Furcsa dolgokat produkál az élet. Horváth Ferenc (akit egyébként a bemutatásakor vastapssal fogadott az újpesti publikum) és Hajdu Attila egykoron klubtársakként lettek nagyon jó barátok, és a kitűnő kapcsolat a légiósévek alatt sem szakadt meg. A támadó ugyanis Belgiumba, a kapus pedig Németországba igazolt, s mivel Gent és Köln viszonylag közel van egymáshoz, a labdarúgók gyakran látogatták egymást, mégpedig családostul.
Juhász Rolandnak (elöl) nem volt túl sok lehetôsége, mégis betalált az újpesti kapuba
Juhász Rolandnak (elöl) nem volt túl sok lehetôsége, mégis betalált az újpesti kapuba
Juhász Rolandnak (elöl) nem volt túl sok lehetôsége, mégis betalált az újpesti kapuba
Juhász Rolandnak (elöl) nem volt túl sok lehetôsége, mégis betalált az újpesti kapuba
S lám, 2002 augusztus elején a két exferencvárosi labdarúgó éppen a zöld-fehérek riválisainak találkozóján az Újpest–MTK összecsapáson találkozott újra. Sőt, posztjukból adódóan az sem volt kizárt, hogy éppen kettejük párharca dönti el a három pont sorsát. A hazaiak három védővel, öt középpályással és két ékkel álltak fel, míg Egervári Sándor, az MTK mesteredzője a 4–4–2-es hadrendet választotta. Úgy tetszett, hogy ezúttal ez utóbbi szisztéma lehet a hatásosabb, mivel a vendégek csatárai és középpályásai betömörítették a hazai védelmet, addig a jobb oldalon óriási terület nyílt Molnár Zoltán előtt, akinek elfutásaiból és beadásaiból többször is veszélyeztetett az MTK együttese. Sőt, elsőként a vendégek kaptak ígéretes helyről szabadrúgást, ám Czvitkovics Péter egyik lövése sem jutott túl a sorfalon. Goran Jezdimirovics sérülése miatt néhány percig emberhátrányba került a vendégegyüttes, és ez meglepő módon jót tett az MTK-nak, hiszen tíz emberrel a kékek egy szép támadás végén megszerezték a vezetést.
Megpróbált sebességet váltani az Újpest, de nem nagyon tudott előre haladni. Úgy tűnt, azért, mert a pálya közepén szereplő három játékosból (a Korolovszky Gábor, Szélesi Zoltán, Rósa Henrik trióból) csak az utóbbi futballista ért igazán a támadások felépítéséhez, bár a másik két labdarúgó több labdát is szerzett, de rendre pontatlanul játszotta meg a társakat. Mindeközben a góltól láthatóan megnyugvó MTK kulturáltan, a labdát földön tartva futballozott, egy-két érintővel tartva a labdát. A félidő vége előtt Egervári Sándor a gólszerző Juhász Roland helyett Zavadszky Gábort küldte pályára, de ez a változás ebben a játékrészben már nem hozott érdemi fordulatot. A cseh Radek Sloncík kapott szerepet a második félidőben, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy próbálja helyzetbe hozni a hazai támadókat. A lilák birtokolták többet a labdát, de nagyon tompának tűntek, s mivel lassan adogattak a játékosok, a vendégvédelemnek mindig volt ideje lezárni a területeket. Annál is inkább, mert csak Ferenczi István maradt elől, valamivel mögötte helyezkedett el Illés Béla, a többiek javarészt a vendéglátók akcióinak megállításával törődtek. Miután az MTK szerkezete így módosult, Tamási Zoltán előrébb lépett egy sorral, de hiába, mert a tanácstalan, ötlettelen játékot látva egyre hangosabban fütyültek a hazai drukkerek. Nem volt meglepő, hogy az MTK kontrákból próbált veszélyeztetni, de látszott, hogy a kék-fehérek nem akarják mindenáron befejezni az akciót, megelégednek azzal, ha náluk van a labda.
Mestermérleg
Szabó András az Újpest vezetôedzôje: Nem volt szerencsénk és csak egy helyzetet tudtunk kihasználni, a végén pedig Illés Béla villanása eldöntötte a találkozót. Magunkhoz képest még mindig nem játszunk jól, csikorog a gépezet, hiába vannak jó játékosaink, ha még nem tudnak összekovácsolódni igazi csapattá.
Egervári Sándor az MTK vezetôedzôje: Egy jól erôsítô csapat otthonában sikerült nyernünk. A második félidôben többet támadott, ugyanakkor kinyílt az Újpest, és ez a hajrában lehetôséget adott nekünk az újabb gól eléréséhez. Bár a siker a csapat érdeme, a gyôztes találat ezúttal mégis külön kiemelendô, mert azt a klasszis képességét felvillantó Illés Béla csodálatos szóló után szerezte meg.
Cserével próbált frissíteni az Újpest, bár a szurkolók Tokody Tibort követelték a pályára, mégis Móri Tamás állt be (utóbb kiderült, nem mindig a drukkereknek van igazuk…). Aztán Szélesi helyett végül csak bejöhetett Tokody is, így jóformán az összes, a támadáshoz értő újpesti játékos pályán volt. A legnagyobb veszély az egyenlítésre Horváth Ferenc előtt adódott, ám a csatár, miután szembenézett Hajdu Attilával, a felső lécre bombázott. A kihagyott ziccert Illés Béla góllal büntethette volna, ám a mérkőzés legszebb akciója végén a kapu mellé lőtt. És ez hiba volt, mert meglett az újpesti erőlködés eredménye és Móri Tamás betalált a kapuba. Egycsapásra megjött a szurkolók és a hazai játékosok kedve, s bár a színvonal nem volt túlzottan magas, a mérkőzés mindenképpen izgalmasnak volt minősíthető. A hajrában aztán Illés Béla nyomatékosította, hogy még mindig eséllyel pályázik a legjobb magyar futballista címére, de remek egyéni alakítása végén ballal a kapu fölé lőtt. A találkozót aztán – éppen Illés révén – egy egészen káprázatos egyéni teljesítmény döntötte el: a kék-fehérek csapatkapitánya mesteri módon bebizonyította, hogy valóban a legjobb honi futballisták egyike – gyönyörű cselekkel és imponáló nyugalommal hozta magát helyzetbe, s több védő mellett a mérkőzés sorsát is eldöntötte. Bár az Újpest két kapufát rúgott, a vendégek szervezettebb, megkomponáltabb futballjukkal megérdemelten nyertek.
