Franciaországban lett brazil

Az viszont mindenképpen a Lyon brazilja mellett szól, hogy a fent említetteknél többször talált a kapuba. Háromszor. Követtük tehát a múlt héten felvett fonalat, és Giovane Elber után újból egy olyan brazil támadót választottunk a hétvége hősének, aki Európában érett gólvágóvá, és akire hazája válogatottjában nagyobb szerepeket is oszthattak volna.

Egyszer talán hosszabb írást is szentelünk annak, hogy Svájc mint "tranzitország” milyen fontos szerepet tölt be az európai labdarúgásban. Ízelítőül elég csak rendezni a most utunkba került információkat: az 1992–93-as svájci bajnokságban Sonny Anderson volt a gólkirály 20 találattal, az egy évvel későbbi kiírásban, amikor a jó Sonny már egy országgal odébb, a franciáknál kereste a kenyerét, Giovane Elber huszoneggyel.
Mindketten a mostanság átszervezésre váró Nationalligában kezdték európai pályafutásukat, amelyben annyi sikert éltek meg, hogy azok köré köteteket lehetne szerkeszteni. Maradjunk azonban szolid kereteink között és összpontosítsunk Andersonra, aki a Bastiának köszönt be háromszor, és négy forduló után hat gólnál jár. Hétfői tudósításunkban jeleztük, hogy a brazil az egyik gólja előtt kézzel is érintette a labdát. Nos, ő ezt készséggel elismerte, ám a szándékosságot határozottan tagadta, és az akció gyorsaságával magyarázta, hogy keze a labda útjába került.
Vegyíthetnénk némi gúnyt az életrajzi elemek közé, hogy "no igen, nem véletlenül sorolja a példaképei közé Pelé mellett Maradonát is”, de jobb kerülni az ilyesfajta párhuzamot. Sonny sohasem tartozott a sportszerűtlen futballisták közé (nem állítjuk persze azt sem, hogy Maradona igen). Első profiszerződésére váró sihederként Carecát tartotta első számú példaképének, és az azóta eltelt lassan tizenöt esztendő statisztikái alapján nyugodt lehet a lelkiismerete, nyomába ért a nagy elődnek. Nyilván lemondana róla, de még a nagy bánatuk is közös: egyikük sem lett világbajnok. Amikor Careca a csúcson volt, a selecao nem ért fel oda, amióta pedig Sonny ontja a gólokat, a kapitányok sohasem számítanak rá a legfontosabb pillanatokban – hiába szerzett gólt már az első válogatott meccsén.

Ki tudja, talán ha a Barcelonában sikerült volna gyökeret vernie… Francia bajnokként, valamint francia és svájci gólkirályként vágott bele 1997 nyarán a spanyolországi légióskodásba, és bár tizenhat bajnoki és öt bajnokok ligájabeli gól fűződött a nevéhez, sőt kétszer bajnok is lett a Barcával, kis túlzással többször kelt át az oldalvonalon, mint a labda. Jellemző módon, amikor a Barcelona megnyerte az Európai Szuperkupát, a Dortmund elleni mindkét meccsen lecserélték – mert nem szerzett gólt. Nem sikerült feledtetnie a híres honfitársat, a Barcát egy év után elhagyó Ronaldót, és nem esett nehezére kilépnie a hálátlan szerepből, amikor 1999-ben a Lyon csábította.
Nem bánta meg a váltást. Első és második lyoni idényében 23, illetve 22 bajnoki gólt szerzett, és bár a legutóbbi idényben csak 14-ig jutott, oroszlánrésze volt abban, hogy az OL – története során először – bajnok lett. Kétszázegy francia bajnokiján 132 gólt szerzett, nincs nála gólerősebb aktív játékos a Ligue 1-ben, ott lett igazi brazil – csodálkozunk, hogy második hazájának tekinti Franciaországot?!