A kapuba biztosan nem áll majd be

"Ez már történelem” – mondja erre Ring János, aki, és ezt talán kevesen tudják, civilben aktuáriusként, azaz biztosítás-matematikusként dolgozik, de társszerzőként részt vett a FIFA labdarúgásról szóló hivatalos szabálykönyvének lefordításában is. Ringgel kapcsolatban azonban aktuálisabb információ, hogy a közelmúltban, a Matáv Sopron– Kispest bajnoki mérkőzés után, bejelentette visszavonulását. Betöltötte a nemzetközi korhatárt (ez negyvenöt életév), és bár itthon még dolgozhatna az asszisztensi keretben, mégis úgy döntött, neki elég volt.– Beszélgetésünk elején szeretnék boldog születésnapot kívánni.
– Köszönöm, de csak a jövő hónapban leszek negyvenhat éves – mondta Ring János. – A FIFA előírása szerint a nemzetközi keretben negyvenöt év a felső korhatár, ám a nemzetközi szövetség megengedi, hogy a partjelző az adott év végéig dolgozhasson. Nos, elmúlt a szilveszter, lassan megint egy évvel idősebb leszek, itt volt az ideje, hogy visszavonuljak. Itthon még lengethettem volna, sőt alacsonyabb osztályban vezetőbíróként is működhetnék, de úgy vélem, most kell befejezni.
– Elég csendesen vonult vissza. Mintha nagyobb visszhangja lett volna egy-egy téves ítéletének, mint a búcsújának.
– Nem kell ezt nagydobra verni. Aki tudja, hogy befejeztem, úgyis küldött sms-t, netán felhívott, és a játékvezetői bizottságtól is kaptam egy emléktárgyat. Ez bőven elég, az ünneplést meghagyom a játékosoknak meg az edzőknek…
– Ha már egyszer vége a pályafutásának, beszéljünk a kezdetekről is.
– Nem hiszem, hogy különösebben érdekes lenne a történetem. Szerettem a labdarúgást, próbálkoztam is vele, de sajnos sok tehetség nem szorult belém. Játszottam ugyan a BLSZ-kettő ifjúsági bajnokságában, de ennél magasabb szintre nem jutottam, és mivel elszakadni nem akartam a futballtól, jelentkeztem egy játékvezetői tanfolyamra. Ezerkilencszázhetvenhatban szereltem le a katonaságtól, egy évvel később pedig letettem a bírói vizsgát.
– Gondolom végigjárta a ranglétrát, élte a bírók életét, de azért mégiscsak jelentős változás lehetett, amikor abbahagyta a játékvezetést, és kizárólag asszisztensi feladatokat látott el. Nem volt ez visszalépés?
– Természetesen jelentős változás volt, de egyáltalán nem bántam. A FIFA az olaszországi világbajnokság után úgy döntött, hogy létrehozza a vezetőbírói és a partjelzői keretet. Ezerkilencszázkilencvenkettőtől pedig már nem is javasolta – éppen a hatékonyság miatt –, hogy váltogassuk a szerepeket, így egy-két kivételtől eltekintve azóta kizárólag vonalbíróként dolgoztam.
– Legemlékezetesebb mérkőzése?
– Ezerkilencszázkilencvenhatban volt egy Bajnokok Ligája-elődöntő Amszterdamban, ahol az Ajax meccselt a Panathinaikosszal. A hollandok ezen a találkozón búcsúztatták a régi stadionjukat, ám a lényeg: a görög csapat a hajrában szerzett lesgyanús góllal megnyerte a mérkőzést. Most már bevallhatom, jó ideig nem voltam egészen biztos a döntésemben. Vágner László rám bízta magát, és megadta a gólt, de a következő pillanatban már felmerült bennem, hogy esetleg tévedtem. Nehéz szituáció volt, de valahogy dönteni kellett. Két órával a lefújás után kollégáimmal beültünk egy szórakozóhelyre, ahol éppen az elődöntő összefoglalóját adta a televízió. Ahogy közeledett a gól, egyre jobban izgultam, ám a felvétel végül szerencsére engem igazolt.
