Kormányzói olimpia

Az elképzelés eredetiségét mindazonáltal nem lehet elvitatni. A rokonszenves kormányzó azzal idézte elő a derék kanadai sportvezető s nemkülönben az egész nemzetközi olimpiai család meghökkenését, hogy New York állam nevében megállapodást írt alá a kanadai Quebec tartomány első emberével, Bernard Landryval egy közös téli olimpia megrendezéséről. Az amerikai helyszín a konkrét évszámot egyelőre mellőző tervezet szerint Lake Placid lenne, míg kanadai oldalon Montreal és környéke a "kiszemelt”. A két olimpiai ikerváros között 225 kilométer a távolság. Nem kevés, de ez lenne a legkisebb gond… n Ahhoz, hogy a problémákat felsorakoztassuk, iránymutatónak érdemes az Olimpiai Charta előírásait böngészni. n A tavalyi "felújítás” után az ötkarikás törvénykönyv 36. szabálya foglalkozik a játékok témájával. Ennek első paragrafusa kimondja, hogy az olimpiát rendező város kijelölése a NOB kizárólagos kiváltsága. Ezt követően az alábbiakat olvashatjuk: "Olyan város kandidálhat a rendezésre, amelyet az illetékes nemzeti olimpiai bizottság javasol. A NOB csakis azt a jelentkezést fogadja el, amelyet a nemzeti olimpiai bizottság támogat.” n New York állam, illetve a quebeci tartományi kormány ilyenformán tehát nem illetékes – sem együtt, sem külön-külön – az olimpiai helyszín megjelölésére (legfeljebb ajánlására). Quebec miniszterelnöke éppen úgy "elfelejtett” előzetesen konzultálni a korábban említett kanadai olimpiai bizottsági elnökkel, mint Pataki úr Marty Mankamyer asszonnyal, az amerikai olimpiai bizottság (USOC) akkori elnöknőjével. Nélkülük pedig egy lépést sem érdemes tenni. A fenti idézetből az is egyértelmű, hogy a rendezésre (egy) város kandidálhat, jóllehet ehhez elengedhetetlen kellék a jelentkező település országa kormányának írásos garanciája is arról, hogy a NOB előírásait maradéktalanul elfogadja és betartja (beutazás, biztonság…). A NOB csak különlegesen indokolt esetben járulhat hozzá ahhoz, hogy bizonyos olimpiai versenyeket a kijelölt városon kívüli helyszínen bonyolítsanak le. Esetünkben nem egy, hanem két város szerepel, amelyek –feltételezhetően és nyilvánvalóan –közel egyenlő arányban óhajtanának osztozni a versenyszámok rendezésén. Ráadásul különböző országokhoz tartozó városokról van szó. A modern olimpiai játékok történetében, jegyezzük azért meg, akadtak kényszermegoldások, például 1956-ban (Melbourne), amikor az ausztrál törvények tiltása miatt a lovasversenyeket nemhogy más városban, más országban, hanem egy másik, távoli kontinensen bonyolították le, a svédországi Stockholmban, de említhetnénk – országon belüli példaként – a moszkvai játékok (1980) vitorlásversenyeit, vagy akár Atlantáét is 1996-ból. n A teljesség kedvéért azt is indokolt megemlíteni, hogy akadt már eset, amikor a téli olimpiai játékok rendezését nem egyetlen város akarta elvállani. Ilyen volt a 2006-os játékokra jelentkező osztrák Klagenfurt, amely egyes számoknak Szlovéniában, másoknak pedig Olaszországban szeretett volna otthont adni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban nem fogadta el a koncepciót. A Charta egyébként figyelemre méltó megkülönböztetést tesz a nyári és a téli játékok között. Az utóbbi részletezésnél engedményekre utal: "Ha a földrajzi vagy a terepviszonyok miatt a rendező város országa számára lehetetlen megrendezni bizonyos eseményeket, egyes versenyszámokat, a NOB kivételes engedélyével, egy szomszédos ország helyszínén bonyolíthatják le.” Erre, tegyük hozzá, eddig nem volt példa… n Vessünk fel néhány idevágó gondolatot a múltból, a jelenből és a várható jövőből! Ami a múltat illeti: Quebecben az egyszerű polgároknak nem juthat más az eszükbe az olimpiai rendezésről, mint a katasztrofális ráfizetés, az ezzel járó extra adóteher, amelyet 1976-ban a montreali nyári játékok keserű örökségeként még másfél évtizedig cipeltek magukkal. Lake Placid eddig két téli olimpiának adott otthont, 1932-ben és 1980-ban. Harmadszor is? Amerikai város, Salt Lake City rendezte meg a legutóbbi téli játékokat 2002-ben. A jelen: New York pályázik a 2012-es nyári játékokra. Az amerikai kontinensen eddig négy téli olimpiát rendeztek, Lake Placid és Salt Lake City mellett Kanada, pontosabban Calgary 1988-ban fogadta a havas-jeges sportok legjobbjait. Most Vancouver pályázik – jó eséllyel – a 2010-es játékokra. Akár Vancouver, akár New York nyer – az ugyan íratlan, de követendő kontinentális sorrendiség szabálya alapján –, belátható időn belülaligha képzelhető el ennek az egyébként is szokatlan, nehezen kezelhető ötletnek a megvalósítása. n Ha viszont nincs realitása, Pataki úr vajon miért dobta be a köztudatba? n A 2001 szeptemberi terrortámadás után a kormányzó éppen úgy igyekezett, s igyekszik ma is minden lehetőséget megragadni, akárcsak anno Rudy Giuliani polgármester, hogy bizonyítsa: New Yorkot, az államot sem lehet megfélemlíteni – merészen tervezi a jövőjét. Az átlagos amerikait ezen felül, bőséges tapasztalataink alapján szólva, nem igazán foglalkoztatja egy-egy hangzatos elképzelés mögött a realitás, jóindulatúan hiszékeny, naivitása esetenként szinte gyermeteg. Pataki úr persze egyáltalán nem hiszékeny, s nem is naiv átlagos amerikai, sokkal inkább jellemezhető csavaros észjárású magyarként. Könnyen lehet, a politikus éppen ezért is érzékeli oly pontosan, hogy azok, akiket kormányoz, mit hallanak szívesen. Mert amit mondott, tagadhatatlanul hatásosnak tűnt, jó volt hallani. A New York-Quebec közös olimpia tehát körülbelül ennyi – utópisztikus ábránd,nem több…