Az ő hétvégéje volt: Zinedine Zidane

Érdemes elidőzni magánál a mérkőzésnél, mert a Valencia most kilencven perc alatt épp fele annyi gólt kapott, mint a megelőző tizenöt (!) fordulóban összesen. Méghozzá valamennyit akcióból! S noha kétségtelen, hogy Aimar – mellesleg bizonyára jogos – kiállítása után jóval könnyebb dolguk volt a madridiaknak, a Curro Torres, Ayala, Pellegrino és Carboni alkotta falat így is, úgy is át kellett játszani. Az első gólnál Zizou pazar bokamozdulattal, hajszálpontosan indította Ronaldót, a másodikat ő maga rúgta Palop kapujába, a negyedik előtt pedig még szebb dolgokat művelt: zseniális labdaátvétellel csapta be a rátámadó első bekket, egy biciklicsellel elküldte a másodikat, majd kivárta azt az egyetlen pillanatot, amikor a lábak között Portillo elé tálalhatta a labdát. Mint látható, egyedül a harmadik találathoz nem volt köze, egyébként meg rengeteget volt játékban, nagyszerűen szervezte a Real támadásait.Érdekes pályafutás Zidane-é, mondhatni, folyamatosan fejlődött, harmincéves korára érte el a csúcsformáját. Elég csak arra gondolni, hogy a jelenlegi szezonban máris ötször volt eredményes a Primera Divisiónban, jóllehet még a bajnokság felénél sem járunk. Korábban nem volt még példa arra, hogy egy idényben hétnél több bajnoki gólt szerezzen – persze nem is ez volt az elsődleges feladata, egyik klubjában sem –, most azonban, ha legalább megközelítőleg tartja a formáját, simán tíz fölé kerülhet. De a gólok számától függetlenül is úgy tűnik, jelenlegi csapatánál érzi magát a legjobban. Meglehet, az van emögött, hogy végtelenül elegáns, finom stílusa a mégoly remek Juventusban, a spanyolnál sokkal fegyelmezettebb és keményebb olasz pontvadászatban kevésbé tudott érvényesülni.Pedig a "zebráknál” sem játszott rosszul, sőt. Akkoriban kapta meg ugyebár az Aranylabdát, valamint lett első alkalommal a világ legjobb játékosa. De aligha járunk messze az igazságtól, ha azt írjuk: dacára az olasz bajnoki címnek, eme díjakat főként a válogatottbéli produkciójának köszönhette. Még konkrétabban, annak a két gólnak, amit az 1998-as világbajnokság döntőjében fejelt. S ki tudja, ha a francia válogatott a Távol-Keleten is eljutott volna mondjuk a legjobb négyig, talán jobban megszoríthatta volna Ronaldót a FIFA tavalyi szavazásán…
Hogy micsoda dédelgetett kedvenc volt már első egyesületénél, az AS Cannes-nál is, jól jelzi a saját maga által elmesélt történet, mely szerint az akkori elnök, Alain Pedretti megígérte, hogy vesz neki egy autót, amint belövi első profigólját. Két évvel a debütálása után, 1991. február 8-án jött el a pillanat, s a prezident állta a szavát: az egész keret jelen volt a vadonatúj Renault Clio ünnepélyes átadásán. Fájdalom, e gesztus ellenére hősünk 1993-ban kénytelen volt továbbállni a Bordeaux-hoz, amellyel nagyobb esélye volt a kiugrásra. Az 1995–96-os UEFA-kupa remek alkalmat biztosított ehhez, mivel a csapatot csak a Bayern München tudta megállítani, a fináléban.
A Girondins tehetséges játékmesterét tüstént meg is vette a friss BL-győztes Juventus. A torinói egylettel kezdésként megnyerte a tokiói Világkupát, ami különösen azért volt nagy élmény a számára, mert a legyőzött ellenfél, az argentin River Plate kispadján Enzo Francescoli ült. Az uruguayi ugyanis az Olympique Marseille-nél töltött évei alatt a fiatal Zidane kedvenc játékosa volt. (Ha már itt tartunk: Zizou annak ellenére nem játszott soha abban a csapatban, amelynek gyerekként szurkolt, hogy annak idején az OM is meg akarta venni a Cannes-tól. Csak éppen a Bordeaux jobban akarta…)
Nehéz eldönteni, vajon a Real Madrid lehet inkább hálás Zidane-nak, hogy az előző évad végén a Bayer Leverkusennek lőtt pompázatos góljával megnyerte a BL-döntőt, avagy fordítva, neki kellene megköszönnie, hogy végre olyan együttesben szerepelhetett, amely képes volt elhódítani a trófeát. Hiszen korábban, a Juvéval kétszer is a diadal kapujában állt, de mindkétszer ott is maradt.
Mivel másodszor pont a Madrid ütötte el a sikertől, maradjunk annyiban: ezzel tartoztak neki a "királyiak”.