– Ez a meccs egyben a pályafutásának a csúcsát is jelentette?
– Részben, hiszen ugyanilyen nagy tétje volt az ezerkilencszázkilencvenhetes dublini Írország–Belgium találkozónak is. Azt a meccset azonos időpontban játszották a budapesti magyar–jugoszláv találkozóval, és a tét ott is az volt, melyik együttes jut ki a világbajnokságra.
– Lehet, hogy önnek szép emlék az a nap, de a magyar futballszurkolónak aligha: azon az estén egy hetest kapott a válogatott a jugoszlávoktól. Mikor tudták meg, hogy áll az itthoni mérkőzés?
– Remélem, senkit nem sértek meg, de Dublinban számunkra nem ez volt a legfontosabb. A szünetben nem is érdeklődtünk arról, hogy otthon mennyi az eredmény, csakis a saját feladatunkra koncentráltunk. Ám a találkozó nyolcvanharmadik percében mellettem éppen bedobáshoz készülődtek a hazaiak, amikor megszólalt a hangosbemondó, és közölte a budapesti eredményt… A stadionban mindenki tudta, hogy a bírók Magyarországról érkeztek; képzelheti, milyen rossz érzésem támadt.
– Nem zrikálták később sem az ír vendéglátók?
– A mérkőzés után szerettem volna megkóstolni egy híres ír sörmárkát, de a kísérőnk ezt nem engedte, azt mondta, várjak egy kicsit. Nem nagyon értettem a helyzetet, de minden világos lett, amikor pár pillanat múlva egy üveg 7up nevű üdítőt hozattak az asztalunkhoz…
– Tényleg tréfás kedvükben voltak… Ha Amszterdamban nem is hibázott, akadt-e máskor eredményt befolyásoló tévedése?
– Bár nagyon régen volt, de sajnos szabályos találattól fosztottam meg a hazaiakat egy Kispest–Győr meccsen. A tévéfelvételből aznap este egyértelműen kiderült, hogy Bánfi János nem volt lesen a gólja előtt, de már nem lehetett változtatni. Nagyon restelltem a dolgot, évekig nem tettem túl magamat ezen a bakin. Bánfival egyébként a közelmúltban ismét összefutottunk, és megkérdeztem, haragszik-e még, de ennyi év távlatából szerencsére már ő is másként látja az esetet. Nevettünk egy jót, és ezzel elintéztük a dolgot.
– Most nyilván új időszak kezdődik az életében. Mit tervez: elszakad a labdarúgástól, a bíráskodástól, vagy tartja a kapcsolatot a szakmával?
– Ilyen könnyen azért nem szabadulnak meg tőlem a volt kollégák… A viccet félretéve: a fiam ugyancsak partjelző, igaz, egyelőre csupán a Budapest-bajnokságokban és az NB III-ban lenget, de én is itt kezdtem. Egy apát lehet elfogultsággal vádolni, de azt gondolom, valóban tehetséges a srác. Mindenesetre az ő meccseire rendszeresen eljárok ezután is. Ha lesz rá módom, ellenőrként is szívesen dolgozom majd, ezenkívül oktatóként továbbra is számítanak rám az MLSZ játékvezető bizottságában. Emellett újrakezdem a labdarúgást. Ez most az egyik legnagyobb kihívás a számomra, ugyanis már kinéztem magamnak egy főként ismerősökből álló old boys csapatot. Bár leendő csapattársaim még nem tudnak a szándékomról.
– Annál nagyobb lesz majd a meglepetés. Azt tudja már, milyen poszton szerepel majd?
– Ezen még nem gondolkodtam, csupán annyi biztos, hogy kapus nem leszek. Ugyanis ha hiszi, ha nem, félek a labdától…