Tony Blair – szorítóban

A modernkori olimpiai játékok történetében London kiemelkedő szerepet játszik, kétszer adott otthont a nagy eseménynek. Figyelemre méltó módon mindkétszer lényegében kényszerhelyzetben vállalta el a szervezést és a lebonyolítást. Az 1908-as játékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Rómának ítélte, ám 1906-ban kitört a Vezúv, Nápoly városa súlyos károkat szenvedett, az olaszok a helyreállításra hatalmas összegeket áldoztak, és inkább lemondtak ötkarikás álmaikról… A britek a második világháború pusztításai és tizenkét évi szünet után, bár jelentős nehézségekkel küzdöttek maguk is, annak ellenére elvállalták a rendezést 1948-ban, hogy az előző viadalok lebonyolítási jogát – elvben legalábbis – Tokió és Helsinki kapta. Az említett két esetben külső, most azonban – harmadik kísérletük idejére – belső körülmények, ellentmondások játszanak közre a kérdés eldöntésében: vállalni a játékokat vagy sem? Bennünket azért is érdekel megkülönböztetett módon a britek döntése, mert ugyanazt az olimpiát vették célba, mint Budapest – a 2012. évit. Londonban emelkedett olimpiai hangulat uralkodik, a közeljövőben, pontosabban január 30-án ugyanis kormányülés lesz, s ennek egyik napirendi pontja a 2012-es játékok rendezése. Tony Blair miniszterelnök elfoglalt ember, egyelőre hallgat, nem nyilatkozik. Óvatossága nem csak elfoglaltsága miatt indokolt. A britek 1995-ben a rendezésnek egy csodálatos "mesterhármasáról” álmodoztak: 2005-ben atlétikai világbajnokság, 2006-ban labdarúgó-vb, s a csúcson a 2012-es olimpiai játékok…Ami ezután történt, kesernyés emlékként élhet a brit kormányfő emlékezetében. 1999-ben Chris Smith államtitkár bejelentette, hogy az atlétikai vb színhelyének tervezett új Wembley-stadion – 245 millió fontos költségek vetődtek fel – nem készül el. Londonnak ezután szégyenszemre le kellett mondania a 2005. évi atlétikai vb-t. A labdarúgó-vb-t a németek nyerték el. A három közül az olimpia maradt, de hát az atlétikai fiaskó alaposan megrendítette a britek megbízhatóságáról kialakult véleményt. A Brit Olimpiai Bizottság igazgatója, Simon Clegg a Reutersnek később sokat emlegetett nyilatkozatában többek közt ezt mondta: "Körberöhög bennünket a sportvilág… Pedig tragikus…” Seb Coe, a hajdani olimpiai bajnok csodafutó szégyenkezve írta a The Daily Telegraphban: "Ezt is meg kellett élni. Harmadrangú sportnemzetté süllyedtünk ezzel a blamázszsal. Olimpia – ezek után? Igen – mindezek után… S éppen Seb Coe az egyik szólista abban az egyre népesebb kórusban, amely az olimpiarendezés mellett harsogja az igent. A parlamentet korábban (konzervatív képviselőként) megjáró legendás sportember újságíróként is nevet szerzett, s legutóbb interjút készített az olimpiai előkészítésben és lebonyolításban ma már első számú tekintélynek tartott amerikai Peter Ueberrothtal. Tudjuk, 1984-ben ő, a sporttörténetben először, állami hozzájárulás nélkül, vállalkozói tőke bevonásával és zseniálisan megszervezett szponzori körrel nyereséges, mintegy 260 millió dolláros hasznot hozó nyári játékokat rendezett Los Angelesben. Ueberroth természetesen bátorító nyilatkozatokat tett: "A világ negyedik legfejlettebb országa nem hagyhat ki ilyen kedvező lehetőséget.” Megszólalt Jacques Rogge is: "Londonnak minden adottsága megvan a sikeres olimpiai játékok megrendezéséhez.” A belga NOB-elnök ebben a tekintetben egyébiránt hűséges követője diplomata elődjének, Juan Antonio Samaranchnak. A spanyol elnök rengeteget utazott, s bármikor vizitelt egy-egy olimpiára áhítozó, illetve pályázó városban, sohasem mondott nemet, sőt, lelkesítően biztatott. Rogge szintén hasonló nyilatkozatot tett Budapesten, majd Moszkvában, Párizsban és New Yorkban – végtére nem is alaptalanul, ám gondosan ügyelve arra, nehogy bármelyik önjelöltet megkülönböztető módon előnyben részesítse. Az olimpiai rendezés mellett, s ez nem mellékes, páratlan akció zajlott le a napokban. Koalíciót alkotott a Londoni Üzleti Vállalkozók Igazgatótanácsa (London Business Board), a Londoni Kereskedelmi Kamara (London Chamber of Commerce), a Bankárok Szövetsége és a Biztosítók Egyesülete. Közös levélben fordultak Tony Blairhez, amelyben támogatásukról biztosították az olimpiai rendezést, mint "egy rendkívüli, kivételes lehetőséget”. Az írott és elektronikus média naponta zúdítja a szigetország közvéleményére a híres sportolók, bajnokok, befolyásos közéleti személyiségek és politikusok véleményét a játékok mellett.Nyilatkozott az ötszörös olimpiai bajnok evezős, Sir Stephen Redgrave, Craig Reedie, a Brit Olimpiai Bizottság elnöke, egy különleges parlamenti bizottság előtt számolt be Tessa Jowel sport- és kulturális államtitkár… A kormány? … Közvélemény-kutatást rendezett. A megkérdezettek 81 százaléka óhajtja az olimpiát. Két tanulmány is készült. Az egyik a költségekről, amelyek mellbevágóak – ismeretükben még a sportminiszter, Richard Caborn is a korábbiaknál visszafogottabban szólt a várható döntésről – 2.5 milliárd fontra rúgnak. Ebből mintegy 400 millió a létesítményekre kell. Caborn ehhez azt tette hozzá – ami ugyan igaz, de nincs összhangban a lelkesültséggel –, hogy sajnos látogatásai során az utóbbi olimpiákat rendező országokban az előre tervezett összegeknek végül csaknem a duplájába kerültek a versenyek…Blair megbízásából Alec McGivan, kormányzati sportigazgató ráadásul azt az extra feladatot kapta, hogy tegyen le a kormányfő asztalára egy tanulmányt. Nem a tervek megvalósíthatóságáról, hanem az olimpiai pályázat megnyerhetőségéről. Letette, s bár hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, kiszivárgott – McGivan elemzése borúlátó. Egyfelől a közelmúltban történt kudarcok, továbbá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjainak várhatóan elégtelen számú szavazatai következtében is. London – így a tanulmány konklúziója – optimális esetben is legfeljebb a harmadik lehet, Párizs és New York után. Napok kérdése, s megtudjuk, mit szól az olimpiai szorítóban mindehhez Tony Blair.