– Mi történt a hangjával? A sok kiabálástól, szurkolástól elvesztette Lisszabonban? – kérdeztük az elmúlt héten véget ért világbajnokság bronzérmes tőrözőjét, Knapek Edinát.– Nem a kiabálás hatása. Náthás, pontosabban allergiás vagyok. A repülőgépen megfáztam, nem bírom a légkondit. A szállodában is az volt az első dolgom, hogy kikapcsoltam, amit aztán a takarítónő állandóan visszakapcsolt. És ez így ment végig… Gyógyszert a doppingtilalom miatt nem merek szedni, nem szívesen kockáztatnék – magyarázza a Honvéd-LNX 24 éves versenyzője. – Nemcsak náthát hozott haza Lisszabonból, ott a bronzérem is.– Aminek nagyon örülök… de most még inkább a rossz oldalával kísért a világbajnokság. A bronzérem fantasztikus, de a csapatverseny románok elleni mérkőzése, a vereségünket jelentő utolsó tus nagyon sokszor előjön. Azt álmodom, hogy állunk a páston Badeával, és állandóan visszahívnak azt az egy tust levívni, és erre felriadok. – A németek ellen ugyanúgy a hirtelen halál döntött, mint a románokkal szemben. Utólag hogyan látja: miért sikerült kritikus helyzetben a németek ellen tust adnia, és miért nem sikerült ugyanez a bronzéremért a románokkal szemben?– A németek két találattal vezettek ellenünk, ezt sikerült kiegyenlítenem, utána következett a ráadás. Vagyis én jöttem fel, én kerültem lelki fölénybe, és éreztem, hogy nem hibázhatok. A románok ellen viszont mi vezettünk hat tussal, és Badea pillanatok alatt kezdett felzárkózni. Nem tudom, mi történt, minden megszűnt körülöttem. Nem az munkált bennem, hogy muszáj tust adni, hanem azért izgultam, hogy ne kapjak találatot, teljen már az idő! Badea van annyira rutinos, hogy megérezte, az időre játszom, vagyis olyanra építek, amit ő ki tud használni. Ki is használta. Még így is vezettünk egy tussal a vége előtt nyolc másodperccel. És itt hibáztam, mert elindultam, támadtam. Ma sem tudom, miért… még rágondolni is rossz! Az is szörnyű volt, hogy láttam a többiek arcát, ahogy az előny csökkenése láttán egyre inkább elkeseredtek. – Edzője, Bernáth Zoltán azt mondta, hogy abban az asszóban nem is emlékeztetett önmagára, a fáradtságtól más volt a mozgása.– Már beszéltünk róla, és tényleg ez történt. Sokat kivett belőlem az egyéni és a csapatverseny, pontosabban az, hogy több pengeélen táncoló, egy tuson múló asszóm volt. Ha a verseny elején azt mondják, hogy a németek legyőzése után negyedikek leszünk, aláírtam volna. De ott volt a kezünkben a lehetőség… Persze, az egyéni bronzérem megvigasztal. A tatai edzőtáborban Szabó Bence kapitány elbeszélgetett velünk, mesélt arról, ő hogyan készült a világversenyekre, és ez nagy hatással volt rám. Tudatosan készültem, mindenre figyeltem, amit mondott. Elmesélte, milyen sokat futott. No, én nem szeretek futni, de ettől kezdve futottam, sőt mondtam Aidának, hogy tegyünk rá még egy kört, hátha ezen fog múlni valami a vébén. – Az elutazáskor mi járt a fejében, hitt a jó szereplésben? Kitől tartott a leginkább? – Éremre nem számítottam, mert ez az év nem nagyon sikerült, igaz, a bojkottok miatt nem is volt sok versenyünk. A két olaszt, Vezzalit és Trillinit senki sem akarja ellenfélül egy vébén, no és Mohamed Aidát is el akartam kerülni. Nagyon szörnyű érzés, hogy több hétig együtt készülsz valakivel egy versenyre, aztán ott szembekerültök, és valamelyikőtök búcsúzik. Most nagy kő esett le a szívemről, hogy elkerültük egymást, és nagyon jó volt együtt állni a dobogón. – Most bizonyára egy ideig elege lett a vívásból, pihenni akar.– Ellenkezőleg! Alig várom, hogy tőr legyen a kezemben, már most hiányzik. Lehet hogy azért, hogy minél előbb bizonyítsak. De októberig valószínűleg kimarad a vívás az életemből, a mozgást a futás, az úszás és az aerobik fogja jelenteni.