Lehet akár legyinteni is arra, ha valaki a Rangers mezében, a világverő alakulatnak nem nevezhető Dunfermline elleni, 60-ra végződött meccsen magára vállalja a gólok felét, pláne, amennyiben kettőt 40-s állásnál rámol be. Mégis, ha jobban belegondolunk, volt rá okunk, hogy Claudio Caniggiának ítéljük oda a "hét embere címet. A legtöbb csatár 35 éves korában a visszavonulása utáni nyugalmat élvezi, az évek során szilánkosra rugdosott sípcsontját borogatva, s nem triplák hintésével foglalatoskodik. Különösen, ha olyan zaklatott karrier áll mögötte, mint Caniggiáé.
Mert azt nyilván kevesen vitatják, hogy ez a hosszú sörényű "indián” mindent megélt, amit ebben a sportágban meg lehet. Volt dédelgetett fiatal kedvenc otthon, frissen felfedezett titán, csalódást keltő sztár, aztán kábítószer-használat miatt eltiltott, bukott ember Olaszországban. Kétszer hagyott ki egy évet, de – talán saját maga számára is váratlanul – képes volt visszatérni, majd egy számára teljesen ismeretlen futballkultúrájú országban kitűnni a mezőnyből. Közben viharos világversenyek, meg-megújuló harc a válogatottbeli tagságért… kár lenne folytatni, az biztos, hogy nem sokan tudták volna végigcsinálni.
Claudio Caniggia három gólt szerzett a Dunfermline elleni bajnokin a Rangersben
Claudio Caniggia három gólt szerzett a Dunfermline elleni bajnokin a Rangersben
Claudio Caniggia három gólt szerzett a Dunfermline elleni bajnokin a Rangersben
Claudio Caniggia három gólt szerzett a Dunfermline elleni bajnokin a Rangersben
Európába meghatározó River-játékosként érkezett 1988 nyarán, s egy Veronában, illetve három Bergamóban eltöltött szezon kellett ahhoz, hogy végre nagy klubnál bizonyíthasson. A Roma azonban nem járt jól vele, nemcsak azért, mert első idényében húsz meccsen mindössze négy gólt szerzett, hanem azért is, mert – mellesleg ez nagy valószínűséggel magyarázat a gyengébb teljesítményre – rossz útra tévedt. A Nápolyban játszó Diego Maradonához hasonlóan nehezen tudott meglenni kokain nélkül, ami hamarosan kiderült, és egyéves eltiltást vont maga után. Portugáliában, a Benficánál próbált vigasztalódni, de az igazi gyógyírt a sebekre a hazatérés jelentette. Ám nem a Riverhez vezetett az útja, mivel az imádott Diego akkoriban a Boca Juniorsnál kergette a labdát. (Maradona jelzője nem túlzás: egy ízben még Caniggia felesége is nyilvánosan megbotránkozásának adott hangot a két barát közt meglévő túlzott szeretet miatt, mely egy-egy gólöröm alkalmával szenvedélyes csókokban manifesztálódott…)
Névjegy
CLAUDIO PAUL CANIGGIA Született: 1967. január 9., Buenos Aires Állampolgársága: argentin Magassága/testsúlya: 172 cm/68 kg Posztja: csatár Válogatottságainak/góljainak száma: 50/15 Legnagyobb sikerei: argentin bajnok (1986), Skót FA-kupa-gyôztes (2002), Skót Ligakupa-gyôztes (2002) világbajnoki ezüstérmes (1990), Copa América-gyôztes (1991), Copa América-harmadik (1989) Eddigi klubjai: River Plate (1985–88), Verona (1988–89), Atalanta (1989–92, 1999–2000), Roma (1992–94), Benfica (1994–95), Boca Juniors (1995–98), Dundee (2000–2001), Glasgow Rangers (2001–)
Később egyre kevésbé ment a játék, harmincéves korában másodszor is abbahagyta egy évre a labdarúgást. Az Atalanta hívására ment vissza Olaszországba, onnan pedig egy volt játékostársának a bátyja, Ivano Bonetti révén került a Dundee-hoz. Ottani, meglepetésszerű teljesítménye (21 mérkőzés, 7 találat) győzte meg arról a Glasgow Rangers vezetőit, hogy az argentin klasszis hasznára lehet a gárdának. Bár, mint sejteni lehetett, nem ő lett az, aki minden találkozót végiggürcöl, de az előző szezon során 23 bajnokin kapott lehetőséget, s akkor még nem is beszéltünk a temérdek egyéb meccsről. A hírek szerint elégedettek vele, s ő sem panaszkodhat, hiszen nem túl hosszú eredménylistája két diadallal (FA- és Ligakupa) gazdagodott Glasgow-ban.
