Alagon startol a galoppszezon

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2003.03.29. 20:19
Címkék
Vasárnap Alagon szólítják a nyitó verseny startjához a telivéreket, azaz hiába várták a galoppsport szerelmesei, hogy a 2003-as szezon már a Kincsem Parkban kezdődjön el, ismét Dunakeszire kell zarándokolnia annak, aki kíváncsi a "villámlábúak” küzdelmére. A Kincsem Parkban ugyanis a rekonstrukció továbbra sem fejeződött be, és a közeljövőben nem is várható a teljes átalakítás vége, ennek ellenére a szakemberek bíznak benne, hogy legalább a nyár elején birtokba vehetik a régi-új pályát. Vélhetően ez a bizakodás az oka, hogy a július 6-i 82. Magyar Derbyre rekordszámú nevezés érkezett, ráadásul az 51 lóból nyolcat külföldön treníroztak. Ekkora érdeklődésre még soha nem volt példa a Magyar Derby történetében, igaz, több mint tízmillió forint pénzdíjért sem rendeztek eddig lóversenyfutamot hazánkban. A külföldiek a tavalyi német sikere után kaptak vérszemet, remélhetőleg az idén lovaink elveszik a kedvüket az utazástól. A Derbyre több tavaszi versenyen lehet kvalifikálni a hároméves telivéreknek, többek között most vasárnap a 13.30-kor kezdődő szezonnyitó versenynapon.
Legfrissebb hírek

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
30 perce

A cseréikben mindig bízhatnak a zöld-fehérek

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem bírtuk tartani a lépést a görögökkel, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
1 órája

NHL: a Colorado idegenben, a Winnipeg hazai pályán ütött öt gólt a rájátszás első körében

Amerikai sportok
1 órája

Az NB II-ben maradásért küzd a Békéscsaba, most a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu vk: a szegedi lesz az új olimpiai ciklus első nemzetközi versenye

Kajak-kenu
1 órája

Háfra Noémi és Tyiskov-Helembai Fanny a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

Kézilabda
2 órája

Tímár Krisztián: A Fehérvárral az NB I-ben akarunk maradni, de szívből szurkolok a Nyíregyházának is, hogy ne essen ki

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik