Henryék ünnepelnek az élen

Már az első percekben kiütközött, hogy – talán a sérült karmester, Patrick Vieira hiánya folytán – az "ágyúsok” játéka nem valami összeszedett. Ez később sem változott sokat, helyzetek viszont így is akadtak. A kezdőbe az utolsó pillanatban (Ray Parlour helyére) bekerült Giovanni van Bronckhorst centikkel bombázott mellé, s Sylvain Wiltord is gyakran veszélyeztette a kapu mögött ülő szurkolók testi épségét. Nem is beszélve Mark Schwarzerről, a Boro kapusáról, aki egy ízben olyan rosszul jött ki, hogy tálcán kínálta a lehetőséget a londoni támadóknak – gól mégsem született. Egészen a félidő legvégéig, amikor is Van Bronckhorst szabadrúgását Sol Campbell előre vetődve a háló jobb oldalába fejelte.
E fordulatnak köszönhetően a vendégek a második 45 percben már képesek voltak a támadójátékra hajazó mozzanatokkal előrukkolni. Eladdig ugyanis Németh Szilárd és Alen Boksic meglepően vérszegény produkciója nem adott okot David Seamannek az aggodalomra. Az attak azonban csak rövid ideig tartott, mert a 73. percben Luke Wilkshire-t kiállította a bíró, s a hazai együttes tüstént nekilátott az egykapuzásnak. A fent már említett ausztrál hálóőr egy ideig állta a rohamokat, sorra pattantak ki róla a lövések és fejesek, de a hajrában Robert Pires hajszálpontosan helyezett lövésével szemben tehetetlen volt.
Gianfranco Zola lett az áldozata a Chelsea MU elleni, hétközi Ligakupa-kudarcának, Claudio Ranieri ugyanis három hónapja először kihagyta őt a csapatból, a mostanában mellőzött Eidur Gudjohnsent állítva a helyére. A izlandi csatár Jimmy Floyd Hasselbainkkal alkotott duója pontosan úgy működött, mint egykor: ők ketten hozták össze a fővárosiak vezető gólját. A Villa egyébként remekül futballozott az első játékrészben, Olof Mellberg kapufája nem az egyetlen hatalmas helyzet volt Carlo Cudicini kapuja előtt. A birminghamiek kimaradt lehetőségeikért Gudjohnsentől kapták az első büntetést, a másodikat meg Frank Lampardtól. Kapusuk, Peter Enckelman úgy "nézte be” a középpályás ívelését, hogy maga az efféle bakik terén szaktekintélynek számító Seaman sem csinálhatta volna szebben… (Mentségére szóljon, hogy a keresztbe mozgó Gudjohnsen alaposan megzavarta.)
Ha azt nézzük, hogy a Newcastle megszakítás nélkül hatszor nyert odahaza, míg a Fulham öt nyeretlenül megvívott idegenbeli meccsel a háta mögött készült a St. James Park-béli összecsapásra, cseppet sem meglepő, hogy 2–0-s eredmény született. Alan Shearer és Craig Bellamy kezdettől fogva roppantul érezte egymást, mégsem a két ék valamelyike, hanem Nolberto Solano juttatta előnyhöz a "szarkákat”. A perui focista Edwin van der Sar rövidre sikeredett felszabadítása után emelt a kapuba, már a nyolcadik percben. Később a csíkos mezesek még azt sem szenvedték meg, hogy Shearer tőle szokatlan módon kihagyott (fölé lőtt!) egy tizenegyest, mivel Bellamy még idejében biztossá tette a sikert. E diadallal a szezont bukdácsolva kezdő Newcastle immár a negyedik helyen áll, még ha egyelőre ideiglenesen is. A Fulhamből piros lapot kapott Pierre Wome, így a statisztikák szerint legsportszerűtlenebb Premierhsip-alakulat ebbéli mutatói tovább romlottak. A vezetőedzőt, Jean Tiganát persze feltehetően ennél is jobban aggasztja, hogy sérülésektől tizedelt legénysége vészesen közelít a kiesőzónához.
Hasonló gondok gyötrik a leedsieket is, akik immár hat találkozó óta nem tudnak otthon nyerni – de ezúttal legalább ki sem kaptak, nem úgy, mint a megelőző öt hazai meccsen. Kicsi híja volt, hogy a Southampton ellen meg nem szakadt a nyeretlenségi sorozat is, mert egy nem túl eseménydús első félidőt követően Harry Kewell vezetést szerzett, ám Fabrice Fernandes röviddel a lefújás előtt, egy majdnem 40 méteres lövéssel kiegyenlített. A "szentek” mellesleg teljesen megérdemelték az egy pontot.
A táblázaton lejjebb állomásozó gárdák döntetlenjei közül a West Bromwich és a Sunderland iksze érdemel említést: a vendégek a szünet után Kevin Phillips találataival nyolc perc alatt álltak fel 0–2-ről.