Vívás - Az a végzetes ugrókötél

Csapataink közül a férfi kardozók állnak a legelőkelőbb helyen – jelenleg másodikok –, ám nem lesz egyszerű megtartani ezt a pozíciót. Elsősorban azért, mert az együttes egyik rutinos tagja, Nemcsik Zsolt Achilles-ín-szakadást szenvedett, és a társak kénytelenek nélküle nekivágni a nagy menetelésnek.
– Pedig olyan jól indult az idény… Két Világkupán, Budapesten és Bonnban bronzérmes lettem, utána Nancyban a dobogó tetejére állhattam. Ez a siker azért is kedves a számomra, mert a helyszínen szurkolt Franciaországban élő barátom, úgyhogy a győzelemből ő is kivette a részét. A versenyek után kaptunk egy kis pihenőt, amikor lélekben kezdtünk felkészülni az olimpiai kvalifikáció kezdetét jelentő, kemény tatai edzőtáborozásra, amikor egy edzésen megsérültem – mondja Nemcsik Zsolt.
– Mi történt?
– Körülbelül egyórányi edzésen voltam túl, vagyis az izmaim már alaposan bemelegedtek, amikor egy játékos gyakorlatnál, ugrókötelezés közben letapadhatott a sarkam. Úgy éreztem, mintha hátulról hatalmasat rúgtak volna a lábamba. Rögtön tudtam, hogy nagy a baj. Azonnal a Szent János Kórházba vittek, ahol másnap délelőtt Detre Zoltán főorvos úr, aki egykor szintén vívó volt, megoperált. Bár a dátumokkal hadilábon állok, ezt a sérülést most örökre megjegyeztem. Már csak azért is, mert a névnapomon, április tizedikén történt.
– Hogy érzi magát?
– Az állapotom egyre jobb, jól sikerült a műtét, a doktor úr szerint szépen gyógyulok. A varratokat már kiszedte, és könnyített gipszet kaptam a lábamra. Ha minden jól megy, két hét múlva óvatosan rá is állhatok, és június elején lekerülhet a gipsz.
– Mivel telnek a napjai?
– Egész nap felpolcolt lábbal fekszem, mert nem nagyon szabad mászkálnom. Szerencsére bírom a fekvést. Olvasok, tévét nézek, itt van mellettem a számítógépem. No és amennyire tudom, karbantartom magam, edzem a felsőtestemet. Felüléseket végzek, súlyzózom, hogy a karom ne sokat veszítsen az erejéből. Képzelje, speciális ellenfelet is kitaláltam magamnak: egy ruhafogasra felakasztottam egy sisakot, és azt vagdosom a karddal, hogy az érzés benne maradjon a kezemben.
– Lelkileg hogyan viseli ezt az állapotot?
– Nagyon nehezen! A fiúk elkezdik a kvalifikációs versenyeket, és én nem vagyok velük. Szörnyű érzés, hogy nem segíthetek. Velem sem lenne egyszerű a világranglista elején maradni, mert óriási harc lesz a továbbjutást jelentő helyekért, de így…
– Szabó Bence szövetségi kapitány szerint még az októberi világbajnokságon való részvétele is kérdéses.
– Én nem mondtam le a világbajnokságról, hiszen a nyár közepétől elkezdhetek edzeni, a világbajnokságot pedig október elején rendezik Havannában. Addig sok minden történhet. Az viszont tény, hogy ha úgy látjuk, nem érdemes siettetni a viszszatérésemet, akkor nem erőltetem. Nem lenne értelme kockáztatni, és egy esetleges újabb sérülés miatt még nagyobb lenne a baj. Szóval, egyelőre nem tettem le a vébéről, de majd menet közben derül ki, hogy érdemes-e indulnom a világbajnokságon, vagy készüljek inkább az olimpiára.