Európa-bajnokság helyett két és fél kilónyi fejlődés

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 21:32
Címkék
Rövidesen kezdődik az Európa-bajnokság a görögországi Lutrakiban, ebből az alkalomból tartott tájékoztatót Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke a szervezet székházában. A sportvezető többek között kitért arra, hogy miért csak hattagú csapat vesz részt a kontinensviadalon, illetve miért nem indul senki a legjobbak közül.
Hatvanesztendôs a szövetség elnöke

A Magyar Súlyemelô-szövetség elnöke, Dolovai Tamás hétfôn ünnepelte 60. születésnapját. A sportág szponzorálásából döntô részt vállaló sikeres üzletember elárulta, azon kívül, hogy egy héten át nyakra-fôre ünnepel, és a szokásosnál több italt fogyaszt, nem érez semmi különöset a kerek évforduló kapcsán. Viszont áldja a sorsot, hogy 1992-ben (a barcelonai játékokon kint tartózkodó szurkolóként) kapcsolatba került a súlyemeléssel. „Két olimpiát kaptam a sportágtól, mindkétszer az olimpiai faluban laktam, ami különleges élményt jelentett számomra. Mert ugye, hiába van pénzem szállodára, az olimpiai faluban nem tudnék kivenni szobát, és nem tudnék világ- és olimpiai bajnokokkal együtt ebédelni.”

Az Eb tulajdonképpen a novemberi, olimpiára kvalifikáló világbajnokság áldozatául esik, ugyanis a választott szakmai koncepció szerint biztosra kell menni Vancouverben, hogy minél több magyar emelő kvalifikálja magát az athéni ötkarikás játékokra. "Bevallom, nagyon nehéz volt meggyőzni a versenyzőket és az edzőket, hiszen a sportág mai helyzetében a kluboknak különösen fontos a jó eredmények elérése – mondta az elnök. – Azt kértem, most a sportág hosszú távú érdekeit vegyük figyelembe, hiszen ha az Eb kihagyásának köszönhetően csak két és fél kilóval többet emel valaki a kvalifikációs vébén, az már többet ér, mint egy Európa-bajnoki érem.”
Dolovai Tamás megerősítette, hogy Ádám Róbert (56 kiló), Kecskés Zoltán (69), Gyurkovics Ferenc (105), Ajkay Anikó (53), Nagy Szilvia (58) és Laczi Katalin (75) szerepel Lutra-kiban, közülük négy versenyzőnek (kivétel a két fiatal, Nagy és Ádám) azt kell bizonyítania, hogy helye van a Vancouverben harcba szálló magyar válogatottban.
A szövetség elnöke kijelentette, mindenképpen teljes csapattal, azaz nyolc férfi és hét női emelővel képviselteti magát Magyarország Kanadában, hiszen minden pontra szükség van a minél több olimpiai kvóta elnyerése érdekében. Athénban egyébként maximum hat férfi és négy női sportolót indíthat egy ország, a magyar szakvezetőség célja pedig nem jelentéktelen: abban bízik, hogy a hölgyek mind a négy helyet kivívják maguknak, amihez a pontverseny legjobb négy csapata között kell végezniük Vancouverben, a férfiak pedig remélhetőleg öt kvótát foglalnak le, ennek érdekében a legjobb 12 közé kell ékelődniük a vb-n.
A tájékoztatón szó esett a BorsodChem Magyar Nagydíjról is, amelynek Kazincbarcika ad otthont május 10-én.
Dolovai megerősítette, hogy igen erős mezőnyt sikerült toborozniuk: a bolgár Boevszki (69 kiló) személyében egy olimpiai bajnokot is köszönhetünk, de elfogadta a meghívást két olimpiai ezüstérmes, a lengyel Wróbel (+75) és a görög Szabanisz (62), valamint a világbajnok kínai Szang Csecsüan (58).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik