta, hogy folyamatosan finomítja a munkamódszereit.”
Könnyű persze most sem lesz az élet. Pillanatnyilag 34-en készülnek Monacóban az új idényre, a nyilvánosságot kerülő Deschamps-nak jó néhány futballistától el kell majd köszönnie. Hogy köztük lesz-e Simone? Nagy kérdés, hogy tényleg sikerült-e felülemelkedniük a konfliktusukon, ahogy a körülöttük dolgozók néha érezni vélik. "A pályám javát már magam mögött hagytam, de még mindig nyerni akarok. Két évig mindenképpen játszani szeretnék, és ígérem, úgy hajtok majd, mint egy húszéves” – jelezte álláspontját a 34. évében járó olasz csatár, akinek nem sok szerep jutott az egykori klubjánál, a Milannál töltött utóbbi hónapok alatt. Most játszani akar – akár Monacóban is.
Egy olasznak mindenképpen főszerepet szán Deschamps: ha végre felépül hosszú vállsérüléséből Flavio Roma, már állhat is be a kapuba. A Piacenzától tavaly szerződtetett hálóőrt addig Stéphane Porato vagy a világbajnokságon látott szenegáli Tony Sylva helyettesítheti. Egyelőre nem tudni, mi lesz Rafael Márquez sorsa: ha a Lazio tényleg elviszi a mexikóit, aki egyébként menne is szívesen, alaposan meggyengülne a leginkább elfogadhatóan teljesítő csapatrész.
A középpályát tulajdonképpen minden francia klub irigyelhetné. A csapatkapitány Giuly a technikát és a tapasztalatot, Jérome Rothen a gólerősséget és a lendületet testesíti meg, és akkor még nem szóltunk a légiósokról: a lassacskán visszavonuló Vladimir Jugovicsról, a csatár(ok) mögött irányító argentin Marcelo Gallardóról, valamint az új szerzeményről, a görög Vasszilisz Zikoszról. A 28 éves, 17-szeres válogatott Zikoszt tekintik a nyár nagy fogásának, akit a Benfica és a Torino elől sikerült megkaparintani. "Mindenképpen el akartam menekülni Görögországból, mert ott nagy bajok vannak a futball körül. Egy jól szervezett csapatba szerettem volna kerülni, és a vágyam, lám, teljesült” – mondta az AEK Athénból érkező középpályás, aki második idézett mondatával egy kicsit még boldoggá is tette a sebeik nyalogatásába belefeledkező monacói vezetőket. Elöl Shabani Nonda az első választás – a kongói csatár 14-szer talált be az ellenfelek kapujába az elmúlt idényben –, de készenlétben áll a horvát Dado Prso, Wagneu Éloi és persze Simone is.
Nem szóltunk még a svédek és a szenegáliak egy-egy nagy ígéretéről, Pontus Farnerudról, illetve Souleymane Camaráról, az argentin Bernardiról és a sok-sok fiatal monacói tehetségről sem. Így a végére egész világos lett a kép. Van kikből csapatot gyúrnia Deschamps-nak.