Vagányságra kész tinik

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.04.19. 21:40
Címkék
Testhez álló mérkőzéssel fejezte be felkészülését a kedden Zágrábban kezdődő Európa-bajnokságra a magyar női ifjúsági válogatott: a tiszaújvárosi edzőtáborozás záróakkordjaként találkoztak a mieink a szintén Eb-érdekelt lengyelekkel. A találkozó előtt néhány zavaró körülményt említett Jókai Zoltán vezetőedző, hogy például Liliom Rita jobb könyöke csak most kezd rendbe jönni, Takács Zsófia pedig "gabonatermesztésbe” fogott, a bal szemén növekvő árpa zavarja a Vasas ütőjét. Ami szorosan a játékkal kapcsolatos észrevételeket illeti, a szakvezető kisebbfajta tompaságról beszélt, no meg a korábbi edzőmérkőzéseken tapasztalható hiányosságról: a nyitásfogadás gyengeségéről. Ez utóbbi bebizonyosodott a lengyelek ellen, mint ahogy labilisnak tűntek a mieink a támadások végrehajtásában (feladóhibák is becsúsztak), no meg a kivédekezett labdákat sem becsülték meg kellőképpen. A szükségesnél jobban persze igazságtalan lenne felnagyítani a hibákat, hiszen az Eb-szereplést januárban óriási bravúrral kivívó válogatottunk megnyerte az első játszmát, sőt a másodikban is csak szoros végjátékban maradt alul. Később már leült a csapat, két kulcsembert, Horváth Dórát és Takács Zsófiát például meglehetősen korán le kellett cserélnie Jókai Zoltánnak, mivel egyikük sem közelítette meg legjobb formáját. De ez a csapat éppen remek küzdőszelleméről híres, így Zágrábban vélhetően mindenki odateszi magát, és azt se felejtsük, hogy a lengyel válogatott papíron jobb a mienknél. Vagyis a 3:1-es vereség miatt egyáltalán nem kell szégyenkezni."A januári selejtező alatt igazi csapattá kovácsolódtunk, összetartó társaság lettünk – mondta a levezetés után Meléndez-Pál Bea, a válogatott csapatkapitánya. – Ez előnyünkre válhat, ugyanakkor meglehetősen kevés volt az egyhetes felkészülés. Éppen ezért jött jól a három edzőmérkőzés, legalább megtudtuk, hogyan is állunk. Meg is lepődtem, hiszen egyáltalán nem voltunk rosszak. Mindannyian fel vagyunk dobva, nagyon várjuk már az Eb-t, amely örök emlék marad számunkra. Úgy utazunk el Zágrábba, hogy minden megtörténhet, amihez az kell, hogy vagányan álljunk hozzá a meccsekhez. Tele nadrággal nem célravezető játszani.”A kubai vérrel megáldott feladó a nyitást tartja az együttes erősségének, míg a mezőnyvédekezést sorolta a gyengécske kategóriába. Jó volt hallani, hogy egyáltalan nem fél az oroszoktól és az olaszoktól, reményei szerint az első hat között végez a válogatott.Ebben bízik Jókai Zoltán is, ám – mint mondja – ennek érdekében nem csak az első kát játszmában kellene kitartania az összpontosításnak. Ô is kevésnek tartja a felkészülésre kapott hat napot, de amit bele lehetett tömködni a nem egészen egy hétbe, azt bele is gyömöszölték. "A hiányosságainkat harcossággal kompenzálhatjuk, ha ez nincs, akkor bajban leszünk. De mert ismerem a játékosokat, tudom, apait-anyait beleadnak majd a siker érdekében.”Az A-csoportba besorolt csapat vasárnap hajnalban utazott el a horvát fővárosba, ahol első (keddi) ellenfele az orosz válogatott lesz, majd az olaszok és a fehéroroszok következnek soron.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik