A sporttal nem lehet szakítani

Kiemelkedő eredményeit felsorolni is nehéz lenne, pedig Ironman-versenyt egy évben legfeljebb hármat lehet teljes erőbedobással teljesíteni. Már a hawaii legendák között is emlegetik, hiszen csak 20 olyan triatlonista van – köztük ő –, aki ötször is be tudott kerülni a legjobb tizenöt közé a legendás viadalon. A 39 esztendős sportolónak legutóbb októberben sikerült ez a bravúr.
Kropkó Péter jövő szeptemberben lesz 40 éves, s hiába a mérhetetlen tapasztalat, most olyan területre érkezett, ahol ő is ugyanolyan zöldfülű, mint a földön bárki más.
Feleségével, Golubics Andreával januárra várják első gyermeküket.
A boldogság már most is nagy, hiszen néhány hete elkészült Nagykovácsiban a Kropkó család első igazi birodalma. Gyönyörű környezetben, a hegyoldalban fekszik a ház, amely – bár érezhetően még csak ismerkedik lakóival – igazi melegséget áraszt.
A tágas nappaliból a szemközti hegyekig ellátni, apró kandalló ontja a meleget, s a múlt századi fotelekben elégedett macskák dorombolnak.
,,Ôk megtehetik – biccent feléjük a házigazda. – Még nincs kész minden, s tudom, hogy még rengeteg dolgunk lesz vele, a pihenőidőmben szinte egyfolytában fúrtam, faragtam, festettem, lakkoztam, úgy nézett ki a kezem, mintha tűzbe nyúltam volna. Ugyanakkor nagyon büszke vagyok a házunkra, benne van az egész pályafutásom, az, hogy éveken át vándoréletet éltem, dobozokból öltözködtem, nem volt igazi váram, ahová húzott volna a szívem. Ez pedig maga a paradicsom számunkra, csodálatos a levegő, csendes, nyugodt a település, ragyogó lehetőségek vannak a sportolásra. Itt például a sífutásra is van módom, ezt utoljára akkor tehettem meg, amikor Miskolcon laktam.”
Az akkoriban bajuszos sportoló pályafutása a borsodi városból indult, ahol a vízilabdát cserélte fel a nyolcvanas években az akkor még megmosolygott triatlonra. Az évek során ismert és elismert sportoló lett, s úgy képzelte, Miskolcon folytatja majd civilként is az életét…

,,Ez a második házam, az elsőn, amit Miskolcon építettem, már túladtam, de azt igazából nem is tudtam befejezni. Az ember öregszik, változik, újabb és újabb célokat tűz maga elé, akkoriban talán nem ösztönzött ennyi minden. Most már nagy a felelősségem. Kicsit fura is ez, egy olyan teher és olyan boldogság, amit mások az életükben sokkal korábban a vállukra vesznek, sokkal korábban átélnek. Egy kicsit mintha szégyellném magam amiatt, hogy az én életemben csak most következik…”
Csillogó szemekkel vezetnek körbe a házon, melegséget árasztó burkolatok, praktikus ötletek itt is, ott is.
Az egyik parányi szobában a babaágy már várja kis gazdáját…
,,Január végére, legkésőbb február elejére várjuk Andival a kisbabát. A feleségem nagyon jól viseli, csak az első egy-két hónapban volt nehéz neki, most viszont hegyeket mozgat, dolgozik, takarít, vásárol, az orvosok majd hanyatt estek, olyan jó eredményei voltak a vizsgálatokon… Márciusban már edzőtáborozni megyünk Franciaországba, s ez egy igen különleges felkészülés lesz, mert az egész család velem tart. A felkészülést nem hanyagolhatom el, ugyanakkor nem akarok kimaradni semmiből, s ezt sok más sportoló is meg tudta így oldani. Éppen ezért a pici és a feleségem mellett az édesapám is velünk tart, ő gyermekorvos, így bármikor ott lesz, ha szükség lenne erre a tudományára.”
Egy pillanatra sem feledhetjük, hogy sportolók házában járunk. A pincében házi készítésű síléctartó, a sarokban kerékpárok sorakoznak, a kupák, a becses trófeák egyelőre a garázsban várnak végső helyükre.
,,Magam is kíváncsi leszek, mennyire alakul még át az életünk… A sportból nem lehet többet kivenni, ez biztos. Egyelőre ebből élünk, s mivel a sportolásomat szociális alapon senki sem támogatja, eredményeket kell produkálnom. Szerencsére most jobb helyzetben vagyok, mint az elmúlt években, olyan például hat éve nem fordult elő, hogy decemberben már biztos szponzori háttérrel tervezgethetek. Azt is hozzáteszem, hogy önmagam menedzselése néha nehezebb feladat volt, mint a versenyeken jól szerepelni…”
A kérdés, vajon meddig folytatja még, az elmúlt években sohasem volt aktuális. Miért is lett volna? Hiszen a harmincon túl is szállította az első helyeket a legnagyobb Ironman-versenyekről, az elmúlt hét-nyolc évben nem is volt rá példa, hogy ne győzött volna Japánban vagy éppen Svájcban. Ezúttal azonban saját maga hozza szóba.
,,Egy-két év múlva be kell majd fejeznem, de a sporttal, az edzésekkel sohasem fogok szakítani. Úgy terveztem a házunk belsejét, hogy minden szempontból élhető legyen egy sportoló számára. Addig azonban ez a foglalkozásom, s már alig várom a versenyeket. Kíváncsi vagyok, mit érzek majd közben, talán kevésbé fogok izgulni, hiszen eddig állandóan az járt az eszemben, vajon meg tudok-e felelni az elvárásoknak. Most már nincs mese, meg kell felelnem, gondoskodnom kell a családomról.”