Rivaldo-fényben az ördögök

"A Milan akár a bajnokságot is megnyerheti.”
A merésznek nem mondható kijelentést egy igazán prominens személyiség, az olasz profiliga elnöke tette néhány nappal ezelőtt, amikor kiderült, hogy a piros-feketék leigazolták Alessandro Nestát, a Lazio válogatott hátvédjét. Apró bibi, hogy a profiligát történetesen az az Adriano Galliani elnökli, aki véletlenül a Milánnál sem számít kis embernek: ő a klub ügyvezető igazgatója, egyben alelnöke, továbbá – Silvio Berlusconi állítólag közelgő lemondása esetére – kijelölt elnöke.
Galliani és a Milan persze papíron minden évben bajnoki reményekkel vág neki az idénynek, hiszen Olaszország egyik leggazdagabb és legsikeresebb klubjáról van szó, az idén azonban valamivel megalapozottabbnak tűnnek a nagyravágyó kijelentések, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Az "ördögök” ugyanis valóban nagyon megerősödtek a nyáron, minden csapatrészbe érkezett egy-egy világklasszis.
A gárda leggyengébb pontja Nesta érkezése ellenére is a védelem maradt.
Nem véletlen, hogy a klub egész nyáron át üldözött egy klasszis hátvédet, és miután Cannavaro Milánó másik felébe, az Interhez szegődött, nem maradt más, mint 30.2 millió euróért megvásárolni a Lazio csillagát. Kérdés persze, hogy Nesta egymaga mire megy majd az ellenfelek csatáraival, új társai ugyanis az elmúlt évadban elképesztő mélyrepülést mutattak be. A jobbhátvéd posztján Contra, Helveg és Laursen váltogatta egymást, nem túl nagy sikerrel. A két dán most is a keret tagja, míg a román játékost néhány napja eladták Spanyolországba. Középen Paolo Maldini vagy Roque Júnior lehet Nesta társa. Előbbi valahogy nagyon elfáradt az elmúlt szezonra, a vb-szereplés részben rajta ment el, ennek ellenére Ancelotti ragaszkodik hozzá, sőt a bal oldalról újfent a védelem tengelyébe vezérelte. A (jelenleg éppen sérült) brazil ugyanakkor csapata egyik legjobbja volt a vb-n, de Milánóban valahogy nem érzi jól magát, mert tavaly szinte egyetlen meccsen sem alkotott maradandót. A balhátvéd posztján Kaladze vagy Serginho jöhet szóba: a grúz a megbízhatóbb, a brazil viszont jobban segíti a támadásokat. Jellemző a védelem helyzetére, hogy a klub jobbnak látta visszahívni a csapatba a 37. évében járó Billy Costacurtát, aki már éppen készült szögre akasztani a futballcipőjét.
A középpálya egyrészt tele van pitbullokkal: Ambrosinivel, Gattusóval és Seedorffal, akikkel nem lehet felemelő szembetalálkozni, ugyanakkor a karmesteri pálca több kézbe is kerülhet: Rui Costa attól retteg, hogy az immár olasz válogatott Pirlo esetleg ügyesebben mozgatja majd a csatársort. A csatársort, amelyben Filippo Inzaghi és Sevcsenko mellé sikerült szerződtetni Rivaldót, a világ egyik legjobb támadóját is, továbbá a dán Tomassont, akinek nem akkora a híre, viszont az idény elején eddig gyakorlatilag minden fontos mérkőzésen betalált.

Ebből a négyesből kell a hagyományosan a 4–4–2-ért rajongó Ancelottinak megtalálni azt a két – ne adj isten három! – támadót, aki úgy tud együtt játszani, hogy nem borul föl az egyensúly. Szegény Carlettónak alighanem felállt a hátán a szőr, amikor meglátta, hogy az olasz szaklapok milyen támadósorokról álmodoztak: a Real-féle 3–1-es változattól (Pirlo, Rui Costa, Rivaldo – Inzaghi) a "rombuszon” át (Rui Costa – Sevcsenko, Rivaldo – Inzaghi) egészen a kétirányítós, háromcsatáros (Pirlo, Rui Costa – Sevcsenko, Inzaghi, Rivaldo) verzióig. A mester szíve szerint valószínűleg sohasem szerepeltetne az említettek közül háromnál többet egyszerre a pályán, ami viszont azt jelentheti, hogy a kezdőből alighanem kimaradó (jelenleg egyébként éppen sérült) Andrij Sevcsenko könynyen "beinthet” neki.
Az ukránnak az előző idénye amúgy sem sikerült valami fényesre, és ha most azt látja, hogy a kispadon van a törzshelye, akkor aligha marad szó nélkül Milánóban. A Realhoz ugyan most nemigen mehet (ott nála nagyobb klasszisok sem könnyen kerülnek be a csapatba), de nem kell attól félnie, hogy nem talál magának klubot.
Kérdés persze, hogy Rivaldo hogyan alkalmazkodik majd az olasz viszonyokhoz: a Barcelonából érkező brazil világbajnok állítólag eddig azért nem volt hajlandó kipróbálni a Serie A-t, mert nehezen viseli a kemény védőket, márpedig Itáliában a pokrócdurvaság csaknem minden hátvéd kötelező tartozéka. Meg aztán a klasszis térde sem az igazi már, így könnyen lehet, hogy Sevcsenkónak végül mégsem kell a tarcsiban emésztenie magát: mint ismeretes, Rivaldót ingyen szerezték meg az ördögök, márpedig az olcsó húsnak akkor is híg lehet a leve, ha kívülről ínycsiklandozónak tűnik…
Sorozatunk következő részében (szeptember 11-én) az Intert, a Bresciát és a Comót mutatjuk be.