Betonvédő a belga Beerschotban

Még nem volt tizenhét éves, amikor Disztl Milánnal az oldalán kisétált Ferihegyre, repülőgépre ült, s Belgiumba utazott, hogy próbára tegye magát. A Germinal Beerschot Antwerpen csapatánál fantáziát láttak benne, szerződtették, azóta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – egyedül éli mindennapjait, edzésre jár és mind stabilabb tagja a kezdőgárdának. A mostani szezonban pedig már-már meghatározó játékos klubjában. Hangsúlyozzuk: mindezt csak saját magának köszönheti. Magyarországon a vele egykorú futballistákat istápolni szükséges, fogni a kezét, ne tegyen olyat, ami nem helyes, s amennyiben mégis butaságot csinál, csak legyintünk: mit várunk, hisz' még gyerek. Ez a fiatal játékos azonban távol családjától is úgy viselkedik, mint a legprofibbak. Jegyezzük meg hát nevét, mert nem kell nagy mersz megjósolni: Bodor Boldizsár hamarosan a válogatottunk keretében is helyet kap.– Nem volt könnyű utolérni...
– Akkor ezúttal szerencséje volt, mert most is edzésről tartok edzésre. Ma délelőtt és délután is gyakorlunk.
– Hozzászokott már az ottani légkörhöz?
– Jelenleg a negyedik szezonomat töltöm a Germinalnál, úgyhogy mondhatom: igen. Eleinte azonban nem volt könnyű, gyakorlatilag egyedül voltam egy idegen nagyvárosban, távol a családtól és a barátoktól. De fokozatosan megismertem Antwerpent, a klubot, s jó néhány barátot is szereztem. Így már azért sokkal jobban érzem magam.
– Egy tizenhat éves labdarúgó hogyan szerződhet Belgiumba?
– Ezerkilencszázkilencvennyolcban a korosztályos válogatottal a hajdani Aranykalász-kupán vettem részt, s ott figyelt fel rám Balla György, aki ígéretet tett, megpróbál szerződéshez juttatni valamelyik belga élvonalbeli csapatnál. Aztán már azon kaptam magam, hogy Disztl Milánnal a felhők fölött Belgium felé tartunk. Előbb kéthetes edzőtáborozáson vettünk részt a Bruges-nél, ám mivel ott nem jártunk sikerrel, a GBA-nál próbálkoztunk. Szerencsére ott olyan jó benyomást keltettünk a vezetőkben, hogy megkötöttük a kontraktust.

Megfogadta apja tanácsát

– Nem volt önben félsz a kiutazás előtt? Hiszen annyiszor hallani a panasz hangját, hogy az ember már elhiszi, nem szabad a menedzserekben megbízni. S főleg, hogy ennyire fiatalon vágott neki az útnak...
– Egyáltalán nem tartottam semmitől. Az édesapám –aki ugyancsak futballozott –, azt mondta: amennyiben tényleg jó játékos akarok lenni, akkor külföldre kell szerződnöm. Mivel az elhatározásom komoly volt, éltem az adódó lehetőséggel.
– Meg tudták értetni magukat?
– Igen, ezzel nem volt gond: Disztl László, Milán apukája, futballozott Belgiumban, így aztán utazótársam megértette magát flamandul. Amúgy meg mindketten egész tűrhetően beszélünk angolul, és errefelé az elég. Az itteniek, amennyiben elvégzik tanulmányaikat, négy nyelven is beszélnek. Az országban rengeteg a külföldi, úton-útfélen színes bőrűekkel, arabokkal, afrikaiakkal találkozni, és ők többnyire az angolt használják.
– Ahogy elnéztem, klubjában is rengeteg a külföldi.
–A huszonnégy tagú keretünknek csupán felét alkotják belga játékosok. Játszik nálunk brazil, ghánai, jugoszláv, orosz, sőt, Sierra Leone-i futballista is. Emiatt aztán az edzőnk, Franky van der Elst a tréningeken angolul, flamandul és franciául is ismerteti a következő gyakorlatot. Ám ezen túl érdekesség az is, hogy rendkívül fiatal a csapatunk: mindössze nyolcan születtek ezerkilencszáznyolcvan előtt. Erre pedig az a magyarázat: a klub nem sokkal ideérkezésem előtt a Germinal Ekeren és a Beerschot fuzionálása nyomán azzal a céllal alakult, hogy tehetségeket karol föl.

Akinek Rio Ferdinand imponál

– Az ígéretes játékosok felneveléséhez elengedhetetlenek a kifogástalan körülmények...
– Mondhatom, azok tökéletesek: a klubnak két edzőközpontja van, amelyekhez egyenként hét-nyolc, normál méretű, füves pálya tartozik, szóval el lehet képzelni, milyen létesítményekben készülhetünk. Becslésem szerint jóval több mint száz fiatal játékost foglalkoztat az egyesület. Sokan például az Ajax Amsterdamtól kerülnek kölcsönbe hozzánk: a felnőttkeretben jelenleg is négy-öt, a holland gárdával szerződésben álló futballista szerepel. Az Ajax borzasztó sok fiatal futballistát foglalkoztat, és legalább hetven százalékuk versenyeztetését úgy oldja meg, hogy kölcsönadják őket, mostanság mind többször nekünk. Emiatt félig-meddig a Germinal Beerschot az Ajax fiókcsapatának tekinthető.
– Ez egyszersmind lehet előnyös és hátrányos önre nézve: egyrészt jobban szem előtt van, akár a hollandok figyelmét is fölkeltheti, másrészt viszont akármikor jöhet egy új csillag, aki – ne adj' isten – kiszoríthatja.
– Azzal egyet értek, hogy nagy lehetőség itt futballozni, ám amiatt egyáltalán nem tartok, hogy kiszorulok a kezdőből. Főként azért nem, mert mostanság élvezem a szakvezető bizalmát, úgy érzem, megy is a játék. És csak ez a fontos.
– Mely poszton számítanak önre?
– Négy, egy vonalban helyezkedő védő közül vagy a balbekk, vagy az eggyel beljebb lévő játékos posztján játszom. Az utóbbi pozícióban otthonosabban érzem magam, jobban tudom kamatoztatni a jó helyezkedési képességemet.
– Ezen kívül mit kell még tudni a játékáról?
– Szerintem elég gyors vagyok, s noha keményen, határozottan szerelek, kevés lapot kapok. A legutóbbi bajnokságban például összesen egyszer mutatta fel nekem a bíró a sárgát.
– Ebből számomra az következik: tiszta eszközökkel is képes ellátni feladatát.
– Köszönöm az elismerő szavakat, így legalább elmondhatom, hogy én is ekképp gondolom, és ráadásul nem kell magam agyondicsérni. Egyébiránt többször is mondták már, hogy valóban figyelemre méltó mindez egy védő esetében, főként mert azt tartják, a hátsó alakzat tagja szezononként tíz figyelmeztetésben is részesülhet, mivel legalább látszik, hogy játszik, s révén tekintélyt szerezhet magának.
–Példaképe van-e?
– Nincsen, bár a nyáron a Manchester Unitedhoz szerződött Rio Ferdinand játékát igencsak imponálónak tartom.

Ez szakma, nem szórakozás

– Ebben a sorozatban mindegyik főszereplőtől megkérdezzük, milyen tervei vannak, miként képzeli a jövőjét? Most önön a sor!
– Természetesen elsőre a válogatottság jutott eszembe. Ám amíg felhívom magamra Gellei Imre figyelmét, addig is van tennivalóm, bőven: a most zajló bajnokságban minél többször szeretnék pályára lépni, s örülnék, ha továbbra is jól szerepelne együttesünk. Reménykedem abban is, hogy képesek leszünk formánkat a szezon végéig megtartani, így aztán a középmezőnyben végzünk majd. Fejlődnöm kell, szinte mindenben, és akkor talán nemsokára már egy nevesebb alakulatnál foglalkoztatnak. Igaz, nehéz lenne elhagyni a várost, ahol voltaképpen felnőtté váltam, ám tartom magam anynyira profinak, hogy a váltás ne viseljen meg.
– Ha már a profizmust szóba hozta: mit gondol, mentalitásban különbözik ön a Magyarországon futballozó játékosoktól?
– Anélkül, hogy bárkit megbántanék, nehéz bármit is mondani. Egy azonban biztos: a Pécs együttesénél és a Germinalnál tapasztaltak között ég és föld a különbség. Egészen más intenzitással zajlanak a tréningek, senki nem lébecol, a legfiatalabbak is óriási alázattal viseltetnek a labdarúgással, mert mindannyian ebből a sportágból szeretnének megélni. S hogy ez az álmuk megvalósuljon, sok mindenről kénytelenek lemondani. Én a családomról és az otthonomról mondtam le, emiatt aztán nap mint nap úgy készülök, hogy pályafutásom bejeztével elmondhassam: az áldozatokat érdemes volt meghozni.