Visszatérhet Urbán Flórián

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.10.05. 21:33
Címkék
A bajnoki címvédő az előző kiírás második helyezettjének otthonába látogat. A találkozó előtt az az egyik legnagyobb talány, melyik formájukat mutatják majd a felek. Hiszen a házigazda egylet ebben a szezonban többször is bebizonyította, hogy képes lehengerlően futballozni (gondoljunk a Kispest, az AEL Limassol és a Kocaelispor elleni hazai föllépésre), de nemegyszer megmutatta másik arcát is (a Debrecennel az Üllői úton, a Kocaelisporral Izmitben, az AEL-lel pedig Limassolban játszva hozott frászt a gárda a drukkereire).
História

Az 1972 óta tartó párharc során három idegenbeli sikert könyvelhettek el a zalaiak. Az elsô ZTE-pont a harmadik összecsapáson született, az elsô kék-fehér gyôzelemre azonban 1983-ig kellett várni, igaz, ezt a mérkôzést az Üllôi úti pálya betiltása miatt Kecskeméten játszották.
História

Az 1972 óta tartó párharc során három idegenbeli sikert könyvelhettek el a zalaiak. Az elsô ZTE-pont a harmadik összecsapáson született, az elsô kék-fehér gyôzelemre azonban 1983-ig kellett várni, igaz, ezt a mérkôzést az Üllôi úti pálya betiltása miatt Kecskeméten játszották.
A zalaiak pedig a Puskás-stadionban a Manchesterrel vívott ütközet alkalmával jelezték: fölkészült társaság az övék, azóta viszont…
Az FTC szempontjából a kulcskérdés az lehet, milyen formában és mennyi időn át futballozik majd Szili Attila. Garami József szakmai igazgató csak a legutóbbi meccsen, Izmitben állította a kezdőcsapatba a középpályást, de az FTC szakvezetője most valószínűleg a találkozó elejétől fogva számít majd a játékosra.
"Azt hiszem, jól futballoztam, amikor lehetőséghez jutottam – mondta Szili Attila. – Igyekeztem csak a játékra koncentrálni, és nem azzal foglalkoztam, hogy a következő meccsen játszom-e vagy sem. Készültem, és bíztam benne, előbb-utóbb pályára léphetek. S amikor játszottam, próbáltam kihozni magamból a legtöbbet.”
A 24 éves futballista szerint az lehetett az oka, hogy a szezon elején kevés játéklehetőséget kapott, hogy a Fradi 3–4–3-as felállást alkalmaz, amelyben a három támadó egy vonalban helyezkedik, ő pedig akkor érzi jól magát a pályán, ha a klasszikus irányító poszton, a két ék mögött szervezhet.
Vendégoldalon a ferencvárosiakkal ellentétben rengeteg dolog aggasztja a Bozsik Péter, Simon Antal edzőpárost: a csapat, nyugodtan fogalmazhatunk így, mélyponton van, ráadásul sérülések is hátráltatják a szakvezetés munkáját. Ami viszont pozitívum: a csütörtöki pihenő után visszatérhet Urbán Flórián, viszont piros lapja miatt pihenőre kényszerül Szamosi Tamás. Nem lesz tehát könnyű dolga a ZTE futballistáinak, ám ha a legjobbak közé szeretnének kerülni, pontot vagy pontokat kellene szerezniük az Üllői úton is.

Rossz formában is nyerni szeretnének

Bognár Zsolt (FTC): – Jó passzban vagyunk, a Győr elleni győzelem meg a továbbjutás a kupában jó hatással van a csapatra. Győzelmet várok a ZTE ellen, annál is inkább, mert már régen nyertünk hazai pályán.

Bozsik Péter (ZTE): – A Ferencvárossal ellentétben mi rossz formában vagyunk, ám mivel szeretnénk felzárkózni, nincs más választásunk, mint pontot vagy pontokat szerezni az Üllői úton.

Fény és árnyék

Visszatérés. A korábbi ferencvárosi kedvenc, Vincze Ottó ellenfélként tér vissza az Üllői útra. A zöld-fehér szurkolók köreiben még mindig csak "zürichi hősként” nevezett középpályást várhatóan a fanatikus hazai szurkolók is szeretettel fogadják majd, hiszen néhány fordulóval ezelőtt testvérét, a Debrecenben futballozó Gábort is tapssal üdvözölték.

Eltiltások. A ferencvárosi vezetők nem értik, hogy noha a nemzetközi szabályok egyértelműen fogalmaznak a kiállított labdarúgók eltiltásáról, Kenesei Krisztián csupán felfüggesztett büntetést kapott. Bár Szieben László, a Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottságának elnöke elismerte, hogy hibás döntés született, Kenesei mégis pályára léphet az Üllői úton.
A legutóbbi öt FTC-ZTE mérkőzés eredménye:
2001–20022–0
2001–20020–1
2000–20013–2
1999–20001–1
1998–19994–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik