Két olimpia még belefér

– Hogyan fog visszaemlékezni a lisszaboni világbajnokságra?
– Amiért mentem, azt teljesítettem. Legalábbis ami az egyéni szereplést illeti. Ez volt a tizedik vébém, az elsőn érmet nyertem, ám utána hiába jutottam be rendre a nyolc közé, az éremszerzés kapujában megbotlottam. Most felhőtlen a boldogságom, nagyon örülök a bronzéremnek, de legközelebb már nem az érem, hanem kimondottan az arany lesz a cél.
– A Lisszabont megelőző világbajnokságok előtt minden újságíró visszatérő kérdése volt, hogy mikor lépi már át az elődöntő kapuját. Nem zavarták ezek a kérdések, nem unta őket?
– Nem csak az újságírók és más szakemberek mondták, hogy végre már érmet kellene nyernem. Saját magamtól is régóta vártam. Most egy kicsit máshogy készültem, megpróbáltam nem gondolni arra, hogy érmet kell nyernem, inkább maximálisan a munkára koncentráltam. Tudtam, hogy előbb-utóbb meglesz a sok edzés eredménye. Tavaly csak egy hajszál, a hosszabbításban elszenvedett vereség fosztott meg az éremtől. Az nagyon megviselt, nehéz volt feldolgozni, de fel kellett. Az egytusos vereség jobban fáj, mintha a 64 között esnék ki. Tudja, ha már az elején kiesek, az azt jelenti, hogy rosszul vívtam. De amikor ott állsz az érem kapujában, és jön a hoszszabbítás meg az egy tus… az iszonyú! Az idén a Világkupákon már többször érmes lettem, és bíztam benne, ez sikerülhet a vébén is. Erőt adott az édesanyám, aki mindig hitt bennem, no és az edzőm, Solti Antal, aki próbált nyugtatni, bár néha az edzőtáborban úgy éreztem, ő sokkal idegesebb nálam. Sokat segített Szabó Bence kapitány, aki a lelkünkkel is foglalkozott, és ez hihetetlen pluszt jelentett.
– Az elutazás előtt az oroszokat tartotta a legnehezebb ellenfélnek, és mit ad isten, Knapek Edina és ön is orosszal vívott az elődöntőben. Mire gondolt, amikor megtudta, hogy Jucsevával kell vívnia?
– Hogy nagyon kemény ellenfél. Az év folyamán többször találkoztunk, és mindig megvert. Aztán amikor bevittem az első találatot, elkapott egy olyan érzés, hogy meg tudom csinálni… Sajnos sok érvénytelen találatom volt. A vereségbe sok minden belejátszott, az, hogy már elfáradtam, rossz távolságból próbálkoztam, és türelmetlen voltam. Jucseva a távolsággal játszva vert meg, magasabb nálam, és ezt kihasználta. Jól védekezik, én pedig gyorsan akartam tust adni. Meg kell tanulnom türelmesnek lenni, bár a vívásban szerintem ez a legnehezebb. El kell mondanom, nagyon örültem annak, hogy bronzérmes lettem, de annak sokkal jobban, hogy Edina is ott állt a dobogón. Sokat dolgoztunk együtt a sikerért, a reggeli ébredéseknél pedig kifejezetten nagy szükségem volt rá.
– Hogyhogy?
– Az én szervezetem lassabban ébred, mint az övé, én nem tudok rögtön kipattanni az ágyból. Szóval kellett egy kis lelki segítség, ő biztatott, hogy menjünk, irány futni.
– Nem unják még egymást? Együtt utaznak az évközi versenyekre, együtt töltik napjaikat az edzőtáborban…
– Nem, nem unjuk egymást. Pedig tényleg sokat vagyunk együtt a versenyeken kívül is. Persze az első a család, de szórakozni együtt szoktunk. Most meg már nemcsak csapattársak, hanem csoporttársak is leszünk Edinával és Varga Katival. A Szent István Egyetemre járunk majd, mivel a főiskolán már mindhárman túl vagyunk. Az iskola előtt mást is tervezek. Októberig viszonylag szabad vagyok, mert nincs vívás, és az időmet szeretném hasznosan felhasználni.
– Például mire?
– További nyelveket akarok tanulni, mert az olasz, a francia és az angol mellett minél többet szeretnék beszélni. Most éppen valami egzotikus nyelv vonz, azt hiszem, a japánba fogok belevágni. Szponzort is kell szereznem, mert az olimpiai kvalifikáció kivívásához sokat kell versenyezni, ahhoz pedig pénz kell. Eddig a PBT Hungary támogatott, amiért nagyon hálás vagyok, és bízom benne, a bronzérem után mások is mellém állnak. Sajnos nincs szakember, aki intézné az ügyeimet, úgyhogy megpróbálom "eladni” magam. Nagy vágyam, hogy beiratkozzak tánciskolába valami latin táncot megtanulni. Szóval tervem van bőven. No és lassan munkahelyet is kell keresnem, hogy ha befejezem a vívást, tudjam hol folytatni az életemet.
– Mennyire sürgős az az állás?
– Annyira azért nem, most az első a vívás. Nagyon szeretek vívni, még két olimpián szeretnék indulni. Az biztos, hogy Athénban csak egyéni verseny lesz, de én bízom benne, hogy utána visszakerül a programba a női tőrcsapatok küzdelme. Fiatal csapat a miénk, remélem, olimpián is lesz még részünk sikerben.