Nyugodtabbak lehetnek a lilák

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.10.25. 20:59
Címkék
Belelendült az Újpest. A lilák a kezdeti botladozás után sorozatban három mérkőzést nyertek, és a Megyeri úton újra (vagy még mindig&) a dobogóra kerülés a cél. Ehhez azonban arra is szükség lehet, hogy az őszi fordulókban hátralévő hat összecsapásból minél több pontot gyűjtsön össze Szabó András vezetőedző együttese.
Lengyel Ferenc (jobbra) szerint racionálisabb futballal még a felsôház is elérhetô
Lengyel Ferenc (jobbra) szerint racionálisabb futballal még a felsôház is elérhetô
Lengyel Ferenc (jobbra) szerint racionálisabb futballal még a felsôház is elérhetô
Lengyel Ferenc (jobbra) szerint racionálisabb futballal még a felsôház is elérhetô
Lengyel Ferenc (jobbra) szerint racionálisabb futballal még a felsôház is elérhetô
Lengyel Ferenc (jobbra) szerint racionálisabb futballal még a felsôház is elérhetô
"Az idény elején többször kikaptunk, ám a következő meccseken már nem vonulhatunk le vesztesen a pályáról –mondta a szakember.–A három hazai találkozót meg kell nyernünk, ráadásul idegenben is minimum három, de inkább hat pontot kell szereznünk. A célunk ugyanis egyértelmű: a vezetők és a szurkolók is azt várják, hogy a legjobb három csapat között legyünk az idény végén.”
Persze, a drukkerek óhaja jogosnak tetszett, hiszen az akkor még erős politikai, és kormányhátszéllel működő klub nem válogatott: válogatott futballistákat szerződtetett, és még a legnagyobb riválisok is elismerték, hogy Újpesten nagyon jó csapat állt össze.
"Szinte egy csapatra való új labdarúgó érkezett, ráadásul még a bajnoki rajt előtti héten is igazoltunk, így nem volt idő elég edzőmeccset játszani –emlékezett vissza az akkor még a szlovákiai Molnár László segítőjeként dolgozó Szabó András. –Annak ellenére, hogy néhány poszton vannak hiányosságaink, valóban jó a csapat, és most már kezd is összeállni.”
Hogy mikorra lesz tökéletes a gárda, azt Szabó András sem tudja, ám úgy véli, nagyon fontos lesz a téli alapozó időszak, amikor rengeteg felkészülési mérkőzésen léphetnek pályára.
"Olyanok vagyunk, mint a nemes bor: minél több meccsen érlelődik a jelenlegi csapat, annál jobb lesz. Vagyis, ha minden jól megy, tavasszal, amikor legalább tizenöt téli edzőmeccsen leszünk túl, már elég érettek leszünk… Azonban nincs időnk csak erre várni, addig is gyűjteni kell a pontokat.”
A kispad kényelmetlen ülôalkalmatosság – szól a futballszlogen, ezért Szabó András inkább állva nézi a lila-fehérek mérkôzéseit
A kispad kényelmetlen ülôalkalmatosság – szól a futballszlogen, ezért Szabó András inkább állva nézi a lila-fehérek mérkôzéseit
A kispad kényelmetlen ülôalkalmatosság – szól a futballszlogen, ezért Szabó András inkább állva nézi a lila-fehérek mérkôzéseit
Felvetjük, a hírek szerint még az sem biztos, hogy tavaszig együtt marad a gárda: a változó korok következményeként az is megtörténhet, hogy néhány értékes labdarúgótól megválnak Megyeren.
"A híreket mi is hallottuk, ám az öltözőben ezzel nem foglalkoztunk –állította a szakvezető. – Ennek egyszerű oka van: a vezetők bejöttek hozzánk, és elmondták, nincsenek anyagi problémáink, és a bajnokság végéig megvan a szükséges anyagi háttér. Ráadásul eddig is minden pénzünket időben megkaptunk.”
Ez biztató lehet a jövőre nézve, mint ahogyan az is, hogy két jó képességű kapussal dolgozhat Szabó András. Erre ősszel szüksége is van, hiszen az elvben első számúként számon tartott Vlaszák Gézát másodszor állították ki. Ilyenkor kerül a kezdőbe Posza Zsolt, akiben a szakvezető ugyanúgy megbízik, mint Vlaszákban. Posza egyébként korábban, amikor beállt, három találkozón keresztül maradt is a kapuban, ám mivel volt klubja, a Győr ellen hibázott (a hajrában egy kidobás után Igor Nicsenko elé dobta a labdát, s ebből aztán gólt is kapott), Molnár László ismét száműzte őt.
"Úgy érzem, azt az egy bakit leszámítva mindig bizonyítottam –mondta Posza Zsolt. –
A vezetôedzô rendkívül kíváncsi

Rósa Henrik (Újpest): – Szeretnénk visszavágni az elsô fordulóban elszenvedett vereségért. Egykori csapatomnak akkoriban is voltak gondjai, aztán mégis legyôzött bennünket. A helyzet most is hasonló, ám ezúttal csak mi nyerhetünk.

