Vitorlázás: Bosszantja őket a kizárás

– A világbajnokság záró futama után igencsak elkeseredettnek tűnt. Csillapodtak már az indulatai?
– Kissé enyhültek, de továbbra is áll, amit akkor mondtam. Vagyis hogy a hetedik futam nem volt méltó a vébéhez, és hogy a korábbi kizárásunkat nevetségesnek tartom – mondja Gyenese Balázs.
– Pedig azt hinné az ember, hogy mivel csak március óta vitorláznak ebben az öszszeállításban, kifejezetten örülnek ennek a negyedik helynek.
– Igaz, hogy ebben a felállásban csak a szezon kezdete óta létezünk, de mindhármunk mögött több mint húsz év vitorlástapasztalat áll. Ráadásul Mónus Gyulával már közel tíz éve együtt vagyunk solingban is, míg Vezér Károly korábban Wossala György Európa-bajnoki bronzérmes és mastersvilágbajnok csapatát erősítette. Így aztán korántsem számítunk kezdőknek.
– Eszerint a remek eredmény sem érte önöket meglepetésként?
– Nem, minimum a legjobb hatba vártuk magunkat. Sőt, tovább megyek, egymás között arról is szó esett, hogy a harmadik hely sem elérhetetlen.
– Hát, tényleg nem sokon múlott…
– Nem. Igaz, mi nem a végül bronzérmes Winkleréknél gondoltuk jobbnak magunkat, hanem a második Maschkiwitzéknél. Mert a győztes Picsuginék és Winklerék még egyértelműen jobbak nálunk, ám mögéjük simán befértünk volna.
– Mit rontottak el?
– Kióvtak bennünket az ötödik futamból. Ha az nincs, akkor most ezüstérmesek vagyunk. De még egyszer hangsúlyozom, az igazságos erősorrend az lett volna, ha a már említett két csapat mögött harmadikok vagyunk.
– Álljunk csak meg egy kicsit! Ki és miért óvta önöket?
– A végül tizenegyedikként végző német Kochék. Hogy miért? No, ez az. Olyasmiért, amiért máshol, főleg egy hazai csapat ellenében körberöhögték volna őket. Azt nehezményezték, hogy a spinakkerhúzó kötelünk hozzáért az ő merevítő kötelükhöz. Ez lefordítva körülbelül annyira zavaró, mint amikor egy légy rászáll az ember kezére.
– De csak szabálytalan, ha kizárták miatta a hajójukat…
– Igen, szabálytalan. Ám korántsem annyira, mint mondjuk, ha összeütközik két vitorlás. Márpedig erre is volt példa, és a résztvevők mégis megúszták. A legjobban azonban az bánt, hogy a nemzetközi versenybíróság két magyar tagja meg sem próbált kiállni mellettünk. Mert míg a világ minden részén lejt egy kicsit a pálya a hazai a versenyzőknek, addig nálunk inkább hátrány itthon versenyezni. Mondtam is már az elején, jobban örülnék, ha külföldön rendeznék a vébét.
– Ezután nyilván nem lesz túl népszerű a Magyar Vitorlásszövetségben.
– Sejtem, de vállalom a következményeket. Végül is eddig sem voltunk kedvencek.
– Mit várt volna a magyar bíráktól?
– Azt, hogy például átgondolják, hogy egy német óvott, német tanúval. Ráadásul Maschkiwitzék épp a negyedik helyen álltak, amikor mi a harmadikon, tehát a kizárásunkkal ők felléphettek a dobogóra. Csak egy kis pozitív hozzáállás kellett volna. Biztos vagyok benne, ha mindez mondjuk Ausztriában történik, és az érintett fél osztrák, nem semmisítik meg az eredményét. Ennyiért biztosan nem.
– És akkor most mint vébéezüstérmest kérdezhetném…
– Igen, hiszen abban a futamban nyolcadikként zártunk, miután kiestem a hajóból, de ez egy másik sztori. Márpedig ebben az esetben a legrosszabb helyezésünk a tizenkettedik lett volna, tehát értelemszerűen azt ejtjük ki, és akkor összesen huszonhét pontunk van. Kettővel jobb, mint a német Maschkiwitzéknek.
– Mi volt ez a hajóból való kiesés?
– Semmi különös, elszakadt a gurtni, miközben lógtam a hajó oldalán, mire egy gyönyörű fejest ugrottam a vízbe. Mire a többiek összeszedtek, persze elment mellettünk jó pár hajó.
– A versenyrendezéssel ugyancsak akadtak gondjai?
– A versenyrendezőség az első hat futam során remekül működött, korrekt pályákat jelölt ki. Csak az az utolsó, rövidített futam volt óriási csalódás. Persze van azért még mit tanulniuk, elég, ha csak az olaszokra gondolok, akiknél egy rendőrmotoros mindvégig kíséri a mezőnyt, míg nálunk mindenki a bójáknál várakozik, és senki sem látja, mi történik menet közben. Volt, hogy én szóltam, figyeljenek, mert sokan a vitorlájuk pumpálásával szereznek jogtalan előnyt.
– Azért folytatják az idényt? Vagy teljesen letörtek?
– Természetesen folytatjuk. Valamennyi hazai versenyen indulunk, a bajnokságot meg akarjuk nyerni, de dobogón szeretnénk állni a júliusi osztrák bajnokságon és az augusztus végén rajtoló Garda-tavi Európa-bajnokságon is. És arról sem tettünk le, hogy világbajnoki érmet szerezzünk, jövő januárban Brazíliában próbálkozhatunk.
– Nem jelentenek majd nagy kihagyást a téli hónapok?
– Kétségtelenül némi hátrányt jelent, hogy nálunk novembertől már nem lehet vitorlázni. Ám ha lesz rá lehetőségünk, hogy hat-hét nappal előbb a helyszínre utazzunk, akkor szerintem be tudjuk hozni a lemaradást. Ez persze anyagi kérdés.
– Vagyis kijelenthető, hogy a Wossala-csapat mellett immár egy másik abszolút éremesélyes magyar solingegységünk is van.
– Kijelenthető. Annál is inkább, mert fiatalok vagyunk, nagyon jó barátok, és remek taktikusok, akik gyerekkoruktól kezdve vitorláznak.
– Gondolom, a gyerekek kedvencétől, az optimisttól kezdve végigjárták szinte az összes hajóosztályt. A soling a végállomás? Nem akarnak inkább egy olimpiai programban is szereplő kategóriát választani?
– A soling nagyon fekszik nekünk, tehát kitartunk mellette, és az a véleményünk, Athén után nem elképzelhetetlen, hogy visszateszik a programba. Hogy miből gondoljuk ezt? Egyrészt igazi csapatjátékot igényel, másrészt egyedül ez alkalmas a rendkívül látványos párosversenyre. Időnk van, kivárjuk a számunkra kedvező döntést.
– Viszont most vannak a csúcson…
– Á, ez még messze nem a csúcs. Ennél sokkal, de sokkal többre vagyunk képesek. Igaz, technikailag már elég jók vagyunk, de minél többet gyakorlunk, annál kifinomultabbak leszünk. És az sem árt, hogy az olyan helyzetek, mint ez a mostani óvás, a lelkünket is megedzik.
– Egyszóval elképzelhető, hogy a Detre testvérek után Gyenese, Mónus és Vezér lesz a magyar vitorlázás következő olimpiai dobogósa?
– Álmodozunk róla. Addig is, amíg elérhető közelségbe kerülünk hozzá, igyekszünk megvetni a lábunkat a nemzetközi mezőny élbolyában. Mi nem profiként vitorlázunk, tehát nem ebből élünk, így tényleg azért csináljuk, mert örömünket leljük benne. Remélem, még jó sokáig…