Június utolsó napján egy magányos szökés végén Rohtmer Balázs nyerte az országúti bajnokságot, s azóta nincs könnyű dolga. A lengyel bejegyzésű, ám Olaszországban működő Amore e Vita proficsapatának főnöke szinte minden versenyen elindítja a magyar bajnoki trikós kerekest, aki a pápai áldással működő klub kirakatembere lett. A 24 esztendős versenyző végre néhány napos pihenőt kapott, kaposvári otthonában értük el telefonon.– Szombat este érkeztem haza, azóta jobbára csak pihengettem, igaz, edzettem egy kicsit, de nem vittem túlzásba – magyarázta Rohtmer Balázs. – Az utóbbi három hét során több mint tíz versenyem volt, kettő Marche megyében, kettő Ausztriában, aztán három Lombardiában, ezeken a zürichi Világkupa-futam szinte teljes mezőnye rajthoz állt. Ezek után az utolsó két versenyen, a Trofeo Melindán és a Giro del Friulin már nem éreztem túl jól magam, fájt a torkom és gyenge voltam, egyiket sem sikerült befejeznem.– Mi az oka annak, hogy ilyen sok feladatot kap?– A csapatnál nagyon örültek a bajnoki címemnek, s a főszponzorunk azóta meg is követeli, hogy a magyar bajnoki mezt viseljem, így szinte minden versenyen indulnom kell. Ez egyben jó és rossz is számomra, jó, hiszen nem kell kihagynom olyan versenyt, amelyiken szeretnék elindulni, ugyanakkor rossz, hiszen ez a túlterheltség vezethet a betegségekhez. Ráadásul magyar bajnokként a versenyeken is jobban figyelnek rám, a szpíkerek felhívják rám a figyelmet, nekem pedig jó eredményeket illene elérnem, s ez nem mindig sikerül. Szeretnék sokkal jobbakat, mert az elvárásaim nekem is megnövekedtek önmagammal szemben…– Első szezonját tölti a profik között, az év elején arról beszélt, ebben az évben nevet kell szereznie magának.– És ez roppant nehéz feladat. Nagyon sok igazán jó versenyző van a profivilágban, s nem egyszerű bekerülni közéjük. Még körülbelül egy hónapom van ebből a szezonból, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.– Ez az egy hónap azonban igazán mozgalmasan alakulhat…– Persze, mert elég sok versenyem lesz… Hétfőn kezdődik a Lengyel körverseny, amelyen sok első osztályú proficsapat is indul. Az első négy szakasza nagyjából sík lesz, ezeket időhátrány nélkül kellene teljesítenem, no és a szökésekre is oda kell figyelnünk. Ezt követően lesz két keményebb szakasz és egy időfutam, jó erőpróba lesz számomra. A hónap második felében Toscanában fontos viadalok várnak ránk, öt rangos egynapos után reményeim szerint indulhatok majd a Di Lucca körversenyen, amely jó felkészülés lenne az októberi világbajnokságra.– A belgiumi vébé pályája szinte teljesen sík, önt pedig elsősorban jó hegyimenőnek tartják. Milyen reményei lehetnek?– A világbajnokságok történetében nem sokszor volt példa mezőnybefutóra, még akkor sem, ha sík is volt a pálya. Belgiumban ilyenkor az erős szél és az eső sem ritkaság, ráadásul nagyon hosszú a verseny, és mindenki támadni fog. Ha Mario Cipollini elindul, az olaszokon kívül senki sem akar majd mezőnybefutót, szóval sok minden történhet. Ha az első húsz közé be tudnék kerülni, az ragyogó eredmény lenne, de ennél jobb eredményről most még nem is álmodhatok.– Tudja már, hogy hol folytatja a pályafutását?– Ez egyelőre kérdéses, de egy hónap múlva már minden eldőlhet. Egyelőre az Amore e Vitánál sem biztosak benne, hogy a harmad- vagy a másodosztályban indítsák-e a csapatot, arról sincs még szó, hogy kire számítanak és kire nem a jövőben. Remélem, hogy engem meg akarnak majd tartani. Ezenkívül van esélyem arra is, hogy másik profiklubhoz szerződjek, de amíg nem tudok biztosat mondani, addig ezekről nem szeretnék többet elárulni.