Fagylalttal zárkózik a szobájába

Az immár 61 esztendős szakember idejében fordult elő az is, hogy Norvégia a FIFA ranglistájának második helyéig kapaszkodott. Olsenről rengeteg legenda kering Oslótól Manchesterig. Az emberek beszélnek játékoskorában bemutatott fantasztikus cselsorozatairól (innen a beceneve, a "Drillo” ugyanis magyarul cselest jelent), pletykálnak misztikusnak vélt edzői mód-szereiről, rigolyáiról, politikai szerepvállalásairól. Egil Olsen a napokban a Kecskeméten és Akasztón rendezett U19-es Eb-selejtező kapcsán járt Magyarországon.

– Olsen úr, mit gondol: a magyar, görög, holland, norvég négyesből a legjobb csapat jutott be az ifjúsági Európa-bajnokság nyári, liechtensteini döntőjébe?
– Ezt nem merném határozottan kijelenteni, de nem hiszem, hogy érdemtelenül harcoltuk ki a továbbjutást – mondta Egil Olsen. – Elismerem, szerencse is kellett a sikerünkhöz, hiszen éppen a magyarok ellen csak a hosszabbításban szerzett góllal tudtunk nyerni. A magyar, a holland és a norvég együttes közel azonos játékerőt képviselt, talán a görögök voltak kicsit gyengébbek. Én mindig azt mondom, egy mérkőzésen átlagban jó, ha három-négy kapura lövésből egyszer a hálóba kerül a labda. És ha ezt elfogadjuk, akkor bizony jogosan győztük le a házigazdát, elvégre mi hat helyzetből két gólt lőttünk, ezzel szemben a magyarok tizenegy próbálkozásából csupán egyetlen találat született…
– Ez tény, miként az is, hogy önnel két világbajnokságon is ott volt a norvég felnőttválogatott, ám a legutóbbi vébéről lemaradt.
– Mert nem én voltam a szövetségi kapitány… No, de a viccet félretéve, Norvégiában nehezen tettük túl magunkat azon, hogy a csapat nem kvalifikálta magát a vébére; 2002 bizony a csalódás éve volt a számunkra. Ugyanakkor a most zajló Eb-selejtezőkön vezetjük a csoportot Dánia és Románia előtt, és jó esélyünk van arra, hogy jövőre ott legyünk a kontinensbajnokságon. Azt jósolom, hogy hamarosan ismét futball-láz lesz otthon.
– Ezek szerint szó sincs arról, hogy – ha csak ideiglenesen is – válságban lenne a norvég labdarúgás?
– A nemzetközi szövetség világranglistáján 1993-ban és 1995-ben Brazília mögött a másodikok voltunk, s noha jelenleg "csak” a huszonharmadik helyen állunk, bízom benne, hogy nemsokára újra ott leszünk az első tízben. Optimista vagyok, elismerem, de hiszem, hogy igazam lesz.