Tornyi Barnabás (Dunaferr): – Mindenkinél kíváncsibb vagyok arra, hogy vajon a csapatban benne maradt-e az MTK elleni mérkôzés. Nos, nagyon-nagyon remélem, hogy nem…
Gézával nem beszéltünk a jelenlegi szituációról, mert tudom, milyen rossz érzés, ha kiállítják az embert, így inkább nem hoztam fel a témát. Ebből viszont nincs problémánk, sportemberek vagyunk, mindenben segítjük egymást, viszont most nekem van lehetőségem a bizonyításra.”
Fordított felállásban, az őszi idény nyitó fordulójában sokak meglepetésére biztos dunaújvárosi győzelmet hozott a mérkőzés. A Dunaferr akkori sikere azért volt elsősorban meglepő, mert az újpestieket a közvélemény az átigazolási piac mozgása alapján a bajnoki cím egyik fő esélyesének tartotta, míg Tornyi Barnabás együttese – amelyből kulcsemberek távoztak a nyáron – nem remekelt a felkészülési találkozókon. Az újvárosiak azonban nem törődtek az előzetes esélylatolgatásokkal, a rajton egészen kiváló futballal rukkoltak elő és szerezték meg a három pontot.
Csapatmunka. Egyre jobb formába lendül az Újpest, ez nem lehet vitás. A fôvárosiak sorozatban három bajnoki találkozót nyertek, a legutóbbit, a Sopron ellenit ráadásul úgy, hogy több mint egy félidôn át emberhátrányban futballoztak. A Matáv ellen a lila-fehér gárda játékosai megmutatták, miként kell egy emberként küzdeni a gyôzelemért, és elmondható, hogy az akkori hozzáállásukkal még elôrébb léphetnek a táblázaton.

Pénzhiány. Nagy bajban van a Dunaferr, ez nem vitás. Immár nyílt titok, hogy Újvárosban pénzhiány van, s a játékosoknak tartozik a vezetés, két légiós, a brazil Alex, valamint Jovan Drobnjak például a csütörtöki edzésre át sem öltözött. És nem elég, hogy ilyen nagy a baj, Tornyi Barnabás hat sérült futballistájára sem számíthat, pedig közülük jó néhányan a kezdô csapatban szerepelhetnének.
Akkor még minden szépnek tűnt Dunaújvárosban, azonban a folytatásban a piros-fehérek nem tudták megismételni azt a teljesítményt, amely az Újpest ellen jobb eredményre vezetett. A várakozás alatti szereplés azt eredményezte, hogy a bajnokság első köre után a Dunaferr csak a nyolcadik helyen áll, hat pont hátránnyal a Siófok mögött, amely a hatodik, vagyis a felsőházi részvételt jelentő pozíciót birtokolja. Ennél is nagyobb gond azonban, hogy a klub anyagi helyzete messze nem ideális, több labdarúgó is feljelentette a kenyéradóját.
Nem kell éleslátónak lenni, hogy megállapítsuk, ilyen helyzetben nem könnyű a mérkőzésekre készülni, mint ahogyan az is megkockáztatható, hogy története egyik legkritikusabb időszakát éli a Dunaferr. A futballisták általában alig várják, hogy jöjjenek a hétvégi meccsek, azonban nem biztos, hogy a jelenlegi helyzetben a dunaújvárosi játékosok is hasonlóan vélekednek…
"Én személy szerint már az MTK Hungária elleni meccs lefújása után azonnal azt mondtam, hogy minél előbb jöjjön az Újpest elleni összecsapás – mondta Lengyel Ferenc, az újvárosiak csapatkapitánya. – Akkor nem voltunk partnerei a listavezetőnek, a hazaiak minden tekintetben messze fölénk nőttek, mégis úgy vélem, nem szabad csak abból az egy kilencven percből kiindulni. A lila-fehérektől nem tarthatunk csak azért, mert a fővárosiak az utóbbi időben sorra nyerik a mérkőzéseket. Nekünk is voltak már jó pillanataink ebben a bajnokságban, azokból kell erőt merítenünk. Csütörtök este az egész csapat együtt vacsorázott, sikerült sok mindent tisztáznunk, ráadásul ezúttal attól sem kell tartanunk, hogy a győzelmi kényszer rajtunk lenne.”
Lengyel Ferenc már futballozott olyan együttesben, amely a bajnoki címért küzdött, játszott olyan gárdában, amely a középmezőnyhöz tartozott, de tagja volt olyan alakulatnak is, ahol a kiesés elkerülése volt a cél. A kérdés: vajon 11 forduló elteltével mire hivatott a jelenlegi Dunaferr?
"Az erőviszonyok kialakultak, hiszen megvannak azok a csapatok, amelyek a bajnoki címért, a felsőházba kerülésért, avagy éppen a kiesés elkerüléséért küzdenek. A helyzetünk volt már sokkal jobb is, de amennyiben sikerül átállnunk egy racionálisabb futballra, akkor a középmezőnyből az első hat közé kerülhetünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik