Eddig senki sem segített

Megválasztása óta a Dunaferr SE tíztagú elnöksége többször ülésezett, az egyes sportágak között megtörtént az említett összeg felosztása, így immár a labdarúgó-kft. vezetői is pontosan tudják, pokolian nehéz tavaszi idényre számíthatnak.
– Tisztában vagyok azzal, nagyon sok sportvezető örülne, ha náluk is négyszázmillió forint jutna a sportra – mondta Perjámosi Sándor, a Dunaferr SE kilencedik éve hivatalban lévő ügyvezető elnöke. – Ám egy valamit látni kell. Ez az egyesület az elmúlt ötvenegy évben búra alatt élt, de ezt a búrát most leemelték róla. Olyan dolgokkal kell szembesülnünk, melyekkel a többi kolléga már sok-sok év óta nap mint nap találkozik. Dunaújvárosban olyan csapatok alakultak ki az elmúlt nyolc évben, amelyek magyar bajnoki címig jutottak, és közülük nem egy a nemzetközi porondon is maradandót alkotott. Manapság Magyarországon egyetlen nagy klubot sem találunk, melynek egy időben négy bajnokesélyes csapata lenne, gondolok itt a jégkorongozókra, a röplabdázókra, valamint a női és férfi kézilabdázókra. Úgy vélem, ez egy ötvenhatezres városnak nagyon sok…
–Szavait hallva akár azt is gondolhatná az ember, javulna az egyesület helyzete, ha valamelyik szakosztály megszűnne. Tudva azt, hogy az elnökség negyvenmilliós támogatást szavazott meg a futballistáknak a jövő évre – és ebből az összegből az utánpótlást is finanszírozni kellene –, nehezen hihető: Dunaújvárosban igenis életben akarják tartani a labdarúgókat…
–Nézze, a megválasztott elnökség szembesült egy helyzettel, így a labdarúgó-kft. által felhalmozott százkilencvenhétmilliós adóssággal is. Akkor azt mondtuk: olyan helyzetbe kerültünk, mint amikor a Titanic találkozott a jégheggyel, és az egyetlen rendelkezésre álló csónakba akart valamennyi ember beülni. Ám amikor már annyian ülnek abban a bizonyos csónakban, hogy egyetlen, a vízből felkapaszkodó ember is felborítaná, akkor a kapaszkodni próbálónak rá kell ütni a kezére a lapáttal… Úgy gondoltuk, meg kell vizsgálni, az egyes szakosztályok a támogatás mekkora százalékát kapták kétezerkettőben. Csak zárójelben jegyzem meg, a labdarúgók idén az eredetileg számukra megítélt pénznek több mint a háromszorosát kapták…
– Itt egy pillanatra álljunk meg. Miként sikerült ezt az összeget kigazdálkodniuk?
– A vállalat vezetése adott egy kétszázmilliós kölcsönt az egyesületnek, és azt tulajdonképpen majdnem teljesen a labdarúgók kapták.
– Ha jól sejtem, a négyszázmillió forintból egyetlen szakosztály sem számíthat az ideivel megegyező támogatásra…
–Ez így van. Először felállítottunk egy rangsort az egyéni sportágaknál, és ez alapján kiemelt támogatást kap a kajak-kenu és az úszás, majd következik a torna és a birkózás. A csapatsportágakkal kapcsolatban arra az álláspontra jutottunk, hogy a női kézilabdázókat tesszük az első helyre, őket követik a férfi kézilabdázók, a jégkorongozók, a labdarúgók és a röplabdázók.
– Kanyarodjunk vissza a futballra. A labdarúgóknak megítélt negyvenmillió forintból több mint bravúr lenne az élvonalban tartani a csapatot.
–Az álláspontunk egyértelmű volt: legyen bármekkora is a véráldozat, a tisztulási folyamatnak el kell indulnia. Amíg közel kétszázmilliós az adósságállomány, addig senki sem akar a labdarúgó-kft.-nél befektető lenni, éppen ezért arra kell törekednünk, hogy tiszta lappal indulva építkezhessünk. Aki erre azt mondja, hogy ez rombolás, az nem látja át a helyzetünket. Most jöhetnek azok az emberek, akik vörösre tapsolták a tenyerüket a futballisták nemzetközi meccsein, és megmutathatják, készek áldozni a csapatra.
– És vannak dunaújvárosi szimpatizánsok, akik látva a Dunaferr nehéz helyzetét, készek a segítségnyújtásra?
– Eddig nem jelentkezett senki… Ugyanakkor azt is mondhatom, hogy van olyan becsületes labdarúgó, aki azt mondta: együtt voltunk a sikerekben, együtt örültünk, amikor futott a szekér, éppen ezért számára természetes, hogy tavasszal is a dunaújvárosi színekért küzd. Azaz lemond nem kevés jogos járandóságáról.
–Mondja meg őszintén: lát valós esélyt arra, hogy a futballisták bent maradjanak az első osztályban?
–Miért ne maradhatnának bent? Mást sem hallok, mint hogy tele vagyunk tehetséges fiatalokkal. Most lehet élni a lehetőséggel, és pillanatok alatt reflektorfénybe lehet kerülni. Persze ettől még megeshet, hogy nem sikerül kiharcolni a bent maradást, ám az biztos, hogy akik lehetőséghez jutnak, azok küzdenek majd a Dunaferr színeiért.
– Azért az gyanítható, hogy az utóbbi két-három év sikerei mostanság nemigen ismétlődnek meg…
– Nem szabad lemondani erről a lehetőségről sem. Azonban előbb meg kell tisztulnunk, a tartozásokat rendezni kell, aztán lehet építkezni.
– Ön Dunaújvárosban él, így alighanem meg tudja ítélni: a szurkolók miként élik meg, hogy rövid idő alatt ekkorát fordult a világ a kedvenc csapatukkal?
– Ezt pontosan nem tudom, ám azt gondolom, eddig fogalmuk sem volt arról, mekkora tartozása van a kft.-nek. Tudom, a nézőt nem érdeklik a problémák, ő szórakozni akar a pénzéért. Színházi hasonlattal azt mondanám, előadások eddig is voltak, ezután is lesznek, bár kétségtelenül mások jutnak főszerephez. Többnyire olyanok, aki kevésbé ismertek, ám pillanatok alatt sztárokká válhatnak.