– Mitől ilyen bizakodó?
– Elsősorban az utánpótlásunk helyzete miatt. A Kecskeméten is látott U19-es válogatott – de ide sorolható az U21-es gárda is – minden idők legjobb norvég korosztályos együttese. Ez a generáció még sok örömet és dicsőséget szerez majd nekünk. A norvég fiatalok húszéves koruk előtt ritkán igazolnak külföldi klubokba, kizárólag nagy pénzzel lehet elcsábítani őket. A többség azonban a szakmai előrelépést tartja szem előtt, ami otthon is garantált. Akik mégis belevágtak ifjú korukban a külföldi kalandba, néha csalódottan tértek haza, de természetesen szívesebben emlegetjük azt, hogy például Liverpoolban John Arne Riise vagy Valenciában John Carew milyen remekül megállta a helyét. Visszatérve a mostaniakra, csupán egy nevet hadd ajánljak a figyelmükbe: John Samuelsonból szerintem Európa-klasszis játékos lesz. Sokat kell még tanulnia, fejlődnie, de egyszer még nagyon büszkék leszünk rá. Természetesen más tehetségeink is vannak, és azon dolgozunk, hogy az ő pályafutásuk is olyan sikeres legyen, mint amit a tehetségük alapján joggal remélnek. Egyébként arra is rájöttünk, hosszabb távon miként maradhatunk a világ elitjében.
– Mi a titok?
– Nincs semmi titok, a lényeg, hogy a norvég válogatottnak azt a kifogástalan erőnléten alapuló futballt kell játszania, ami eddig is eredményre vezetett. A szervezettségen, a mozgékonyságon, az attraktív támadójátékon van a hangsúly, ezt a futballt kell tökéletesítenünk. Mi nem tudunk olyan szép futballt produkálni, mint a brazilok, de a saját stílusunkkal megverhetjük akár Brazíliát is. Mint ahogy ez az elmúlt években meg is történt; hat esztendeje Oslóban négy kettőre, egy évvel később, a franciaországi vébén kettő egyre nyertünk a brazilok ellen. Nos, ezzel a mentalitással, ezzel a hozzáállással Norvégia igenis a legjobbak közé tartozhat a jövőben is, viszont soha nem építhetünk egyénieskedő játékosokra, mert akkor biztos a bukás.
– Furcsa, hogy ezt épp ön hangsúlyozza, hiszen játékoskorában többek között káprázatos cselsorozatairól volt híres.
– Az már régen volt, és haladni kell a korral. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban közel sem volt ilyen színvonalon a labdarúgásunk, talán éppen miattam… De – komolyra fordítva a szót – ha már szóba hozta a pályafutásomat, hadd mondjam el, hogy 1971 őszén játszottam Budapesten a norvég válogatottal, ám sajnos csúnyán, négy nullára kikaptunk. Én körülbelül harminc méterről telibe találtam a kapufát. Ha kicsit pontosabban célzok, nagy gól lehetett volna.
– Nem haragszik, ha rákérdezek néhány pletykára önnel kapcsolatban? Azt beszélik ugyanis, hogy az 1994-es világbajnokság előtt számítógépbe táplálta az ellenfelek adatait, és e csapatok ellen videojátékkal is készültek a futballistái…
– Előfordult hasonló eset, de azért az újságírók kissé kiszínezték a történetet. Arról volt szó, hogy a csapatunk teljesítményét a számítógép, a videó és a részletes elemzések segítségével is próbáltuk javítani. A futball bizonyos szint fölött már tudomány, és a modern technika adta lehetőségeket vétek lenne kihasználatlanul hagyni. Meg aztán a fiúk játszottak egy jót, kikapcsolódásnak sem volt rossz…
– Állítólag minden mérkőzés után bezárkózik egy szobába, és órákon át nem jön ki. Mit csinál ilyenkor?
– Meglehet, egyeseknek ez is furcsának tűnik, de Norvégiában egyáltalán nem tartják különlegesnek. A meccsek után valóban szeretek fagylalttal, kávéval és a találkozóról készült felvétellel kis időre elvonulni, hogy mihamarabb rájöjjek a hibákra, amit már másnap kijavíthatunk. Kétségtelen, vannak rigolyáim, viszont egy hatvan fölött járó férfinak talán ezt is el lehet nézni. De mesélek mást. Még a Wimbledon edzője voltam, és egy alkalommal a Manchester United otthonában játszottunk bajnoki meccset, és a találkozóra elkísért a kislányom. A mérkőzés után Sir Alex Ferguson meghívott az irodájába, ahová a lányom is velem jött. Elismerem, talán nem a legjobb pillanatban, de viccelődtem egy kicsit a gyerekkel, ijesztő grimaszokat vágtam. Képzelheti, a kimért, kissé hűvös Ferguson mit gondolhatott akkor rólam. Azt hiszem, bolondnak nézett…
– Azt is hallani önről, hogy ismert futballedzőként is nyíltan politizál.
– Csakugyan érdekel a politika. Fiatalkoromban három jelentős politikai erő volt Norvégiában, a baloldali szövetség mellett két kommunista párt működött, nagy választási lehetőség tehát nem volt. Szimpatizánsként régebben nem egy politikai rendezvényen vettem részt, és az is előfordult, hogy az utcákat járva kommunista röplapokat osztogattam. Nem szégyellem ezt, bár később jócskán megcsappant a lelkesedésem. Véleményem persze azért ma is van, s azt sem tagadom, hogy mindig is baloldali nézeteket vallottam. Ám igazán a labdarúgás az életem, még akkor is, ha úgy gondolom, felnőttekkel többet már nem foglalkozom. Az ifiválogatottat is csak részmunkaidőben vállaltam el, hiszen a norvég televízióban végzett munkám sok energiámat leköti, ráadásul tanítok az oslói sporttudományi egyetemen is. Nem is tudom hirtelen, hogyan tudom majd összeegyeztetni a tévés és oktatói munkámat a júliusi ifjúsági Eb-vel…