Aki Rivaldo szép góljait csodálja

A sportág tehetségeinek ügyét felkaroló e.on jóvoltából fiatal labdarúgókat faggatunk terveikről, múltról és jövőről.

"Régen láttam Magyarországon játékost, aki tizenhét éves korában úgy bánik a labdával, mint ő. Remekül cselez, technikailag jóval megelőzi kortársait. És lelkesedésemet nem csak az támasztja alá, hogy immár a felnőttekkel készülhet. Külföldi klubok érdeklődnek iránta, most éppen a Luzern vezetőinek figyelmét keltette fel egy tornán. Ám nem szeretnénk elhamarkodottan dönteni a sorsáról, mert nagy jövő állhat előtte” – e hízelgő jellemzéssel mutatta be Emir al-Hamawandi, a Vasas menedzser-igazgatója az angyalföldi gárda ifjú játékosát, Pál Andrást, aki már háromszor lépett pályára a nagy múltú együttes felnőttgárdájában. Aranyos Imre pedig azt mondta róla: "Két és fél hónapja készül velünk. Az első pillanattól kezdve látszott rajta: igazán tehetséges, ráadásul e rövid idő alatt is rengeteget tanult.”
A Vasas csiszolatlan gyémántra bukkant? Majd idővel elválik, az azonban biztos: a piros-kék klubnál nagy becsben tartják Pált. Amikor Szapor Gábor edzőnél tudakoltam, mikor keríthetnénk alkalmat a beszélgetésre, a tréner Hamawandihoz irányított, mondván, majd ő eldönti, szó lehet-e egyáltalán az interjúról. Szó lehetett, úgyhogy elmentem megnézni a Vasas edzésén, mire is képes a felnőttek között. Szerencsétlenségére (meg az enyémre) néhány perc játék után meghúzódott. Így viszont volt időnk beszélgetni…
– Mi volt a gond?
– Talán nem melegítettem be megfelelően – mondta Pál András, miközben az orvosi szobától bicegett az öltöző felé.
– Mennyi időt kell kihagynia?
– Azt mondták: egy hetet, tíz napot.
– Sok a sérült a csapatban, ezért Hamawandi menedzser szerint az is elképzelhető lett volna: a hét végén kezdőként lép pályára a felnőtteknél.
– Erről nem tudok, és most már fölösleges is foglalkozni vele. Ha tudnám, hogy kezdő lehettem volna, még inkább dühítene a dolog.
– Beszéljünk kellemesebb témáról! Mondjuk arról, hogyan került a felnőttkeretbe?
– Az elmúlt idényben az ifi B-vel gyakoroltam. Akkor nem is reméltem, hogy ilyen hamar a legjobbak közé kerülök. Aztán a nyáron sokan elhagyták a klubot, a vezetők pedig úgy gondolták, a távozók pótlását fiatalabbakkal oldják meg. Iványi Károly ügyvezető igazgató és Antal Péter technikai vezető egyaránt szólt a nyáron, készüljek, mert nagy feladatok várnak rám. A felkészülést Csábi József irányításával, a felnőttekkel csináltam végig, aztán itt ragadtam.
– Nincsenek ilyenkor – mondjuk úgy – furcsa érzések az emberben? Hiszen a klub nehéz helyzete miatt nyílt meg ön előtt az első csapat öltözőjének ajtaja.
– Nekem az a fontos, hogy most itt játszhatok, nem foglalkozom semmi mással. A Vasas, legyen akármilyen helyzetben is, a nagy múltú Vasas marad. Megtiszteltetésnek veszem, hogy magamra ölthetem a mezét.
– A korkülönbség miatt nem volt gond a beilleszkedéssel?
– Elég hamar elfogadtak, ami részben azzal magyarázható, hogy rajtam kívül akadnak még szép számmal utánpótláskorú futballisták a csapatban. Hogy mást ne mondjak, nem is én vagyok a legfiatalabb: Serczel Roland ezerkilencszáznyolcvanöt novemberében született.
– Egy ilyen fiatal brigáddal nehéz lesz a vezetőség célját, a feljutást teljesíteni.
– Mégis biztos vagyok benne: sikerül majd. Mondom ezt annak ellenére is, hogy még mindig csak a tizedik helyen állunk. De az utóbbi három találkozónkon már jól játszottunk, igaz, elrontottuk a helyzeteinket. Ha kijavítjuk a hibákat, az első két hely valamelyikére odaérhetünk.
– Hogy a jelennél maradjunk: hogyan egyezteti össze egy magyar tinédzser játékos a tanulást és a sportot? A külföldön futballozó fiataloknak megadatik, hogy bentlakásos kollégiumban fejlesszék képességeiket. Mivel itthon egy-két kivételtől eltekintve erre nincs mód, nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt.
– Ez így van. Ezért az idei tanévtől magántanuló leszek a Szabó Ervin Gimnáziumban. Leszek, mert a napokban íratkozom be. Félévente kell majd vizsgát tennem, és akkor megyek órára, amikor tudok. Mivel tavaly még szakközépiskolában tanultam, sokkal nehezebb volt a helyzetem: ott nem nézték el a hiányzásokat. Emiatt egy évet halasztanom kellett, úgyhogy ismét tizedik osztályos vagyok.
– Gondolom, nem sok ideje marad a szórakozásra, kikapcsolódásra.
– Az évek alatt tudomásul vettem: reggel iskola, délután edzés. Tizenhét éves vagyok, tíz éve futballozom, ennyi idő alatt hozzászoktam, hogy bizonyos dolgokról le kell mondanom. Bár nincs miért panaszkodnom, hiszen eljárok moziba, ide-oda. Néha azért megfordul az ember fejében, hogy a rengeteg edzés helyett biztosan lehetne találni más elfoglaltságot is, de ilyenkor inkább a jövőre gondolok…
– Esetleg egy külföldi szerződésre?
– Ó, messze van az még. Egyébként is, előbb a Vasasnál kell rendezni a dolgaimat. Az a lényeg, hogy minél többet lépjek pályára a nagycsapatban, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.
– De mégis: hogyan tovább? Vagy inkább azt kérdezem: merre tovább?
– Az mindegy, csak valamelyik erős bajnokságban szereplő klub szerződtessen.
– Konkrétabban: kedvenc külföldi csapata csak van?!
– Természetesen! Szerintem minden korombeli labdarúgó arra készül, hogy egyszer a kedvenc nyugat-európai klubjában futballozik majd, így vagyok ezzel én is. Arról azonban nem szívesen beszélek, miről szoktam ábrándozni, mert hogyan venné ki magát, ha azt mondom: én majd a Barcelonában akarnék játszani. Hiszen mekkora erre az esélyem? Meg mennyi mindent kell még megélnem ehhez? Szóval maradjunk annyiban: voltaképpen mindegy, merre indulok el az úton, a lényeg, hogy elinduljak.
– Könnyű szívvel menne, egyáltalán a szülei útnak eresztenék?
– A szüleim elváltak, az édesanyámmal, a nagymamámmal és az öcsémmel élek. Ha tényleg eljutok odáig, hogy külföldre mehetek, anyu biztosan elengedne, sőt, örömmel töltené el. Mert annak én is örülnék.
– Mi a véleménye arról, milyenek az esélyei egy ilyen szerződésre?
– Ezt nem tudhatom, az azonban biztos, hogy esély van. A klubom is próbálkozik, hátha el tud adni, és én is igyekszem mindent megtenni, mert tudom, a külföldi tornákon például mindig ott vannak a játékosmegfigyelők. E lehetőségeket kell kihasználnom. Állítólag jelenleg is érdeklődnek irántam Németországból meg Svájcból is.
– Amennyiben olyan ördöngösen cselez, ahogy mondják, akkor hamarosan eljöhet az indulás ideje…
– Hát, reménykedem benne.
– Hol tanult meg trükközni?
– Az egész úgy kezdődött, hogy az általános iskola első osztályában sokat fociztunk, és az ottani bajnokságot jöttek megnézni játékosmegfigyelők. Az Újpest hívott, és mivel szerettem játszani, lementem edzésre. Ott négy évet húztam le, majd a Tungsram-pályán lévő Multi Rocco utánpótlással foglalkozó csapatához kerültem, Molnár Feri bácsinál tréningeztem. Vele a mai napig nagyon jó a viszonyom, neki rengeteget köszönhetek. Sajnáltam, hogy már nem nála focizom.
– Mi volt ennek az oka?
– Nem bántásként mondom, de úgy voltam vele, hogy máshol, ahol nívósabb munka zajlik, jobban fejlődhetek. Mindkét fél belátta: eljött az elválás ideje. Bár az is igaz, csak a klubtól köszöntem el, mert mint mondom, Molnár Feri bácsival most is jó a kapcsolatom.
– Miként a labdával. Egyébként a pálya mely részén cselezget?
– Támadót játszom, a Vasasban jobb oldalról kell a kapu elé érkeznem. Mivel Rivaldo a kedvenc játékosom, ez a poszt kedvemrevaló, mert ő is hasonlóképpen helyezkedett annak idején a Barcelonában, jóllehet, ő a bal oldalról ért a csatár mellé.
– Meg kell hagyni, nem rossz az ízlése…
– Rivaldo fantasztikus futballista, minden apró megmozdulása élményszámba megy. És milyen gólokat lő! Csodálatosakat! Elég, ha csak azt említem: kétezer-egy tavaszán, a spanyol bajnokság utolsó fordulójában a Valencia ellen a lefújás előtt egy perccel a tizenhatosról ollózta a kapuba a labdát…
– Nem mellékesen, azon a meccsen az volt a harmadik gólja.
– Igen, és azt is hozzátehetjük, hogy azzal a góllal jutott a Barcelona a Bajnokok Ligája-indulást érő pozícióba, meg hogy kettő–kettes állásnál merte vállalni azt a mozdulatot.
– Pál Andrásnak is jó a lövőtechnikája?
– A koromhoz képest szerintem nincs miért panaszkodnom, de ezt ne úgy értse, hogy elégedett vagyok. Rengeteget kell még e téren is fejlődnöm. Ám a velem egyidősek között általában én végeztem el a szabadrúgásokat. Persze a felnőttek között ez nem az én feladatom. Még nem…