Ezúttal csak a presztízs a tét

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.11.01. 20:34
Címkék
A Gyilkostó-kupán és az OB I-ben a fehérváriak, a Kontinentális Kupában pedig a dunaújvárosiak nyerték a két honi szupercsapat rangadóját, szombaton este pedig  az Interliga keretében  negyedszer is öszszecsap az Dunaferr SE és az Alba Volán-FeVita. Az öt ország élcsapatait tömörítő sorozatban eddig az Acélbikák szerepeltek jobban, Dusan Kapusta együttese az első helyen állva fogadja a közvetlenül utána következő albásokat. A találkozó tétje tehát, hogy a dunaújvárosiak megerősítik-e pozíciójukat, vagy helyet cserél a két klub a tabellán, netán a nevető harmadik, az Olimpija Ljubljana ugrik az élre.
A hazaiak nagyon készülnek, hiszen a bajnoki rangadón a rivális székesfehérváriak Dunaújvárosban tudtak nyerni. Dusan Kapusta csapata ugyan a Kontinentális Kupában, Lengyelországban elégtételt vett, ám bizonyára saját közönsége előtt is szeretné legyőzni ellenfelét. A csapatkapitány Szélig Viktor szerint apróságok döntenek most is: "Remélem, sokan kijönnek a találkozóra, mely látszólag tét nélküli, ám ez mindkét csapat számára prezstízsmérkőzés lesz. Ezúttal az a csapat hagyja majd el győztesen a jeget, amelyik fegyelmezettebb és kevesebbet hibázik. Persze szerencsére is szükség lesz, de ha legalább egy sorunknak megint kijön a lépés, akkor nyerhetünk végre hazai pályán is.”
Rangos nemzetközi torna

SZÉKESFEHÉRVÁR. A hét végén nemzetközi utánpótlástornát rendeznek Székesfehérvárott. Az eseményen a Kercsó Árpád irányította Budapest Stars, a Dunaújváros és az Alba Volán mellett az orosz Krilja Szovjetov, a szlovákiai Nyitra és a horvát KHL Mladost csapata szerepel.
Rangos nemzetközi torna

SZÉKESFEHÉRVÁR. A hét végén nemzetközi utánpótlástornát rendeznek Székesfehérvárott. Az eseményen a Kercsó Árpád irányította Budapest Stars, a Dunaújváros és az Alba Volán mellett az orosz Krilja Szovjetov, a szlovákiai Nyitra és a horvát KHL Mladost csapata szerepel.
A Dunaferr gárdája pénteken délelőtt edzett, délután pihenőt kapott. Szombaton délelőtt azonban ismét gyakorlást tart a dunaújvárosiak szlovák szakembere, este pedig következhet a derbi. Sándor Szilárd és Lencsés Tamás hosszú sérülés után már társaival készül, de játékukra még nem számíthat a szakvezető. A fehérváriaknál viszont pályára lép a szurkolók egyik kedvence, Ocskay Gábor is, akinél jelenleg az a legfontosabb kérdés, hogy teljesen felépült-e sérüléséből.
"Magam is meglepődtem, hogy a hosszú kihagyás után egészen jól ment a játék, de tény, kell még egy kis idő, hogy százszázalékos állapotba kerüljek – válaszolta a válogatott csatár. – A Dunaferr ellen nem mindig úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt terveztük. Legutóbbi nyolc–négyre kikaptunk, de a mostani idényben kétszer is nyertünk, tehát jelenleg az egymás elleni mérlegünk kettő– egy a javunkra. Természetesen a célunk az, hogy a legutóbbi vereségért visszavágjunk. Az Interligában eddig egy mérkőzést veszítettünk, remélem, ez így marad szombaton is a Dunaferr elleni összecsapás után. Szerintem nagyon sok múlik majd azon, hogy kapusunk, Budai Krisztián miként véd, s hogy mi csatárok milyen százalékkal értékesítjük a ziccereket.”
A játékos utóbbi megjegyzésével Jan Jasko, az Alba mestere is egyetértett:
"Minden mérkőzés más és más. Legutóbb beleszaladtunk egy vereségbe, remélem, ez most nem ismétlődik meg. Döntő lesz ezúttal is, hogy a kapusok hogyan teljesítenek és miként sikerül az emberelőnyöket kihasználni. Az biztos, hogy – mint mindig – ezúttal is rendkívül kiélezett mérkőzésre számíthatunk, és döntő lesz, hogy a ziccereket hogyan értékesítjük majd. Minden találkozón úgy lépünk jégre, hogy győzni akarunk, s ez lesz a célunk szombaton Dunaújvárosban is.”
A minden bizonnyal nagy érdeklődéssel kísért mérkőzés 18 órakor kezdődik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik