Hungler Gábor ismét a Honvédban

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.01.12. 20:39
Címkék
Amíg az ország egy része a meleg lakásból nézte a méteres hótakarót, a másik fele pedig szánkózott és síelt, addig voltak, akik munkával töltötték a vasárnapot. Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója és Kovács Attila, a Kispest új menedzsere tárgyalóasztalhoz ült, és megbeszélésüknek meg is lett az eredménye.
Arról már többször is beszámoltunk, hogy Kispesten erősítési akcióba kezdtek, de hogy a korábbi tizenháromszoros bajnoknál ez nem csak afféle "petárdapufogtatás”, annak itt az első bizonyítéka: a Honvéd saját nevelésű játékossal erősödik, hiszen Hungler Gábor Kispesten nevelkedett, és most visszatérhet nevelőegyesületéhez. Erről állapodott meg a REAC és a Kispest vezetője."Hungler Gábor csapatunk egyik erőssége volt, ám fejlődése érdekében elengedtük őt, egyelőre fél évre kölcsönbe Kispestre – mondta Kutasi Róbert. – A Honvédnak opciós joga van a továbbiakra is. Szeretném hangsúlyozni, hogy Kovács Attila korrekt partnernek bizonyult, így viszonylag gyorsan megegyeztünk. Természetesen a Szombathelyre távozó Potemkin Károly és a Kispesthez szerződő Hungler Gábor helyett jönnek majd új fiúk a REAC-hoz. Vannak kiszemeltjeink, de sok minden függ az MLSZ keddi elnökségi ülésétől. Több klubvezetővel együtt reménykedem benne, hogy módosítanak az átigazolási szabályzaton, és nem kell a klubjukat feljelentő és pert nyerő futballisták leigazolásokor a jövedelmük hetven százalékát kifizetni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik