LÉGIÓSSORS - nem küldik el a csatárt

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.12.17. 21:30
Címkék
A június 13. óta Argentínában tartózkodó Waltner Róbert az erős havazás miatt az előzetes tervekkel ellentétben nem kedd délután, hanem csupán kedd este, lapzártánkat követően érkezett meg a Ferihegyi repülőtérre. A Boca Juniors csatára nem sokáig marad itthon, hiszen a legnépszerűbb argentin klub január 4-ére visszavárja az egykori zalaegerszegi támadót.Noha a százkettedik argentin bajnokság két hete befejeződött, az ezüstérmes arany-kékeknél nem pihennek a vezetők.
Egyrészt mindenáron meg akarják győzni a klub történetének legsikeresebb edzőjét, Carlos Bianchit, hogy egy év után térjen vissza, másrészt a Boca mindenható elnöke, Mauricio Macrí bejelentette, csökkenteni kívánja a játékoslétszámot."A harminchat fős keret túl népes, a tervem az, hogy a kétezer-hármas szezonban már csak huszonöt-huszonnyolc futballistánk lesz”– mondta az elnök, akinek e nyilatkozata után az argentin sajtóban megjelentek olyan cikkek, miszerint Waltner Róberttől hamarosan megválik a Boca.Erről azonban, legalábbis egyelőre, nincs szó. Waltner argentínai menedzsere, Alejandro Domínguez, aki folyamatos kapcsolatban van a Boca vezetőivel, semmit sem tud az esetleges szerződésbontásáról, ráadásul a Boca külön edzésprogrammal küldte haza a 25 esztendős csatárt."Waltner Róbert január negyedikéig marad itthon, de e két hétben is folyamatosan tréningezik majd. A bokasérüléséből lábadozó csatárnak a Bocánál egy különleges, a rehabilitációját segítő edzéstervet állítottak össze. A Boca Juniornál tehát a jelek szerint számítanak Waltnerre, hiszen egyébként aligha figyelnének arra, hogy a támadó teljesen meggyógyuljon a műtétje után”–mondta lapunknak Waltner magyarországi menedzsere, Paál Attila.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik