A kapuba biztosan nem áll majd be

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.01.12. 20:21
Címkék
A bírókat  legyen a tét egy korsó sör vagy éppen a Világkupa  általában nem kedvelik a lelátókon. Akadnak persze kivételek, de a bírót szidni, melegebb éghajlatra küldeni gyakoribb szurkolói megnyilvánulás, mint mondjuk megtapsolni egy-egy ítéletét. Majdnem negyedszázados pályafutása alatt bizony Ring Jánossal még az is előfordult, hogy hátba dobták. Kis hiján három esztendeje (2000. március 3.) a Megyeri úton játszották az ÚjpestDunaferr találkozót, amit a 43. percben Bede Ferenc azért fújt le, mert kővel találták el asszisztensét, Ring Jánost. Azt az esetet Újpesten sokáig nem bocsátották meg a bíróknak, hiszen a pályát hét meccsre betiltották&
"Ez már történelem” – mondja erre Ring János, aki, és ezt talán kevesen tudják, civilben aktuáriusként, azaz biztosítás-matematikusként dolgozik, de társszerzőként részt vett a FIFA labdarúgásról szóló hivatalos szabálykönyvének lefordításában is. Ringgel kapcsolatban azonban aktuálisabb információ, hogy a közelmúltban, a Matáv Sopron– Kispest bajnoki mérkőzés után, bejelentette visszavonulását. Betöltötte a nemzetközi korhatárt (ez negyvenöt életév), és bár itthon még dolgozhatna az asszisztensi keretben, mégis úgy döntött, neki elég volt.
Ring János (balra) és Bede Ferenc megbeszélte, miért szakadt félbe az újpesti meccs (Fotó: Árvai Károly)
Ring János (balra) és Bede Ferenc megbeszélte, miért szakadt félbe az újpesti meccs (Fotó: Árvai Károly)
Ring János (balra) és Bede Ferenc megbeszélte, miért szakadt félbe az újpesti meccs (Fotó: Árvai Károly)
Ring János (balra) és Bede Ferenc megbeszélte, miért szakadt félbe az újpesti meccs (Fotó: Árvai Károly)
Ring János (balra) és Bede Ferenc megbeszélte, miért szakadt félbe az újpesti meccs (Fotó: Árvai Károly)
Ring János (balra) és Bede Ferenc megbeszélte, miért szakadt félbe az újpesti meccs (Fotó: Árvai Károly)
– Beszélgetésünk elején szeretnék boldog születésnapot kívánni.
– Köszönöm, de csak a jövő hónapban leszek negyvenhat éves – mondta Ring János. – A FIFA előírása szerint a nemzetközi keretben negyvenöt év a felső korhatár, ám a nemzetközi szövetség megengedi, hogy a partjelző az adott év végéig dolgozhasson. Nos, elmúlt a szilveszter, lassan megint egy évvel idősebb leszek, itt volt az ideje, hogy visszavonuljak. Itthon még lengethettem volna, sőt alacsonyabb osztályban vezetőbíróként is működhetnék, de úgy vélem, most kell befejezni.
– Elég csendesen vonult vissza. Mintha nagyobb visszhangja lett volna egy-egy téves ítéletének, mint a búcsújának.
– Nem kell ezt nagydobra verni. Aki tudja, hogy befejeztem, úgyis küldött sms-t, netán felhívott, és a játékvezetői bizottságtól is kaptam egy emléktárgyat. Ez bőven elég, az ünneplést meghagyom a játékosoknak meg az edzőknek…
– Ha már egyszer vége a pályafutásának, beszéljünk a kezdetekről is.
– Nem hiszem, hogy különösebben érdekes lenne a történetem. Szerettem a labdarúgást, próbálkoztam is vele, de sajnos sok tehetség nem szorult belém. Játszottam ugyan a BLSZ-kettő ifjúsági bajnokságában, de ennél magasabb szintre nem jutottam, és mivel elszakadni nem akartam a futballtól, jelentkeztem egy játékvezetői tanfolyamra. Ezerkilencszázhetvenhatban szereltem le a katonaságtól, egy évvel később pedig letettem a bírói vizsgát.
– Gondolom végigjárta a ranglétrát, élte a bírók életét, de azért mégiscsak jelentős változás lehetett, amikor abbahagyta a játékvezetést, és kizárólag asszisztensi feladatokat látott el. Nem volt ez visszalépés?
– Természetesen jelentős változás volt, de egyáltalán nem bántam. A FIFA az olaszországi világbajnokság után úgy döntött, hogy létrehozza a vezetőbírói és a partjelzői keretet. Ezerkilencszázkilencvenkettőtől pedig már nem is javasolta – éppen a hatékonyság miatt –, hogy váltogassuk a szerepeket, így egy-két kivételtől eltekintve azóta kizárólag vonalbíróként dolgoztam.
– Legemlékezetesebb mérkőzése?
– Ezerkilencszázkilencvenhatban volt egy Bajnokok Ligája-elődöntő Amszterdamban, ahol az Ajax meccselt a Panathinaikosszal. A hollandok ezen a találkozón búcsúztatták a régi stadionjukat, ám a lényeg: a görög csapat a hajrában szerzett lesgyanús góllal megnyerte a mérkőzést. Most már bevallhatom, jó ideig nem voltam egészen biztos a döntésemben. Vágner László rám bízta magát, és megadta a gólt, de a következő pillanatban már felmerült bennem, hogy esetleg tévedtem. Nehéz szituáció volt, de valahogy dönteni kellett. Két órával a lefújás után kollégáimmal beültünk egy szórakozóhelyre, ahol éppen az elődöntő összefoglalóját adta a televízió. Ahogy közeledett a gól, egyre jobban izgultam, ám a felvétel végül szerencsére engem igazolt.
– Ez a meccs egyben a pályafutásának a csúcsát is jelentette?
– Részben, hiszen ugyanilyen nagy tétje volt az ezerkilencszázkilencvenhetes dublini Írország–Belgium találkozónak is. Azt a meccset azonos időpontban játszották a budapesti magyar–jugoszláv találkozóval, és a tét ott is az volt, melyik együttes jut ki a világbajnokságra.
– Lehet, hogy önnek szép emlék az a nap, de a magyar futballszurkolónak aligha: azon az estén egy hetest kapott a válogatott a jugoszlávoktól. Mikor tudták meg, hogy áll az itthoni mérkőzés?
– Remélem, senkit nem sértek meg, de Dublinban számunkra nem ez volt a legfontosabb. A szünetben nem is érdeklődtünk arról, hogy otthon mennyi az eredmény, csakis a saját feladatunkra koncentráltunk. Ám a találkozó nyolcvanharmadik percében mellettem éppen bedobáshoz készülődtek a hazaiak, amikor megszólalt a hangosbemondó, és közölte a budapesti eredményt… A stadionban mindenki tudta, hogy a bírók Magyarországról érkeztek; képzelheti, milyen rossz érzésem támadt.
– Nem zrikálták később sem az ír vendéglátók?
– A mérkőzés után szerettem volna megkóstolni egy híres ír sörmárkát, de a kísérőnk ezt nem engedte, azt mondta, várjak egy kicsit. Nem nagyon értettem a helyzetet, de minden világos lett, amikor pár pillanat múlva egy üveg 7up nevű üdítőt hozattak az asztalunkhoz…
– Tényleg tréfás kedvükben voltak… Ha Amszterdamban nem is hibázott, akadt-e máskor eredményt befolyásoló tévedése?
– Bár nagyon régen volt, de sajnos szabályos találattól fosztottam meg a hazaiakat egy Kispest–Győr meccsen. A tévéfelvételből aznap este egyértelműen kiderült, hogy Bánfi János nem volt lesen a gólja előtt, de már nem lehetett változtatni. Nagyon restelltem a dolgot, évekig nem tettem túl magamat ezen a bakin. Bánfival egyébként a közelmúltban ismét összefutottunk, és megkérdeztem, haragszik-e még, de ennyi év távlatából szerencsére már ő is másként látja az esetet. Nevettünk egy jót, és ezzel elintéztük a dolgot.
– Most nyilván új időszak kezdődik az életében. Mit tervez: elszakad a labdarúgástól, a bíráskodástól, vagy tartja a kapcsolatot a szakmával?
– Ilyen könnyen azért nem szabadulnak meg tőlem a volt kollégák… A viccet félretéve: a fiam ugyancsak partjelző, igaz, egyelőre csupán a Budapest-bajnokságokban és az NB III-ban lenget, de én is itt kezdtem. Egy apát lehet elfogultsággal vádolni, de azt gondolom, valóban tehetséges a srác. Mindenesetre az ő meccseire rendszeresen eljárok ezután is. Ha lesz rá módom, ellenőrként is szívesen dolgozom majd, ezenkívül oktatóként továbbra is számítanak rám az MLSZ játékvezető bizottságában. Emellett újrakezdem a labdarúgást. Ez most az egyik legnagyobb kihívás a számomra, ugyanis már kinéztem magamnak egy főként ismerősökből álló old boys csapatot. Bár leendő csapattársaim még nem tudnak a szándékomról.
– Annál nagyobb lesz majd a meglepetés. Azt tudja már, milyen poszton szerepel majd?
– Ezen még nem gondolkodtam, csupán annyi biztos, hogy kapus nem leszek. Ugyanis ha hiszi, ha nem, félek a labdától…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik