Pislákoló lámpással a világban

Ezúttal tehát nem egyetlen tehetséges labdarúgóval beszélgetünk, hanem beszámolunk a viadalról.
Mégpedig egy németországi futballtornáról, amelynek hangulatához az is hozzátartozott – és ezt így is tessék elképzelni –, amint Rudi ordította a bírónak: "Bist du blind, soll ich dir einen reinhauen!”, azaz tömören megfogalmazva a német szöveg publikusabb tartalmát: vak vagy!… Rudi tette ezt olyan hangnemben, hogy aki nem ért németül, még az is sejtette, mit szeretne Rudi a bíróval művelni. Egyébként Rudit csak felesége szólította Rudinak, hétköznap valószínűleg Herr Rudolfként nevezik beosztottjai, mert az első pillantásra is látszik, hogy foglalkozására nézve bankigazgató vagy valami ilyesmi. Most viszont nyoma sincs Herr Rudi kimértségének. Olyannyira nincs, hogy a korláton áthajolva fröcsögve szidalmaz, feje pirosabbnak tűnt a rajta lévő Kaiserslautern-meznél, s félő volt, hogy hamarost agyvérzést kap, vagy ami még rosszabb, a pályára szalad és leüti a játékvezetőt. Amúgy a lelátó többsége hasonlóképp viselkedett, nagypapák sípoltak és fütyültek, nagymamák sikongattak, apukák az ellentábornak mutogattak vagy zászlót lengettek.

Varázslatosan szép pályák

Jobb esetben...
Mármost, ha ez megvan, akkor az összképet tessék egy gimnázium tornatermébe helyezni, ami éppen úgy fest, ahogy az elvárható egy németországi gimnáziumi tornateremtől. Hatalmas, tiszta és világos, öltözőből van vagy tíz, a hangszóró még véletlenül sem recseg, viszont dobhártyaszaggató decibelnél is kristálytisztán szól. E sportterem kis lelátóján ugráltak a vérben forgó szemű drukkerek, mert odalent a pályán gyermekemberek futballoztak.
A Bayern München, a Borussia Dortmund és a Bayer 04 Leverkusen ígéretei között pedig ott voltak a Zalaegerszeg futballistapalántái is: az
E-ON támogatásával immár nyolcadik alkalommal rendezett gilchingi nemzetközi junior teremtornára a zalai srácokat szintén e szponzor vitte megméretni.
Az izgalmak elébe menve, már most elárulható, hogy a magyar gárda hátulról másodikként végzett. A csapat védelmében azonban azt is illik megjegyezni, hogy a fiúk először játszottak külföldön; hogy mind a helyszín, mind a hangulat idegen volt számukra; és hogy amúgy sem a helyezésben rejlett a víkend lényege – noha a minicsapat szakvezetését szemmel láthatóan megviselte a gyengébb szereplés –, sokkal inkább abban, amit Major Gábor edző útban hazafelé mondott: "…tanulmányútként kell tekinteni erre a hétvégére.”
Való igaz, a péntek reggeltől hétfő reggelig tartó túra elsődlegesen arra volt jó, hogy az E-ON munkatársaként jelen lévő főszervező (Agócs Ágnes), az utánpótlásban ténykedő zalaegerszegi szakemberek (Bócz Lajos, Farkas Ferenc, Kis Norbert, Major Gábor), a szülők és a gyerekek (Bozsik Gergely, Domján Marcell, Kónya Milán, Kránitcz Roland, Nagy Ádám, Orbán Szilárd, Salamon László, Szabó Bence, Szabó Benjamin, Szládovics Tamás, Tamándl Bence) lássák, mit, hogyan kellene felénk is csinálni.
Hát látták!
Péntek este a csaknem tízórányi buszozás jutalmaként előbb a nagyobbik (Bayern), majd a kisebbik (1860) müncheni gárda edzőpályáját néztük meg. Amíg a szem ellátott, füves és műfüves pálya sorakozott, mindegyik megvilágítva. És mert szakadt az eső, hát a pályaszemle után irány a Bayern Shop! Odabent pulttól pultig ráncigálták egymást a gyerekek, s csak azt lehetett hallani, hogy "…de jó, ezt nézd, és az milyen klassz”!

Reményt keltő Bozsik-gól

Miután mindenki eleget álmélkodhatott így a Bayern-címeres pelenkák és tollak között, ki-ki vásárolt magának labdát, sálat, indultunk, mert másnap délelőtt tízkor a Kaiserslautern ellenében kezdődött az első találkozó. A München szomszédságában lévő Gilchingbe utazva ismét buszra kellett szállni, ami sokakkal együtt a harcedzett kísérőket is szorongással töltötte el: a kicsik ugyanis megállás nélkül a ZTE-indulót énekelték a Zalaegerszeg–München távon, meg egy olyan nótát, ami más-más alanynyal száz meg száz kilométeren keresztül harsogott, s ami azóta is a fejemben visszhangzik, úgyhogy a remélt megkönnyebbülés miatt ide kell írnom: "Ilyen sofőr kell nekünk, ilyen sofőr pompás, kinek a feje éjjel-nappal világító lámpás, lámpás, lámpás, csak a lába csámpás!”
Szombat reggel már korántsem volt ennyire fölszabadult a hangulat, igaz, leginkább a szülők feszültek, a csipetcsapat ellenben profihoz illő optimizmusról tett bizonyságot egy "Megütjük őket!” mondattal, aztán a srácok már fönt is voltak a pályán, az izgulós családtagok meg a lelátón.
Utóbbiak szerencsétlenségükre pedig éppen abba a "szektorba” kerültek, ahol Herr Rudi volt a főszurkoló, s tőle aztán abban az idegállapotában még a tettlegesség is kitellett. Főleg mert – a szakmai elemzők szavaival élve – a kezdeti tapogatódzó játék után kisvártatva büntetőrúgáshoz készülődhetett Bozsik Gergely. Ô a neves futballcsalád legfiatalabb képviselője, és az utódokhoz illően magabiztosan lőtte a labdát a hálóba. Rudi egy "scheisse-t”(lefordítva: a francba!) mormol maga elé, a magyar zászlót lengető különítmény meg torkaszakadtából éljenzett. Sajnos, a folytatásban az történt, ami a magyar felnőtt csapatokkal szokott nemzetközi megméretésen, azaz, az első megingás elég volt az ellenfél egyenlítéséhez – akkor újfent Herr Rudi őrjöngött a boldogságtól –, aztán a következő támadás után már a Basler-utódok szereztek előnyt. A vége 2–1 maradt, ami legalábbis ok lehetett a derűlátásra. Ennek dacára a szombaton esedékes további négy meccsen már nem volt képes gólt lőni a ZTE: az Augsburggal szembeni 0–1-et követően még reményteljesnek tűnt a hangulat, és a helyi klub tízéveseivel szembeni 0–2-re végződő zakó is elfogadhatónak tetszett, ha nem jött volna rögvest a Bayern elleni 0–4. Ez már a szülőknek is sok(k) volt, akik egytől-egyig kiöntötték lelküket, amikor a vereségek miértjéről kértem ki a véleményüket: egyikük szerint a magyar ember mentalitásával van baj, a másik apuka a rúgófalat hiányolta, a harmadik kicsinek tartotta az edzésnek helyet adó tornatermet, már ide-oda kap-kodtam a fejem, amint azt hallom, hogy kevés a meccs, kevés az edzés, kevés a pénz.
"De holnap azért nyerünk!” – mondták aztán.
Ha az utolsó föllépésén is, de azt az egy győzelmet valóban begyűjtötte az Egerszeg (4–0), ami azt jelentette: a tizenhatos tornán a tizenötödikként végzett a ZTE.
A viadalt nagy fölénnyel a Le-verkusen nyerte – bár a jelentős futballesemények kiélezett fináléjához hasonlóan itt is csak egy gól esett a döntőben –, és a gyógyszergyári patronált adta a torna legjobbját, bizonyos Görkan Törét, akinek nevét csupán azért jegyzem meg, mert érdemes megjegyezni, akkora tehetség.
Egyébiránt ezt Rudi is elismerte.
Nem, nem a bankigazgató Lautern-szurkoló. Hanem Rudi Völler, a világbajnok labdarúgó, a jelenlegi német szövetségi-kapitány, aki volt oly kedves, hogy eljött Gilchingbe átadni a kupákat, csinálni néhány fényképet a gyerekekkel, s szólni reményeiről, miszerint az itt pályára lépők közül sokakat szeretne viszontlátni a nyolc vagy a tizenkét év múlva esedékes vb-n. Időközben a szülők a DJ Ötzi nevű lemezlovas "If you be my girl” című átdolgozásának hatására karneváli hangulatot teremtettek a lelátón. Végéhez közelített az esemény, már csak néhány interjú volt hátra, és Major Gábor a német riporternek nyilatkozott, amit tanulságképpen érdemes e helyütt idézni:

A hitetlenkedő riporter

– Hány edző dolgozik a csapattal? – szólt a kérdés.
– Egyedül vagyok a fiúk mellett.
– Edzőként. Segítője, pályaedzője csak van?
– Nincs.
A riporter értetlenkedve néz, majd megkérdi:
– A csapattal hány efféle tornán vesznek részt évente?
– Magyarországon nem szoktunk ilyen tornákon részt venni.
– Bizonyára nem értett meg: húsz, harminc efféle tornán elindulnak, nemde?
– Mi most játszottunk ilyen bajnokságban először...
De remélhetőleg nem utoljára – tehetnénk hozzá. Habár ilyen hangulatos, színvonalas tornára momentán mifelénk nincs kilátás. Mindenesetre az E-ON közreműködése nyomán Zalaegerszegen erre mind nagyobb az esély. Elindulunk hát haza – a magyar (futball)valóságba.
Hosszú út áll(t) előttünk...