Magyar siker a vb-futamon

PÉCSI ISTVÁNPÉCSI ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2002.09.10. 20:27
Címkék
Baron von der Recke gróf, az Amatőr Galopp Lovasok Világszövetségének elnöke elégedetten konstatálta, hogy a világbajnokság magyarországi futamán a hölgyeknél nyolc, míg a férfiaknál hét ország lovasai szálltak nyeregbe."A külföldiek nagyszámú részvétele biztató a magyarországi futam jövőjére nézve, és bízom benne, jövőre már a Kincsem Parkban küzdhetnek a világ legjobb amatőr lovasai” – mondta az elnök. A hölgyek 1800 méteres futama norvég győzelemmel zárult, Gunnhild Naustdal Théta nyergében biztosan verte a francia Anne-Sophie Pacault-ot, aki Rolling Stone-nal versenyzett. A magyar színekben lovagló Sallay Ágnes a hatodik helyen végzett Pulsationnal. Honfitársának, Haraszti Györgynek jobban sikerült kihasználnia a hazai pálya előnyét az 1100 méteres futamban, igaz, ehhez kellett a francia Eric Selter hibája is, aki biztos nyerőként közvetlen a cél előtt keresztbe szaladt a pályán Terakottával, ezért a zsűri a magyar lovas mögé helyezte. A 48 éves Haraszti ezzel élete eddigi legnagyobb sikerét érte el, és jelentősen javított pozícióján az öszszetettben. A francia fiú azonban egy újabb lehetőséget szalasztott el, hogy utolérje a vezető angol David Dansdont, aki alagi negyedik helyének köszönhetően továbbra is vezeti a világbajnoki pontversenyt.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
15 perce

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek terén

Spanyol labdarúgás
15 perce

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 perce

Edzője sem tudja, mikor térhet vissza Szita Zoltán

Kézilabda
1 órája

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Kínos, súlyos vereséggel mutatkozott be a Topolya új vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Megnevezték a Laureus-díj idei jelöltjeit, Alcaraz és Verstappen is nyerhet a férfiaknál

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik